Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1881
— 27 — annak, hogy az újabb búvárok közül többen annak declarálják azt; nevezetesen: Claparede 1'), LieberkühnLachmann ") és Joh.Müller. u) Stein azonban inkább Ehrenberg nézetét pártolja; a ki ugyanis az Infusoriák lüktető-üreséit a Rotatoriák hasonnemű készülékével hasonlítja össze, melyeknek összehúzódását és kitágulását a szív lüktetésével aequivalens-nek tartja; jól lehet ez egészen más alakú működést végez. Analóg lehet ugyan e két szerv, mert működésüknek célja és eredménye itt is, ott is a víz kiürítésében nyilványul; de mindazonáltal a Rotatoriák vízedényrendszere más berendezésű, mint az Infusoriáké. Alak- és számra nézve a lüktető-ürcsék szerfelett változók; egyik legkomplikáltabb formájú a csillag alakú, melyet még 1776ban Spallanzani 1 5) födözött föl a Paramaecium aurelianál; szerinte az említett állatkánál előforduló két lüktető-ürese, az állatka légzőszervei gyanánt tekintendő. A legfejlettebb alakban a Cyrtostomum leucas-nál találjuk ezen szervet. Egy másik alakja a lüktető-üresének a „rosette" -forma, ez közel a kéreg-parenchyma alatt elhelyezett gömb alakjában szemlélhető, mely azonban csakis a legnagyobb kiterjedtségi állapotában mutat gömböt; azonban a systole kezdetével a szélén kiszögellések kezdenek föltűnni, melyek a systole befejeződése felé olykép módosulnak, hogy az egész készülék, többé-kevésbbé „rosette" alakban tűnik föl. Ily alakú, de csak egyetlen egy lüktető-üresével bírnak, még pedig meglehetősen a test középpontjában elhelyezettel a: Nassula aurea, Acidophorus ornatus, Paramaecium colpoda, Liosiphon ambiguus és a Plagiotoma concharum; ugyan ily alakú, de kettővel bír a Leucophrys entozoon. Az említett alakokon kívül előfordul még a hosszirányú — longitudinális — lüktető-ürese is, mely vagy a közepén, vagy pedig az egyik végén szélesedik ki oly üresévé, mely a lüktetést végezni van hivatva. — Ily alakú ltiktető-ürcsével bír a Spirostomum ambiguum. E szervek fölemlítésével elmondottunk röviden mindent, mi az Infusoriáknál az individuális élet föntartásának biztosítására szolgál; hátra van még a fajföntartására irányuló egyéni működéseknek fölemlítése, melyről a következő fejezetben lészen szó. ") Claparede: Müller's Archív. 1854 pg. 404. t 2) Lieberkühn : U. ott 1856 pg 26—35. , 3) Lachmann: U. ott. 1856. pg. 374 79. u) Joh. Müller: Monatsber. der Berliner Acad. 1856. pg. 392. 1 6) Spallanzani: Opuscules de physique animale et végétale. Tradnits par Senébier. Genéve 1777. Tom. I pg. 248. and Pl. II.