Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1909
4 szerzett és iránta érzett hálám csekély részét úgy igyekezem leróni, hogy kegyeletem jeléül megrajzolom az ő irói arc^= képét. Feladatom ugyan egy kicsit nehéz, mert a jelen év a Mikszáthról szóló irodalom éve. Mondhatom igen gazdag év, szebbnéUszebb művek méltatják benne a legeredetibb magyar irót. Várdai Béla, Kiss Ernő és Rubinyi Mózes munkái mellett aligha tudok ujat mondani. Hely is kevés áll rendelkezésemre. De e kis helyen is szeretettel iparkodom bemutatni az ország ünnepelt iróját, a kit a kíméletlen halál dicsősége legszebb napjaiban döntött a sirba. Mikszáth Kálmán 1847. január íó^án született a nógrádi megyei Szklabonyán, a melyet most, irói pályája negyven éves fordulóján, Mikszáthfalvának neveztek el. Atyja kiscsoltói Mikszáth János jómódú középbirtokos volt, régi, nemes család sarja. Anyja farádi Veres Mária a szomszédos Ebeczk községből származott át, szintén nemesi ivadék. Mikszáth amint A játszópajtás*ban irja magáról, nagyon pajkos gyerek volt. Nem olyan mint a szklabonyai néplegenda hőse, a kis Oroszi Miska, a ki a pajtásaitól kiszedett verébtojásokat visszarakta a fészkükbe s a kihez ezért a kis Jézus leszállott egy órára labdázni. Mikszáth az ellentáborhoz tartozott, mely a szegény Miskát a zsákmány visszarakása miatt megverte. Elemi iskoláit otthon a gyermekkor ártatlan örömei és kedvtelései között végezte. Tiz éves korában Rimaszombatba vitték a gimnáziumba. Szklabonyán a falu meséi és alakjai vésődnek lelkébe, Rimaszombatban a kis városi élet tarka képei lesznek rá hatással. Irodalmi kísérletei is idefüződnek. A rimaszombati gimnázium önképzőköre volt az ő szárnypróbálgatásának szintere. Itt irta első verseit. A két felső osztályt Selmeczbányán végezte, ott tette le az érettségi vizsgálatot is i866=ban. Mint selmeczi diák igen szép sikereket aratott. A hires Petőfi-körben nemcsak verseket, hanem humoros elbeszéléseket is irt. Selmeczről a fővárosba ment az egyetemre jogot halU gatni. Irói hajlama ide is elkísérte. Az Igazmondódban több, vidám verses elbeszélése jelent meg a pesti jogász évek alatt.