Nagykálló és Vidéke, 1917 (19. évfolyam, 1-25. szám)
1917-01-21 / 3. szám
XIX. évfolyam. Nagykálló, 1&17. január 21. 3. »ám Szegvári Gyula f A halálnak újabb időben nagy a a aratása, állandó a termése. Szinte 1«- bscsüljük aa életet, melyet eddig félve óvtunk. Hiszen oly könnyű az élettől megszabadulni. Az emberiség önmagára kimondotta a halálos ítéletet és bűnös könnyolmüséggelpusztitja ifjú erejét. * De Szegvári Gyula halála mégis megdöbbentett. A kór következménye nem volt ugyan kétséges előttünk. Azonban szivünk fájdalmasan földobog, ha oly embert kell a sírba tennünk, ki munkaersjsnek telj«a mértékét most tudta volna kifejteni, lire szőkébb környezetének oly nagy szüksége lett volna. Szegvári Gyula munkássága nam keltett feltűnést. A nevelő-tanári foglalkozás eredménye nem mutatós, azért sokan lebecsülik. Otthon, íróasztala mellett virrasztóit és eltelt azzal a gyönyörrel, mely a tudományos foglalkozás és kutatás eredmény«. Majd a katedrán hirdette sok száz és száz ifjúnak mindazt, mi neki gyönyörűséget okozott. Mert Szegvári a tudományok rajongója volt. Valósággal ihlet szálletta saeg, valahányszor szaktárgyairól beszólt, pedig mindig arról beszélt, a tudomány, a mindenség problémája foglalkoztatta. Mint káliói lakos a helybeli polgárság rokonsaenvét bírta, maly képviselő testületi tagsággal mutatta ki bizalmát. Bizonyára ékesszóló tehetségével, mellyel mindenkit elragadott, hódította meg a sziveket. De rokonszcn- vet keltett az a körülmény, hogy a helyi viszonyokba csakhamar beletalálta magát. „Bárhol tanítok — monda — a magyar állam fiait tanítom." Tulajdonságai közül kiemalkedik nagy akaratereje. Az élet iskolájába járt. Szegényes környezetből küzdötte fel magát. Nem egyszer mondta, hogy 20 korona volt a zsebében, mikor neki vágott az életnek, de nekimerészkedett. És lett egész ember a maga erejéből. A nagykálió temető iámét gazdagabb lett egy sírral, melyet a káliói polgáráig szeretete az emlékezet koszorújával fog díszíteni. * * * Lapunk múlt heti számában jeleztük, hogy Szegvári Gyula, főgimn. tanár f. hó 13-én d. u. két órakor meghalt. A család a következő gyászjelentést adta ki : özv. Szegvári Gyuláné szül. Csanek Józsa úgy a saját, valamint kis gyermekei: Melus, Gyula, József, Adika ás Annueka nevében fájdalomtól magtörten jelenti, hogy a legjobb férj, a leggondosabb apa, fiú, testvér éa rokon Szegvári Gyula áll. főgimn. tanár életének 41-ik boldog házasságának 14. évében folyó hó 13-án délután két órakor az Urban csendesen elhunyt. Drága ha lőttünk földi tetemét f. hó 15-én délután : órakor kisórjük utolsó útjára. Az engesztel szent miseáldozat az elhunyt lelki Udveéi f. hó 16-án d. e. 8 órakor lesz a rom. kát! templomban. Nagykálió, 1917. január 13. Le gyen pihenése csendes 1 Emléke áldott! A tanári testület elhunyt kartársi haláláról külön gyászjelentésben értesi tette Magyarország összes középiskoláit Temetése f. hó 15-én 2 órako ment végbe. Nagyszámú gyászoló kő zönség kísérte az elhunytat örök nyu galma helyére. A nyitott sir előtt Dt Kausch Mthály főg. tanár a követkéz« gyászbeezédet mondotta : Elköltözött kedves