Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1912

mely nem önmagáért létezik, melynek művészi becse nem a festői feldolgozás szin és formabeli kiválóságaiban rejlik, hanem abban, hogy a festő minél több epikai szélességet tud művébe vinni. Látnivaló tehát, hogy elvi különbség olasz és németalföldi művészet között nem áll fenn, mert mindegyik a maga módja szerint irodalmi elveknek hódol,- a különbség csak a tárgykör kiterjesztésében és finomabb reálisztikus érzékben rejlik. A reálisztikus érzés kifinomulásának egyik következménye az is, hogy most már intenziven művelik a tájképet is, mint önálló műfajt. Nem véletlenség, hogy épen Spinoza, a pantheisztikus világnézet nagy apostolának korában kezdik nagyobb figyelemre méltatni a tájképet. Leghivatottabb művelője Jákob v. Ruisdael, kinek aprólékos, a részletekkel gyönyörködtető szeretetteljes kidolgozása még a Poussin és Lorrain álláspontjára vall. A természeti megjelenések nagy egyszerűsítője Rembrandt ,csak az imént élt s tőle még két egész századnak keli eltelnie, mig elvei annyira hódítanak,, hogy az eddig lebecsmérelt tájképfestészetben is érvényre jussanak. A természet tárgyi megértésének és megszeretésének ezen korában az állatfestés és az élettelen tárgyak ábrázolása is nagy fellendülésnek örvend. Midőn e ponthoz értem, befejeztem mondani valómat. Elmélkedésem lényegéhez csak a következőt akarom még hangsúlyozni: A román népek formaszeretete, szertelen fantáziája, arány-, rithmus- és szépérzéke ellentétben áll a germánoknak a lényeg, a tartalom iránti érzékével, objektív és reálisztikus megfigyelő képességével, rideg jellemző erejével. A románoknál egy arisztokrata művészet uralma, mely gondosan megválasztja ábrázolásainak tárgyait, csak a fizikai és erkölcsi embert tartja múzsájához méltónak, a természetet dékorativ értelemben átstilizálva, fantaziájának is enged nagy szerepet. A germánoknál,