Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1901

19 csületes ember, ennek Rákóczi kell" és a barna csapat csakugyan hatalmasan ráhúzott (ugy irom mint ő irta.) Ezek még szép idők valának! És tudod még, mi lett a vége ? hogy azután a bor nemes harmatát beszívni, és Lasztócz virágival enyelegni mentem Károlylyal. Ily érzésektől inditatva mentem a minap vig czimboráimmal a Práteren keresztül hazafelé, és mint akkor, ugy most is Rákóczit danoltunk, (nevetni fogsz én danoltam), de ennek a mulatságnak nem olyan költészeti volt a vége, mint a lasztóczi éjzenének; utánnunk egy pár vasfövegű gensdarmes lépegetett, de a derék hősök nem birtak Vályi Károly jeles logicajával: „ezek becsületes emberek, azért kell nekik Rákóczi", ó nem, sőt az ellenkezőknek tartottak, s becsukni akartak; de mégis a comédia a nélkül, hogy tragédiává lett, — végződött." Ki az a te Maecenásod (avitis editus regibus), ki „Virágregéidet" kiadja? .... Azt irod olykor-olykor: „fél éve, hogy verset sem irtam" sat, de csak csalod az embert, hiszen igen sokat dolgozol! az én röstségem, ha nyolczágu sarkantyút döfnél oldalába sem volna évek alatt képes annyit irni. A Kazinczy Gábor emiitett munkája csakugyan hasában maradt. Oleum et operám perdidi. Kár azon néhány napért, mit miatta dolgozott. A perditissimus Pesten van, — Amerika felé most már fülét sem fordítja, pénzét hatalmasan költi, s hol tengerész, hol pap, hol mérnök készül lenni. Mondtam előre, hogy semmi sem lesz belőle. Most látom, hogy ebből vers is lehetne: Mondtam én azt előre: Semmi sem lesz belőle, Körmeivel százfele is kap, Majd mérnök, majd tengerész, majd pap. Mondtam én azt előre: Semmi sem lesz belőle. No látod még verset is küldök, s azzal érd be, mert hozzád mit sem viszek magammal, — én csak a tiedet akarom hallani. Miskácskám! az Isten áldjon meg! Válaszolj minél előbb s sokat; mert nemde sokat érdemlek." Május végére bizonyosan várhatsz, hiszen tán csak nem gördit a manó megint valami sziklát előmbe. Nőcskédet szívesen üdvözlöm nőmmel együtt, — óhajtom, hogy e levél hozzád jusson, mert barátom, most tömérdek levél elsikkad. Isten veled! Isten veled! Miklósod. Ugy! én hozzád irtam régen már egy igen rövid levelet, s benne e filkóverset: de a levelet lecsapván valahová, midőn másnap küldeni akartam, szőrén lábán elveszet: Sürü vendég Falu végén, Délezeg lovak, vadász ebek, Ugatástól hangzó berek, Tölt kamara, csintalan kedv, Miska pajtás! igy volt régen. 2*