Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1879

„magyar Horatius," ezt, mint tiszta jellemű államférfiút, a „nemzet bölcse" kitüntető czimmel tisztelték meg kortársai, E két férfiú maradandó emlékűvé teszi intézetünket; mert Y i r á g és I) e á k nevével elválhatlanúl egybe függ a nagy-kanizsai gymnasium neve is. Azon 115 esztendőt, mely intézetünk alapításától napjainkig eltelt, három korszakra oszthatjuk. Egyik midőn gymnasiumunk 6 osztálylyal virágzott. E korszak 84 esztendőt foglal magában, mely idő alatt intézetünket 17950 tanuló látogatta, A második korszak az ötvenes évvel kezdődik, midőn a gymnasium négy osztályúra szállíttatott le; e korszak 17 évre terjed, mely alatta tanulók száma 1735-öt tesz. A harmadik végre 186 7/ s. tanévvel veszi kezdetét, midőn u. i. az 5-ik osztály megnyitásával intézetünk főgymnasiummá kezdett emelkedni; ez időtől a jelen napig az ifjúság száma 3932, s igy az egész 115 esztendő alatt, a mióta t. i. a gymnasium fenn­áll, növendékeinek száma 23G17-re megy.*) Azok száma, kik az érettségi vizsgálatot ekkoráig sikeresen kiállották, 249-et tesz. Hogy minő figyelemben részesíté a kegyes-tanítórend kormánya a nagy-kanizsai gymnasiumot, bizonyítja azon történeti tény, hogy a benne működő szellemi munkások közöl ötöt emelt a közbizalom a magyarországi kegyes-tanítórend tartományfőnöki díszes székébe,**) kik közöl kettő még a magy. kir. tudományegyetemben tanárként is működött, valamint a magy. tudományos akadémiának tagja volt. Midőn pedig az 180 '/ 2. tanévben az állam a tanári vizsgálatot a szerzetes-rendek tagjaira is kötelezővé tette, intézetünk fiatal mun­kásai közöl idő folytában kilenczen feleltek meg fényes sikerrel az állam ezen jogos követelésének. *) Convictorok 1810—1880-ig. Antalich Ede, Bakalovics Plató, Bakó László, Ba­lentics Imre, Bartha Antal és Lajos, Bartza György, Bedekovics Kálmán ós László, lilanc.hora Ferencz, Bogyay Pongrác/ és Viktor, Bornemissza György, Bosnyák Géza és Zoltán, Busits Otmár, Chernel Olivér, Csertán Károly és Sándor, Csury Pál, Deák Ferencz, Dezső Károly, Domian Gábor és Pál, Draskovics József, Farkas Dániel és Lajos, Fábián Ferencz, Ferketich Henrik, gr. Forgách Mór, Forintos Sándor, Gaal István, János, József és Miklós, Gevay Károly, Gladovitz János és József, Goriczay Gyula, Gorupp Alajos, Ilalassy Gáspár, Ilegyárossy Ferencz, Heinrich Adolf, Ilencz Richárd, Ilertelendy Endre, Horváth Imre és Sándor, Inkey Ede, Gáspár, Kálmán, Nepomuk és Sándor, Jellasics Marczell, Josipovics Béla és Géza, Kelemen János, Kiss Ede, Lajos, Pál és Zsigmond, Koppányi Gyula, Iíozáry Farkas, Krizanits, János és Mihály, Kukovicli József, Markovics Adolf és Zoltán, Matkovics Dénes, Nagy Ákos, Nedeczky Antal, Osz­terhuber György és Mór, Paizs Mihály. Pap Ferencz, B. Pfeillin Alfréd és Kamii), Póka József, rtispöky Gratián és László, Rajakovics Ede és Ferencz, Rajky István és Sándor, B. Rauch Lévin és Sándor, Reizer Ferencz, Rumy Károly, Sándor Imre, Semetke Vik­tor, Sombor Ferencz, György és Gyula, Soós Kálmán és Pongrácz, Stephain Richárd, Siimeghy Ferencz és József, Svastics Aladár és Vilmos, Szily Ambrus, Dénes, Lajos, Mór és Szever, Tallián Albert, Manó, Miklós és Sándor, Tkalsics Elek, Virth János és Lipót, Viza János, Vogronics Endre, Vojnits Imre és István, Záborszky Alajos és Miklós, Zempák Sándor. **) Dományi Márk., Egcrváry Ignácz, Nagy Péter, Purgstaller Jó­zsef és Somhegyi Ferencz, e két utolsó egyetemi tanár és akadémikus.

Next

/
Thumbnails
Contents