Nagykálló és Vidéke, 1917 (19. évfolyam, 1-25. szám)

1917-04-01 / 13. szám

április l. r--r -- -- - ............................................. A „Szabó lesmegyei Tanítéegyesület“ köréből. Fílhivá* Szabolcsvármegye tanítóihoz és tanítónőihez. A közös szükséglet hozta létre a különböző egyesületeket, melyek céljai­kat csak akkor érhetik el, ha tagjai egymást megértve, tehetségeiket, erü­ket a közérdek előmozdítására egymás iránti jóakarattal, kitartó munkássággal, s ha kell áldozatkészséggel is egyesitik. ’ Mi tanítók, kik hazánkban a leg­népesebb egyesületet alkotjuk, ha 30 év­vel ezelőtt kivétel nélkül belátjuk en­nek igazságát, a már abban az időbe« megalkotott közintézményeinket oda fej­leszthettük volna, hogy a mostani szo­morú idők terheit bizonyára könnyeb­ben visilhetnénk. Sajnos azonban, még sok tanító ma sem gondol arra, hogy egyesült erővel, egymást támogatva, egymásért közösen munkálkodva, szerény anyagi helyzetükhöz mérten az áldozatkészség­től sem riadva vissza, mily szép ered­ményeket érhetnénk el ? Igazolja ezt összetartozandoségunk érzetének ama megnyilvánulása, mely- szerint a dűlő világháborúban elesett tanitótestvéreink özvegyei és árvái ja­vára, mint az a Néptanítók Lapjából kitűnik: eddig háromszázezer koroná­nál többet gyűjtöttünk: pedig sokan vannak még, kik e magasztos cél szol­gálatára nem hozták meg azt az ál­dozatot, mely minden tanító és tanító­nő legszentebb kötelessége. ;■ Nehogy annak idején az a vád érjen bennünket, hogy a magyar taní­tóság ezen országos tevékenységében a szabolcsi tanítók mulasztást követtek el, bizalommal és szeretettel arra kér­jük a mélyen tisztelt kartársakat és kartársnőket, hogy mindenki járuljon adományával ezen alap gyarapításához. Egyes községekben, ahol több tanerő jót is felfordulással fenyegetnék ha általános sá tudnának lenni. Azonban a «óknak csak egyes csoportjai álltak be tusakodni a férfiak közé. A nagyobbik rége — megőrizve szű­zies szemérmét — tovább is megmarad igazi nőnek. Mégis az elégülatlecek kiáltása oly hangos, hogy betölti az egész világot, s a mozgalmaknak oly színezete van, mintha a viiág összes női jogokat követelnének. A fér­fiakéval agyanlő jegokat, holott a kötelessé­gek egyforma teljesítésére nincsenek hivatva. Ezen sajátságos törekvés a férfiak sze­mében szerfölött visszatetsző, de a finomabb érzésű nők helyeslésével sem találkozik, mi­vel ők legjobban tudják, hogy a természet örök törvényei ellen vívott harc nemük­nek nagy ártalmára van. A nőiesség forog veszedelemben. A kenyérért folytatott ádáz küzdelemben a lélak finom vonásai eldurvul­nak, lekopik a gyöngédség leheletszerű zo­mánca, és eltompulnak a szív legnemesebb érzései. A férfiak számára rendelt jogok kö­vetelésével a nőiesség feláldozása jár, s anél­kül a nő olyan, mint az elszáradt virág, amelynek nincsenek díszei. Azt szokták mondani, hogy a megvál­tozott viszonyok változtatták meg a nő hely­zetét is. A viszonyok örök időktől fogva vál­tozásnak vannak alávetve, s noha már Sappho i* elégedetlenkedett, a nő rendeltetése mindig ugyanaz marad. Legföljebb lelkülefa változott. A romlott korszellem, a vallástaianság, az anyagias gondolkodás kizárólagos uralma a van, a háböru tartamán havonként fillé­reiket egy megbízott kartársuknak