Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1894

8 műit teremtményei az ő becsületességével szemben éreztek-; talán saját boldogtalan tapasztalatai által szerzett okosság vala az, mely a rágalom minden kígyójától sokáig megóvta; de ha Domitianus tovább él, őt is annyi nemes hazafi sorsa érte volna! A hirhedt feladó, Mettius Carus már a császárnál bevádolta; a vádat a meggyilkolt zsarnok asztalán találták. (VII, 27, 14). Domitianus halála egyúttal a szabadság jelének látszott. Utána az emberszerető öreg Nerva lépett a császári trónra, ki Pliniust az állampénztár felügyelőjévé (praefectura aerarii Saturni) tette. A száműzöttek Rómába ismét visszatértek, szabadságot lehelt minden és e hatalmas érzés első nyomása alatt mindenki magán ellenségére rohant, a törvényszék elé hurczolta és boszút állott rajta. Plinius ezen időszakot nagylelkűen s nemesebb módon használta fel. Megkímélte ellenségeit; de az elnyomott ártatlanságért a bakókon boszút állani dicsőnek s nagynak tartottá. Domitianus az ifjabb Helvidius Priscust, egy tekintélyes rómait és Plinius barátját ártatlanul megölette. Még élt a halál okozója Publius Certus, ki akkor az államkincstár felügyelője vala, s kinek tekintélyes összeköttetései révén közeli reménye vala a consullá választásra. Plinius elhatározta, hogy őt nyilvánosan bevádolja. Barátai intették, eléje állították a veszélyt, melynek magát kitette, és minden eszközt megkísértettek, hogy tervétől visszatartsák. De nem engedett. Én már — úgymond — mindent megfontoltam; a büntetéstől sem félek, ha azt ily nemes tettért kell szenvednem; elég, ha én barátomért az aljas gonosztevőn boszút állok. Ezen elhatározással lépett az összegyűlt tanács elé és habár elején a leghevesebb ellenmondások közt — oly férfiasan és erősen beszélt Certus ellen, hogy ez nemcsak a consulsághoz való reményét, hanem kincstári felügyelői állását is elvesztette. Nerva, mielőtt császárrá lőn, kitüntető figyelemmel volt Plinius iránt, mint császár pedig készséggel teljesítette minden kívánságát (X, 24). De Nerva rövidebb ideig uralkodott, hogy sem ily érdemes férfiút méltóképen megjutalmazhatott volna. Ezen rövid időszak alatt Pliniusszal más nevezetesebb nem történt, mint hogy másodszor nősült; első neje ugyanis nemsokára Domitianus halála után meghalt. Tulajdonképen Trajanus uralkodásával nyílt meg először a fényes pálya Plinius számára. E kitűnő császár a mintauralkodók minden tulajdonságával bírt; megérdemelte, hogy bölcs és jó férfiak legyenek körüle. Ezek között volt Plinius is. Nem tudjuk, melyik volt a kettő közöl irigylésre méltóbb, Trajanus-e, hogy ilv minisztert, vagy Plinius, hogy ily uralkodóra talált. Alig vette át Trajanus az uralkodást, azonnal sietett ezen érdemes férfiút megjutalmazni: a ius trium liberorum szabadalmaiban részesítvén őt (Marquardt, das Privatleben der Römer p. 76). Hogy ugyanis a római birodalomban a nőtlenségnek elejét vegyék és a népesedést előmozdítsák, arról a Lex Papia Poppea különféleképen gondoskodott. Egyebek közt, kinek három gyermeke volt Rómában, kinek 4 volt Itáliában, s kinek öt volt a tartományokban, bizonyos előjogokra s szabadalmakra tarthatott igényt; ez „ius trium liberorum"-nak neveztetett, melyben