Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1880

— 29 Az illem fontos tényező a társadalmi életben. Illemes magaviselet, illemes megjelenés a sikernek nem utolsó biztosítéka, magához ragad, lebilincsel; mig a nyers, durva, darabos fellépés ridegen hagy, visszataszít. Tehát nem puszta sallang az, mint talán sokan gondolják. Sőt emberszeretettel párosulva belső erkölcsi világunk nyílt kifejezője, a jellem külső eleme s mint ilyennel a jellemképzésnek számolnia kell. „Az embert már egyenes és szép alakja is illemre utalja; mert ez az igazságnak és méltányosságnak szép szolgája és barátja. Álljon a test ugy, mint azt Isten alkotta; az igazi szépség nem egyéb, mint belső tökély és egészség kedves alakja." (Herder) Az emberek közönségesen a külsőből — a külső viseletből, fellépésből vonnak következtetést a belsőre, a lélek, a sziv műveltségére. Igaz, hogy sokszor csalódnak; de csalódni emberi dolog. Hányszor tapasztaljuk, hogy a sima szavak mögött kigyó lappang, az udvarias bókok álnok szivet rejtenek el s a mosol} gó ajkak boszúvágyat takarnak; megfordítva azt is észleljük, hogy az esetlen, faragatlan, nyers fellépés nem egy esetben szép-, igaz- és jóért hevülő keblet fed. Mennyire kívánatos — többet mondunk — szükséges az illemes magaviselet Smiles következő szavai meglepően igazolják: „A szép alak megnyerőbb mint a szép arcz; a szép magaviselet többet ér a szép alaknál; magasztosabb élvet ad, mint bármiféle szobor vagy festmény: a szépművészetek koronája ez." Az illem erkölcsi lesz, ha alapja az őszinteségben rejlik s törekvése oda irányul, hogy mások személyiségét a kellő figyelemben részesítse. Ez okból mások gyengéi, hibái iránt elnézők s türelmesek legyünk, mások óhajaival, kívánságaival, kéréseivel szemben előzékenységet s udvariasságot tanusítsunk. Az illemes ember nem áll mások útjában, nem akadályozza őket terveik kivitelében, hanem szerényen visszavonul, vagy esetleg segítő kezet nyújt. Figyelmét, udvariasságát nem üres szavakban, conventionális szólásformákban, tettekben fejezi ki. Minden mozdulatát, minden lépését igazi természetesség jellemzi, melyhez nem fér semmi szinlés, semmi tettetés; sőt ellensége a betanult, mesterkélt megjelenésnek, modornak. A valódi illem alapja azonban nemcsak az őszinteség, — az önbecsülés is. Ki önmagában az embert, mint a teremtés koronáját tiszteli, másban is tisztelni és becsülni fogja e méltóságot. Kétségtelen, hogy a valódi illem önmegtagadással jár; vasban tartja, megfegyelmezi a bősz indulatok rohamát; gátolja, visszafojtja a harag dühös kifakadását, kitörését; küzd és győz szenvedélyein. Illem a társas élet szabályozója, fentartója; illem nélkül felbomlanék a