ad­nák át, aki azt készséggel küldené utal­ványon Preszkr Antal segédhivatalt fő­igazgató ur ciméro, Budapest, V. Hold u. 16 sz. Ily módon már több várme­gyéből küldik a tantestületek adomá­nyaikat, Szabolcsból többek közt a gyi- regyházi ág. h. ev., róm. kath., a kis- várdai áll. isk. tantestülete szintén ezt a módot követik. Tudjuk jól, hogy a mai rendkívü­li állapot rettenetes következményei mindenkire lesújtó hatással vannak, az anyagi gond, nélkülözés, övéik életé­ért a kétségbeejtő lelki nyugtalanság, nap-nap mellett fokozottabb mérveket ölt, de ha érettünk elvérzett testvéreink hátrahagyott családjaira gondolunk, bár- manyira érazaük is a reánk mért nagy csapást, lehetetlen elzárkózni az áldo­zat elől. Hiszen ezeknek kétségbeejtő jelene, bizonytalan jövője legközvetle­nebbül minket érint és így nekünk kell ő velük szemben első sorban a könyö- rülateaséget gyakorolnunk. Ugyanazért ismételve felhívjuk ked­ves Kartársaink nagybecsű figyelmét s azzal a reménykedéssel fejezzük be je­le* felhívásunkat: nem lesz várme­gyénkben egyetlen tanító, vagy tanító­nő sem, ki megfeledkeznék a harctéren •leset társaink szerencsétlen Özvegye­ikről és árván nsaradt ártatlan gyer­mekeikről ! Kérésünk után a „Szabolesvárme- gyei Tanítóegyesület“ nevében vagyunk mély tisztelstttel, Nyíregyházán 1917. évi március hó 28-án Patahy Lajos, Orsovszky Gyua sljS főjegyző. egyesüteti elnök, Kubacska István sir., Szabó Pál sk., Tóth György sk., Ferenczy Károly meghalt. Az uj magyar képírás elvesztette egyik legkülömb művelőjét: Ferenczy Károly fes­tőművész vasárnapra forduló éjjel Budapes­ten, ötvenöt éves korában meghalt. Annak a döntő jelentőségű fejlődésnek, amelyen a mi festészetünk átment a múlt század kilencve­nes éveiben, egyik leglelkesebb és legkitűnőbb vezető alakja volt ő. A kolorisztikus natura­lizmust képviselte erős és eredeti tehetséggel. A francia törekvések leltek benne élénk vissz­hangra, de ő a modernséget nem követte soha a szélsőséges útjaira. A millenáris esz­tendőben költözött Nagybányára s ettől fog­va ez a városka művészeti metropolis lett, olyanfajta messzire kiható nevezetességű hely, mint a francia pikturában a fontenaioleaui erdő, ahol Coroték gyönyörű, friss ösvények­re vezették a képírást. Egy bátor, tehetséges, hevillékeny és fiatal csoport tömörült Nagy­bányán Ferenciy körül, amely aztán testüle­tileg vonult föl és essményes sikereket ért el. Ferenczy Károly a híveivel elmuíhatatlan érdemeket szerzett ezen a téren. Ifjúságot, erőt, üdeséget, napsugarat vittek bele a mi festőmüvészetünkbe, amely addig annyit szen­vedett az akadémikusság béklyói miatt. Fa- renczy Károly nemcsak vérbili művész volt, de igazi magyar egyéniség. Vásznain a He­gyi beszéd, a Madárdal, Ádám, A kertben, a Favágók, Józsefet áldják testvérei, Márciusi est, Levétel a keresztről, Önarckép, Tavaszi táj, Három királyok stb. egytől-egyik a leg­szebb alkotások közül valók a hazai festő­művészet nagy területén. De nemcsak java­beli alkotó erő volt, hanem elsőrangú tanító­mester is, akinek nagybányai és a Képző­művészeti Főiskolán kifejtett működése sú­lyos érdemeket jelent. Számos kitüntetést kapott itthon és a külföldön is. Egy év előtt kezdett betegeskedni. Eleinte Svájcban kere­sett gyógyulást