Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1894

I. Életpályája és államférfiúi tevékenysége. Ifjabb Plinius, vagy teljesebben Caius Plinius Caecilius Secundus Minor született Kr. u. 61-ben, Nero uralkodásának hetedik évében Comumban, a mai Comó-ban. Ámbár atyjának Caeciliusnak állapotáról csak annyit tudunk, hogy magasabb községi hivatalt viselt, annyi azonban bizonyos, hogy a caeciliusi nemzetség egyike vala a legtekintélyesebbeknek. (VIII, 10). Anyja nővére vala a nagv természettudósnak, az idősb, vagy Caius Plinius Secundusnak, ki korának minden tudósát felülmulta és a kinek neve még mindig tisztelettel említtetik. Az ifj. Plinius alig volt kilencz éves, már atyját elvesztette; azonban e veszteséggel kezdődik egyszersmind életének első szerencsés korszaka. Mert mihelyt nagybátyja Hispániából, a hol császári helytartó volt, visszatért, anyjával együtt magához vevé és örökbe fogadá őt. Ettől nyerte első kiképzését és példája, kisérve a hasznos munkára való hathatós buzdításoktól, honosította meg lelkében ama fáradhatatlan tevékenységet, melyet életében azután mindig hasonló rugalmasságban tartott meg. Tizenötödik évéig magántanítója volt, kit grammatikusnak neveztek; a férfi tóga felöltésével pedig átment az ékesszólástanitók iskolájába. Nicetesen, egy auguron kivül Quintilianus vala ekkor vezetője s barátja; tehát itt is szerencsés kezekbe jutott. Ezeken kivül nem épen hivatásszerű oktatói Róma legtekintélyesebb férfiai valának, kik különös társalgásukra méltatván, nemcsak elméjét vezették, hanem szivét is kiképezni segíték mindazon nemes tulajdonokban, melyeket a részrehajlatlan szem nem ismerhetett félre benne. (I, 12, 12; I, .14, 1; IV. 17.) Plinius fiatalabb évei Róma legszomorúbb időszakába estek. E szerencsétlen korban Domitianus ült a trónon. Az erény bilincsekben feküdt s a bűn büszkén emelé fel fejét. A ki szerencséjét meg akará alapítani, alávalónak kellett lennie. Hazafiság felségsértés vala, rablás az általános jelszó, egykedvűség az isteni és emberi törvények iránt az uralkodó hang. E veszélyes időkben szintén nemes férfiak körébe vezette őt az isteni gondviselés, kik előkészítették, edzették s kiknek példái és oktatásai hathatósan munkáltak gyengéd s minden jóra fogékony szívére. Nagybátyja háza a bölcseség és erény temploma vala. Verginius Rufus, a régi, romlatlan erkölcsök valódi hive, őrködött fölötte; ez volt gyámja, atyailag érző barátja és vezetője (II, 1). Corellius Rufus, a kit maga kora