Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1911

7 házát és díszes dór stilii mauzóleum hirdeti a nyelvújítás nagy bajnokának emlékét és a haza háláját. Megható szeretet és tisztelet árad ki azon sorokból is, melyeket az Uti rajzokban Kölcsey emlékének szentel. Nem az iró foglalkoztatja lelkét, hanem az ember, kinek tiszta, mocsoktalan élete és szivének jósága készteti arra, hogy néhány sorral áldozzon neki. »Badalóval csaknem szemközt fekszik . . . Cseke és a csekei temetőben Kölcsey Ferenc, Tavaly ősszel egy pár hétig laktam itt s meg-meglátogattam a szent sirt, melyben a legnemesebb szivek egyike hamvad. Halmánál nincsen kőszobor, még csak fejfa sincs, melyre neve volna fölírva,- de nincs is rá szükség, mert az odalépő vándornak szivdobogása megmondja, ki van ott eltemetve. Csendes a táj, a városok, a nagy világ zaja nem hangzik idáig. A nagy férfi sirja körül csak a szellő rezgeti a tövisbokrokat, a tövisbokrok virágain vadméhek dongnak s távol az andalgó Tisza halkan mormogja dalát, hogy a koporsónak álmát meg ne zavarja.« <68. 1.) Az a csend és béke, mely a leirt sir körül lebeg, igen találóan festi a benne pihenőnek magánosságot, elvonultságot szerető, a zajtól, tülekedéstől irtózó lelkét, mely mindig a legszívesebben merült el a természet nyugodt fenségének szemléletében, hogy elköltözése után a természet keresse föl és árassza el szeretetével az ő pihenő helyét. A régibb, de már elhunyt irók közül Kisfaludy Károlyról emlékezik még, de a legnagyobb ellenszenv és elfogultság hangján. Uti leveleinek negyedikében a róla szóló Ítéletmondást igy kezdi: Én korán sem tartom Kisfaludy Károlyt hatökrös gazdának a Helikonon, mint holmi Schedelek s igy nem is igen szoktam elmerengeni költeményein, hanem ma mégis gyakran jutott eszembe egy versének kezdete, mely szól ilyeténképen: »Volna szárnyam, elröpülnék !« Oh ezt szivemből szakasztotta K. K., szivemből szakasztotta.« <Kiadva először Havas Adolftól, Petőfi Sándor vegyes müvei, III. k. 537. I. jegyzetei közt.) Majd ugyanazt a rosszakaratú megítélést folytatja a nyolcadik levélben: Mi lett volna Kisfaludy Károlyból, <ki midőn egy versét megírta, utána két hétig feküdt betegen), ha ilyen időben, ilyen uton jött volna Szalontáról Pestre ? , , . Látszik is