kartársunk! íme elkísértünk földi' utad végső állomásáig. A halál dermesztő, hideg keze férfi korod legjobb éveiben érinté nemes szivedet, mely megszűnt dobogni mindörökre. Néma megadással fogadjuk, ha a rügyfakasstó tavaszt a lombher- vasstó ősz követi, ha a hajnalhasadás az éj borongó sötétjébe vész. Ámde egész bensőnkben megrendülünk, ha a verőfényes dél meleg sugarát sötét felhő borítja, ha az életerős tölgyet villám zúzza szét. A te végzeted ilyen megdöbbentő. Elhagytál minket, eltávoztál mindörökre. Elhagytad hűséges hitTÁRCA. ' fi minor. Irta : Sabos! Samu. — Azt hiszem, válaszolt Hollósi némi keserűséggel. Ahá ! Tudom már. A kedves falujáról. Milyen nagy gyerek maga. Fogadni mernék hogy már haraszgik . . . Igaz ? Ugy-e haragszik. Uram ön kegyetlen irántam ? Hollósi mosolygott. Ez a leány hamar letudta fegyverezni. Szó nélkül haladtak pár percig. Hollóssi a Katinka leikébe akart pillantani. de a leány bübája megbénított« minden okoskodását. E közben a sétányra érkeztek s egy árnyas fa alatt foglaltak helyett. Hollósit gyönyörködtette a természet pompája. Nem is késett kifejezést adni érzelmeinek : — Milyen festői szép ez a fris lomb, milyen üde a levegő . . . — .Milyen kellemes itt madarak társaságában, halgalni a méhek zümmögését, — ■ondotta Katinka. I — Maga gúnyolódik, jegyezte meg Hollósi. — Dehogy ! Mondom, n>/írt tudom, hogy maga imádja a természetet. Igen, igen ! Sokkal inkább mint engem. — D* édes kisasszony . . . ! — De édes urfi ! A mama közbeszólt : — így szoktak kötekedni a szerelmesek. Erre aztán mind a hárman nevettek. Alkonyaikor tértek vissza a sétányról. Hollóssi azt indítványozta, hogy valamelyik vendéglőbe menjenek vacsorázni és halgas- sanak szigányzanét. Katinka majdnem tapsolt örömében. — Helyes, helyes ! No ciakhogy maga is mondott egy okos szót. Hollósi a vacsorához pezsgőt rendelt. A czigányok valami kesergőt húztak. Katinka már kétszer ürítette ki a pezsgővel telt poharat. Harmadszor is töltetett és koczintott Hollóéival : — Igyál Feri ! Hollósi nyugtalanul tekintet körül. Az ördög- ] be is, talán erős a pezsgő. Aztán ivott és I nézte azt a kicsattant arczu szép leányt, kinek a szemei égtek s a ki olyán volt e pillanatban'•mint egy igéző démon. A szomszéd asztalnál katona tisztek Ültek. Katinka mintha csak most vette volna észre, hogy ismerőse is van köztük, odafordult és mosolyogva nézett egy fiatal hadnagyra. A hadnagy udvariasan köszönt. — Jó estét Oszkár, — csak most vettem észre. Errs hadnagy ur Oszkár fslállott tlszt- tár6ai mellől, a Katinkáék asztalához lépett és bemutatta magát Hollósinak. Katinka sietett invitálni: — Foglaljon helyet itt velünk ? — Áh ! Úgy ! Já ! Pardon, — szólott hadnagy ur Oszkár és leült. Ha tudtad, hogy nem szerettél ? Hálódba mért kerítettél ? Katinka égő szemeit hadnagy ur Oszkárra emelte és lassú hangon kisérte a zenét. ’ Hollósi keze remegett a mint felemelte poharát és szó nélkül koczintott. Katinka kaczér mosolyai fordult a tiszt felé : Majd ha asszony leszek, látogasson meg Hollóson . . . E pillanatban Hollósi levert egy poharat, mely csörömpölve törött össze.