Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1911

24 Ugyan niég meddig zengitek, Ti holdvilágos emberek, A régi kort Mit elsodort Hullámival már az enyészet ? Csalogányokhoz, az alkony énekeseihez hasonlítja őket, pedig már vége felé jár az éjszaka, A hajnal közeleg; Most a világnak Nem csalogányok, Hanem pacsirták kellenek. (Csalogányok és pacsirták.) Az, akinek minden alkotása az eredetiség bélyegét viseli büszkén homlokán, méltán fakadhat ki az utánzókhoz cimzett versében: Azt gondoljátok; a költés szekér, Mely ballag széles országutakon ? Sas a költés: hol nem járt senki sem, Ő arra indul fennen, szabadon. (Az utánókhoz.) Aki lenézi, mint ő, az iskolás költő szabályokat, mert lelkébe van irva a költés nagy művészetének lényege s aki azért a természet vad virágához hasonlítja tehetségét, azt kinnal tölti el az olyan vers olvasása, melyen meglátszik a szabályok szemmel tartása mellett alkalmazott furás-faragás. Lehet-e hát fennakadnunk azon, ha a költés szent ihletétől idegen, de a gondolat és érzelem szegénységét cifra szavakkal pótló versszerzők ellen kemény Ítéleteket hangoztat? A rossz poétákról, akik neki legnagyobb ellenségei, mivel verseiket nem engedi a Pesti Divatlapban kinyomatni, már az Uti rajzok bevezetésében dévaj tréfával mint olyanokról emlékezik meg, de csak nagy általánosságban, akik Pestről távozása alkalmával merényletet terveztek ellene, »mert nincs dühösebb nép a megbukott poétáknál.De az Uti levelekben néhány tizedrangu verselőt névleg is megemlít azzal a kellemetlenséggel kapcsolatban, hogy mikor Szalontárói Pestre utazott, az irgalmatlan nagy sárban szekere mindun1 Uti rajzok 7. 1.