Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Nagykanizsa, 1876

— 25 — kö1c s i jó; melyet minői világosabban ismer föl s minél inkább megkedvel az ifjú, erkölcsi jellemének kiképződése annál kevesbbé szorul külső eszközökre. Minthogy pedig épen abban áll az egész nevelés föladata, hogy az ifjú embert benső azaz szellemi önállóságra, önmaga fölötti uralkodásra juttassa: ennélfogva a fegyelmezésnek is oda kell irányulni, hogy a szellemet az érzékiség hatalma alól mennél korábban felszabadítsa, a fejledező öntudatot, megtisztítsa s az öntudatos akaratot megszilárdítsa ; mert ez alapítja meg a szellemi önállóságot. A külső fegyelmezésnek tehát úgy kell hatni, hogy magát, mint ilyen, a növendékek önfejlődési menetéhez aránylag, mindinkább nélkülözhetővé tegye s maga helyett a növendékek megérett eszét állítsa azok erkölcsiségének szabályozójául, benső törvény hozójául s akaratuk vezéreül. Ebből azonban egyátalában nem következik, hogy a haladottabb korú növendékekkel szemben megszűnik minden kívülről ható fegyelmezés ; hanem csak annyi, hogy a növendékek korának és fejlődésének haladtával a fegyelem mindinkább bontakozzék ki gépiességéből, mindig többet és többet engedjen el a vak engedelmesség követeléséből; a tekintély súlypontja pedig a nevelő személyéről (anélkül azonban, hogy ennek az őt mindvégig megillető bizonyos fokú tekintélyről végkép le kellene mondania) lassankint helyeztessék át a személytelen iskolai törvényekre. Amit tehát eddig — minden irott törvény mellőzésével — a nevelő személyes tekintélye eszközölt, azt ezentúl az erkölcsiség főelvére alapított s abból levonva előirt törvényeknek kell főkép eszközölniük. E törvények már természetesen a növendékeknek inkább a magasabb eszmék iránti felfogásában, mintsem érzéki érdekeikben találják támpontjukat; „mert a nagyobb növendékekben már fölébredt azon benső ösztön és nemesebb önérzet munkássága, melynél fogva nem csupán jutalom reményében teszik a jót s a büntetéstől való félelemből kerülik a roszat; hanem ezekre benső indokok által is indíttatnak." E szerént a haladottabb korú növendékek irányában a fegyelem módjai és eszközei mások lesznek ; de maga a fegyelem addig, míg a nevelés tart, meg nem sziinhetik. Atalában ez legyen a fegyelem módosításának főszabálya : minél inkább fejlődik az ifjúban a szellemiség s minél képesebbé lesz önmaga fölött uralkodni; annál inkább magára kell hagyni. Ebből folyólag ; „a gyermeknek röviden kell parancsolni , a serdülő növendéknek határozott törvényeket szabni, az ifjúnak pedig inkább tanácsot adni; hogy az engedelmesség mindinkább úgy tűnjék fel, mint a saját belátás és szabadság hatása." (Niemeyer Grrundsatze der Erz. und des Unt. 1. Th. S. 197.) Látjuk ezekből, hogy a fegyelemnek a növendékek korához és fejlődési menetéhez alkalmazkodó módosítása is minden