tüdőcsucshurutjára, majd egy ! budapesti klinikán kezeltette magst, de nem lehetett megmenteni az elitnek. Ütolíó sike­rét csak nemrégiben aratta az Ernst-muzeum- ban. a mikor leányával és fiával együttesen rendezeti kiállítást. Temetése kedden délután négy órakor volt a Szépművészeti Muzeum előcsarnokából. Özvegyén és gyermekein kí­vül öcsc3e, Ferenczy Ferency Író, a Pogány Gábor és a Elirt szerzője gyászolja. választmányi tagok. *••••**' | nő lelkét is megmételyezte. De a férfi volt ac, aki az eszményeket össaerombolta, s a nőt is magával rántotta a sárba. Mert a nő alkalmazkodó természeténél fogva mindig haj­landó társához idomulni jóban-rosszban egy­aránt. Az egyenlő jogok jelszava alatt vívott hara tulajdonképen nem is az «egyenlő jogok­ért folyik, hanem azért a tiszteletért és meg­becsülésért, amelyet a nő méltán megkíván­hat a férfitól. Valójában olyan jogokat kova- télnek, amelyek a világ kezdete óta meg is illetik őket, s bár küzdelmük egészségtelen túlzásba csapott, a javulást és megtisztulást kell tőle várni A régi tarméBZste* rend hely­reállítását : hogy a ni egyenrangú társa és bizalmas barátja legyen férjének, mem pedig cselédje, avagy játékszere és a háztartásnak cifrasága. Számtalan jelenség mutatja, hogy az önző férfi nem látja vagy nem akarja látni a nőben a magasabb rendeltetést. Mikor tár­sat keres, előbbrevalónak tartja a földi java­kat, mint a tiszteletreméltó női erényeket; s a házassélettől csak tunya kényelmet vár. Az ábrándok és eszmények világától meg­fosztott asszony léha vagy üreslelkü ura mellett maga is többre becsüli a világi hiúsá­gokat a családi élet melegénél, $ az egymás­sal elégedetlenkedők rossz példát nyújtva, neveletlenül hagyják felnőni gyermekeiket’ így szaporodnak el a természetes rend ellenség. így telnek meg as iskolák olyan gyermekifjakkal, akik elvástak, mielőtt meg­érhettek volna. Ilyenek fecsegnek unott arc­cal tisztátalan ozavaiíat a nőről, akiben any­jukat, testvéreiket kellene tisztelniük. Ilyenek szive kérgesedik meg, és válik érzéketlené minden női nemes tulajdonság iránt, s ilye­nek veszélyeztetik a tiszta erkölcsöket. Ezek­hez idomul a rosszul nevelt nő, 8 ezek rost- ják ez ártatlan ezivűeket is. Támogatja őket az aljas célzatú irodalom, amely színházban, versben, regényben szinte őrjöngve keresi az alkalmakat, hogy a nőt gonosznak, romlott­nak, festettnek, vagy legalább is léhának tün­tesse föl. Pedig a valóságban nana ilyen a nő. Lehetnek közöttük léhák is, romlottak is, de a nagyobbik rész megőrizte szivében a* ér­zéseknek azt a tisztaságát, amelyet a Terem­tő ojtott belé. A Teremtő jelölte ki szerepét is, mikor a férfi osztályos társává avatta; hű feleséggé s gyermekeinek gondos anyjává rendelte. Ez volt hivatása kezdettől fogva, ezért kell élni a világ végezetéig. A kis családi kör ai a hely, ahol szive melegét árasztva, a azivek- ben szeretetet ébreszt s kifakasztja a nemes indulatok bimbóit. A szerető hitves ssamének derűs fénye oszlatja el a gondokba merült férj homlokáról a borút ; dolgos kezének gyöngéd érintésére simulnak el az arc mo­gorva ráncai, a sselíd szavának vidám csen­gése nyomán telik be a háa örömmel és megelégedéssel, Aa önzetlen édesanya táplál«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents