Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1885

— 31 — minthogy a mérgezés nem egyéb, mint vérbontás, maga a betegség pedig romboló láz, mely végre is a teljes felbomlást idézi elő. Ha már közeledik a halál, a tompultságnak bizonyos neme áll be, mely a növekvő gyengeséggel arányosan csökkenti a fájdalmak érzését, és úgy látszik, mintha az ilyen szerencsétlen haldoklók tompa, öntudat nélküli állapotba jutnának és már nem is volnának fájdalmaik. I>e némely esetekben tapasztalták ennek is az ellenkezőjét, mert a szerencsétlen áldozatok fogcsikorgatások és görcsös rángatózások között multak ki. Más esetekben pedig a megmartak sajnálatra méltóan jajgattak, a legkínosabb fájdalmaktól gyötörtettek, míg végre beállt az eszméletlenség és nem sokára bekövetkezett a kiáltott szenvedésekhez mérve aránytalanul szelíd halál. Ha a betegség jobb fordulatot vesz — mi megtörténhetik az alkalmazott gyógyszerek hatásából is. de azon okból is. hogy a sebbe vitt méregmennyiség igen csekély volt — akkor a rendes tünetekre hosszas sinlődés következik, mely hetekig, hónapokig sőt évekig eltarthat. A gyógyulás után bőrlehámlás vagy legalább is erős korpázás áll be. Végezetül még egy pár esetet igtatok ide, melyek közül az egyik a betegség igen szelíd lefolyásáról tesz tanúságot, noha a halál a marás után nem egészen egy óra múlva bekövetkezett. Bizonyos Hörselmannn nevú egyén ment egy alkalommal Lenzhez és arra kérte, hogy fogságban tartott kígyóit mutatná meg neki. Lenz sok kérés után bevezette őt azon szobába, melyben kígyóit tartotta üveggel borított szekrénykékben. Hörselmaun, ki magát kigyószelídítónek (Schlangenbeschwörer) adta ki, minden legkisebb tartozkodás nélkül nyúlt be a szekrények egyikébe és egészen meztelen kézzel kiemelt abból egy keresztes viperát; kis ideig nézegette és érthetetlen szókat beszélt hozzá, mint azt az ilyen kuruzslók tenni szokták; aztán a kígyónak a fejét a maga szájába tette és oly formán mozgatta a fejét, mintha valamit majszolni akart volna. Nem sokára kivette a kígyót és visszadobta a szekrénybe, de már késő volt, mert a baj megtörtént: a kigyó a nyelvébe harapóIt Hörselmannak. A megmart szerencsétlen háromszor köpött vért, arcza hirtelen elvörösödött, egész tekintete egy őrültéhez hasonlított. Lenz segítségére sietett és mindenek előtt kérte, hogy mutassa meg a marási sebet, de ezt ő megtagadta és csak a helyét jelölte meg a nyelv hátsó részén s heves fájdalomról panaszkodott. A seb kimetszésére gondolni sem lehetett, mert szájának fölnyítását megtagadta, még faolajat sem akart inni, csak nagy rábeszélésre vett egy pár csepet ajkaira. Minden áron haza akart menni, azt adván okul, hogy otthon neki csal-