Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1903

Deák Ferencz emlékezete.*) Irta: dr. Révai József, kegyesrendi tanár. Nehéz idők táraadtak a magyarra, Borús, küzdelmes, fárasztó napok; Fényes egünket gyászfelhő takarja, Fényes napunk, mint, régen, nem ragyog. Félve s remegve nézőnk a jövőbe, Szemünkre titkok sürü fátyla hull: Öröm lesz-é, ki tudhatná előre, Vagy jön szivünknek szörnyű átkául ? Akkor is igy volt . . . Eszmék harcza járta, S nagy volt a szónak a becsülete; A nemzetőrző nagyságok sorába Csak tisztakeblü férfi ül hete, Tiszta szivük hazájukért dobogva Egyedül annak üdvét ismeré, És érte keltek harczra és dologra, Törhetleniil szent eszméjük felé. Száz éve annak, — gondoljunk reája, — Hogy egy élet szikrája felgyuladt, S fényesen indult egy ifjúi pálya Gondos kezek vezérlete alatt. Az ifjúban nagy tettek vágya égett, S a nagy tettekhez izmos őserő, Mely meg se mozdult maga java végett, Mely nem volt egy csepp önzést ismerő. ") 1903. október 17-én 100 eves évfordulója volt Deák Ferencz születésének. Október 18-án ünnepelt Nagykanizsa város, az egész társadalom, ünnepelt intézetünk, melynek Deák Ferencz négy éven át tanítványa volt. A város közönsége ez alkalommal 5000 koronát tett le egy Deák Ferencz ösztöndíjra a főgimnázium számára, a helybeli Irodalmi és Művészeti Kör pedig a város anyagi támogatásával emléktáblával rótta le kegyeletét vármegyénk nagy fia iránt. Ezen bronczemléktábla, mely Teles Ede szobrász művészetét dicséri, intézetünk falába illesztve városunk egyedüli művészi emléke. A leleplezési ünnepélykor tartott felvonuláson testületileg együtt volt városunk minden hivatala, testülete, a főgimnáziumi ifjúság és a város közönsége.