Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1900
31 zései a mai kor szemüvegén tekintve általánosaknak látszanak, sőt akadtunk munkájában egy-egy chronologiai tévedésre is, de mindez nem kisebbíti az ő érdemét, mint anyaggyüjtőét. Ha Horányinak már eddig emiitett törekvéseit elfogulatlanul vizsgáljuk, ha meggondoljuk azokat a kedvezőtlen körülményeket, a melyek közt Horányi műve létrejött, túlságosan szigorúnak kell tartanunk a föntebb idézett bírálatot. Mert az kétségtelen, hogy Horányi adatait nem minden megbirálás és megfontolás nélkül gyűjtötte egy testbe. Czvittinger Dávidnak és Bod Péter munkáinak a Memória Hungarorummal való összehasonlitásából világosan kitűnik, mit és mennyit igazított helyre előzőinek téves adatai közül. És bár egy közös ezél vezérli mindhármukat: a magyar nemzeti szellem termékeinek megismertetése, minden túlzás nélkül állithatjuk, hogy éppen Horányi az, a ki rövid tíz évvel Bod Péter művének megjelenése után, nagy lépéssel vitte előbbre irodalomtörténetirásunkat. Különben is az irodalomtörténeti kritika nálunk csak igen későn kezd ébredezni. Ebben a korban fontosabbnak látszott: mindenkit megnevezni és biztatni, a ki csak egy füzetke Írásával is hozzájárult a magyar szellemi élet, de különösen a tudományos irodalom fejlesztéséhez. Mint adatgyűjteményt bízvást használhatjuk Horányi könyveit. Horányinak egyik főérdeme, hogy a vallás dolgában elfogulatlan. Toleráns a szó legteljesebb értelmében. Szelíden és higgadtan nyilatkozik a más vallásfelekezetüekről. Ezért mondja róla Beöthy Zsolt: „Mi sem tünteti föl tisztábban sem igaz magyar lelkületét, sem nemzeti czélját, mint vallásos türelme, mely egyenlő mértékkel osztja az elismerést a nemzeti művelődés minden felekezetű munkásának." Mindamellett, hogy Horányi művének egy mondatából sem olvasható ki vallási elfogultsága; Sámuel Aladár 1) mégis ezzel vádolja Horányit. Horányinak Bod Péterről irt következő szavaiból iparkodik ezt kimagyarázni: „Ez a nagy férfiú (Bod) — irja Horányi — elméjének kitűnő emlékeivel nem közönséges büszkesége Erdélynek és általános tetszést nyert volna, ha tekintettel a viszonyokra enyhébben és okosabban irt volna. Mert, ha önszántunkból vetjük magunkat a rohanó árba és ezzel szembe akarunk szállani, a vad hullám el fog sodorni." — „Nem nehéz átlátni — jegyzi meg Sámuel Aladár — hogy ezeket a szavakat a felekezeti elfogultság adta a piarista Horányi ajkaira. Ezért Ítélete helytelen." Horányinak egész élete, összes munkássága az ellenkező mellett bizonyít. Ő egyike kora legszabadelvüebben gondolkodó férfiainak. Soha sem itéli meg az emberek vallásuk szerint. Még faji fanatizmust lehet benne találnunk, de vallási elfogultságról szó sem lehet. Hiszen már Horányi korában aggodalmat keltett némelyekben, hogy ő ki már a Memória Hungarorumban felekezeti különbség nélkül kíméletesen méltatta a tudományosság és irodalmi munkásság termékeit, az ő tervezte Hazafiúi Magyar Társaságban is ily módon akarta a tudósokat és irókat összehozni. Sőt olyan gyanusitói sem hiányoztak, „kik ezt a messze kiágazó s a külföldi tudós egyletekkel is viszonylatba fűződő társulati czélzatot összeférhetetlennek ') Id. m. 62. 1.
