Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1897

100 b) Haladók. Heti 2 óra. A haladó énekesek egyházi és világi darabok betanulásában és szabatos előadásában gyakoroltattak. Az egyházi énekkar vasár- s ünnepnapokon, májustól kezdve pedig naponkint a templomban szabatosan előadott egyházi énekekkel emelte az istenitisztelet ünnepiességét. A teljes énekkar a gyakorló iskola minden diszgyülésén bemutatkozott: igy okt. 6-án, márcz. 15-én és jun. 8-án; továbbá a kegyesrend 300 éves fennállásának jubileuma alkalmával, a király ünnepen, halottak estéjén a temetőben és a febr. hóban tartott ifjúsági hangversenyen. A haladók száma 75. Tanár: dr. Perényi József. c) A zenekar ez évben is megalakult 25 működő taggal: volt 1 fuvolás, 8 első-, 9 másod primhegedüs, 4 secundhegedüs, 2 mély hegedűs és 1 nagybőgős. Hetenkint 4 óra fordíttatott egyházi és zenedarabok begyakorlására. A zenetanár 10 frt havi dija az ének­dijra e czimen szedett és a segélyegyesület által e czélra megsza­vazott összegből fedeztetett. Az igazgató ur által ez évben megalapított kezdők hegedü­iskolája kielégítő eredménynyel munkálkodott. A tanulók száma 15 volt, kik hetenkint 3 órában nyertek oktatást 1 frt havi díjért. Az elméleti és gyakorlati tanításnál — mint segédeszközök — a kö­vetkező zeneművek használtattak : 1. Hohmann Chr. jeles hegedü­iskolája. 2. Gebauer, Duos op. 10.; 12 szabad-gyakorlat a hegedü­iskolához és 20-nál több „Magyar kedvencz népdal". XIII. Könyvtárak. 1. Tanári könyvtár. Eddigi állomány: 2943 mű 9911 drbban. Önálló szakmunka: .... 2211 „ 3383 „ Tudományos folyóirat: .... 167 „ 1832 „ Vegyes: . . * 565 „ 4696 A tanári könyvtár a lefolyt évben következő művekkel gyarapodott: 1. Ajándékozás utján: A nm. m. kir. miniszterelnökségtől: Ma­gyarország czimere. A m. kir. keresk.-ügyi minisztériumtól: Dr. Szend­rei János: Magyar hadtörténelmi emlékek : A nm. vall. ós közoktatás­ügyi m. kir. minisztériumtól: A közoktatás állapotáról szóló XXVII. jelentése: Az országos nyugdíj- ós gyámintézet 1896. évi állapotáról szóló jelentése; A tanítói nyugdíj- és gyámalap 1896. évi állapotáról szóló jelentése. A kir. József műegyetemtől: Az egyetem 1897/98. évi megnyitásán tartott beszéd és az egyetem 1897/98. évi programmja. A kolozsvári Ferencz József tudomány egyetemből: Acta universitatis ami 1896/97. ós az egyetem 1897. évi Almanachja. A pozsonyi kir. akadémiától: Tanrend a pozsonyi kir. akadémián az 1897/98. tanév II. felében. A budapesti vakok intézetétől. Az intézet 1896/97. évi érte-

Next

/
Thumbnails
Contents