Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1911

19 ellen. Pedig 1839-ben Selmecen még azt irta Szeberényi emlékkönyvébe: Kegyetlen a végzet; nem hagy sok időig örülni Minket együttlétünk édeni napjainak. Ámde az a földnek bármely részére ragadhat, Érted ezen kebel ég s lészen örökre hived. Es mégis elhidegült tőle azért a bírálatért, amelyet igazságtalannak ítélt, aminthogy az is volt s mert barát részéről érte őt e fájdalmas meglepetés. Ezek ellen adta ki a Pesti divatlap 1845-ben Petőfi következő cikkét: Adatok a kritika titkaihoz : A »Hirnök« utolsó számaiban két lelkes honfi <egy név alatt) szent buzgalommal izzad, iparkodván engemet verseimmel egyetemben tönkre silányitani Az ott buzgólkodó két atyafi hajdani iskolatársam, kik már akkor kalapálták a kadenciákat, mikor én még azt sem tudtam, mi a költészet: bocskorszij-e vagy martyr-korona ? Es ők azóta folyvást ütik a verseket s ezeknek özönével elárasztják a szerkesztőket rendre, de a szerkesztők oly impertinens .embertelenek, hogy őket mindeddig nem mutatták be a közönségnek. Es ez aztán vexa ! és dühbe hozza az embert, valamintségesen dühbe hozta az én fentisztelt iskolatársaimat s nem csoda, hogy dühökben épen belém kaptak, én belém, kire ők hajdanában csak olyan formán néztek le, mint néz le a nagy ökör a lábainál szaladó kicsiny pacsirtára. Hazám tiszta keblű, legszebb erényü ifjai, fogadjátok hódolatom tömjénét. Az utolsó mondat két aláhúzott szavát, volt iskolatársai nevéből állította össze s evvel értésökre adta, hogy ismeri őket. Szeberényi a támadó kritika után egy Petőfit dicsőítő költői levéllel igyekezett a megzavart barátságot helyre hozni, de a Pesti divatlapban nemcsak föl nem vették, hanem le is szólták, mert ünnepélyesen visszautasította a szerkesztőség, mint olyan egyén müvét, ki úgynevezett barátait szemben dicsérni, álarc alatt pedig gyalázni szokta. Nagyszerű iróniával magyarázza meg azt, hogy a kritikusok iránti emberszeretetből irja rossz verseit: 2*