Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1894

37 sesterciusból álló adományt nyújt, hogy vagyonát a lovagok censusára emelhesse (I, 19); egy másiknak Metilius Crispusnak 40,000 sesterciust ajándékoz, hogy tisztté levén, magát állásához illőleg felszerelhesse (VI, 25); felkéri a szerencse-adományokkal nem épen megáldott Quintilianust (nem egyk. tanárját), hogy leánya számára, a ki egy előkelő állású férfiúhoz ment nőül — a külső fényre való tekintetből — 50.000 sestercius ajándékot elfogadjon (VI, 32); Martialist Spanyolországba való elutazása alkalmával ellátja költséggel (III, 21); megnyugtatja egy elhalt rokona összes hitelezőit, hogy annak Calvina nevü leánya örökségét megkapja, s igy az elhalt jóhirneve megmentését lehetővé teszi (II, 4). Ugy ezen adományok, mint az említett összegek magokban már nem jelentéktelenek; s ha megfontoljuk, hogy Plinius nem a túlfölöslegből ajándékoz, hanem önszükségleteit némileg megszorítva, hogy szíve sugallatát követhesse : akkor mindezeknek és más ajándékozásainak külső értéke nagyon háttérbe szorúl a belső értékre nézve, melyet az adományozó szivjósága ezeknek kölcsönöz. Soha sem dicsekszik adományaival, sőt a dicséretekkel szemben azok értékét szerény mértékre szállítja le (111, 11, 4); soha sem ajándékoz viszonszolgálat fejében vagy a jóakaró arczvonásaival, a kit azon érzés éltet, hogy másokat lekötelezhet; őt kielégíti a teljesített felebaráti kötelesség öntudata és azon nemes öröm, hogv mások szívében örömet kelthetett! Ámbár befolyása sokakat juttatott hivatalok- és méltóságokhoz ; ékesszólásával sokakat megmentett, vagyonával sokakat boldogított ; mindazáltal a barátság ezen adományai és áldozatai csekélyek valának részvevő szivének melegségével szemben, mclylyel barátai sorsát követte: örvendvén az örvendőkkel s szomorkodván a szomorkodókkal. Panaszuk visszhangot keltett keblében, fájdalmuk benső és szeretetteljes vigasztalásra talála. Érzései gyengédsége- és melegségéről levelei (I, 12; III, 17; IV, 21; V, 21; VIII, 23; IX, 22) tanúskodnak. S önzéstelensége és áldozatkészsége ily bizonyságainál ki tarthatná a részvétet szokásos beszédmódnak a rokonszenv valódi kifejezése helyett. A nem valódi érzelmek már a nyelv által elárulják magokat. És kortársainak ítélete vájjon nem lehetne mértékadó ? Vagy talán képmutató szeretete által szerzett oly sok barátot s a szeretet és becsülés annyi bizonyítékát? Bizonyára a valódi barátság az őszinte részvét, az önzéstelen odaadás és szolgálat által bizonyúl be. A barátok megválasztásában Plinius előrelátó és szigorú volt. Nem a gazdagság, befolyás, hivatal, hanem egyedül a lélek valódi műveltsége nyerhették meg őt. Ugyancsak férfiak valának, kiket ő mint ifjú előképül kiválaszta; kikkel aztán érettebb korában bizalmas barátságot kötött. De lehettek-e ezek fogyatkozás nélkül egészen; legalább lehettek-e mások előtt ilyenek? Miként gondolkodik erről Plinius ? Ily férfiakban egyesek mindig találhattak becsmérelni — valót; kit azonban ő barátjáúl választott, azt szerette gyengéivel együtt és neheztelt, ha valaki azon boldog tévedéstől akarta megfosztani, hogy minden barátja kitűnő. „Fordulhatnának ezek — Írja