Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1890
t ió kivéve az egyetem theologiai, facultását), mérnöki, bányászati, erdészeti, gazdasági, katonai, tengerészeti, tanári (kivéve a nyelvészeti, bölcsészeti és történelmi szakokat). Különösen ajánlatos azoknak, kik mérnöki, bányászati, erdészeti, gazdasági, katonai, tengerészeti, pénzügyi, vasúti, jpostai, magánhivatalnoki pályára kívánkoznak. Fölmerülhet a kérdés, váljon azon tanulóknál, kik a görög nyelv helyett a pótló tantárgyakat (tehát ezek között a szabadkézi és mértani rajzot is) választották, testi fogyatkozás esetében van-e helye fölmentésnek, illetőleg enyhébb követeléseknek, amint ezt az 1883-iki XXX. törvényezikk megengedi. E kérdésre magától kinálkozik a telelet, hogy az olyan tanulók, kik testi fogyatkozásuknál fogva rajzolásra nem alkalmasak, ezt az' irányt he válaszszák. Azonban kisebb v:\gy múló bajok esetéiben alkalmazandó az az elv, mely a rajztanítási tanterv csekély óraszámából úgy is következik, hogy itt a főczél nem anynyira a rajz technikai kivitele, mint inkább annak megértése; ennek a felfogásnak megielelőleg tehát a követelések is enytóftlÉtiHcinV/íi / FI U.ÍIÍ <. -IIMIÍIII ÉL / ju f.. 7'.IV,-O ;V/ MN^UMNV- r, A gymnasium V. osztályába lépő tanulóra nézve az irányválasztás, mint fentebb láttuk, a kitűzött életczél tekintetéből fontos következménynyel jár ; az iskola részéről tehát súlyt kel lett fektetni a választandó irány bevallásának módjára is. Ugyanezért a vallás- és közoktatási minisztérium nem is elégszik meg magának a tanulónak egyszerű kijelentésével, hanem erre nézve 1890. évi 30820. sz. a. kibocsátott rendeletében meghagyja, hogy az irány bevallása a beiratás alkalmával a szülők, illetőleg gyámok által történjék szóbeli, vagy ha a beiratásnál jelen nincsenek, általuk kiállítandó Írásbeli nyilatkozat útján. Ha a tanuló a távullevő szülők vagy gyámok Írásbeli nyilatkozata nélkül jelentkezik az V. osztályba való fölvételre, a választott irányt egyelőre maga is bejelentheti, de az írásbeli nyilatkozatot 8 nap alatt köteles az igazgatóságnál bemutatni. Ha e határidő elteltével sem tudja bemutatni az Írásbeli nyilatkozatot, az igazgató értesíti a szülőket, illetőleg gyámot arról, hogy a tanuló mely irányra jelentkezett; egyúttal tudtokra adja, hogy