Nagykálló és Vidéke, 1917 (19. évfolyam, 1-25. szám)
1917-03-04 / 9. szám
márc. 4. Kifogásolta, a nemeslevél nincs pecséttel megerősítve, a tanúvallomások pedig csak egyszerű másolatok, tehát nem eleg hitelesek. (Erre céloi a költő, írván : „Kutyabőröm nem hiányzott. De hibás volt "dátuma ..." Aranyók azonban kimutatták, hogy a nemeslevél el volt látva a szokásos függő pecséttel, csak idő vasfogai harapták le róla, a selyemzsinór foszlányai, melyen a pecsét függőt, még láthatók is voltak. A tanúvallomások is hitelesek, mert a vármegye levéltárában ott van az eredetijük. A vármegye erre a család nemességét igazolta ii 1780 február 18-án tartott közgyűléséből hitclas bizonyság-levelet is adott róla. A helytartótanács azonban nem hagyta jóvá ezt a bizonyaág-levalet, hanem utasította a családot, hogy nemességét Kraszna vármegyében, mint eredete helyén (locés origini), igazolja. Kraszna vármegye szintén hamarosan kiadta a pecsétest iráet arról, hogy a szébanlavő Aranyok a* 1634-ben meg- nemesitett Arany-család tagjai, names* ségük tehát kétségtelen. Ámde jött ismét a felsőbb hatalom, a helytartótanács. Ez msgint csak nsrn tanálta rand- benlavőnek az ügyet s agy másik felsőbb fórumhoz az erdélyi gubernium- hoz (főkormányszék) utasította Aranyakat. A gubernium viszont a királyi táblára bízta az igazság kigombolyiiását. Ez történt 1785-beri, tehát már két hosszú esztendő múlott el a par meginditáaa óta. az erdélyi kir. tábla székhelye Marosvásárhely volt, mehettek tehát oda a szegény ledegradált s anyagilag is teljesen kimerült szalontai nemesek, he igazságukat tovább akarták keresni. Az Arany-família olyan fából volt faragva — csak azért sem hasyta a jussát!’ Hanem alőbb mégis egv kis léiegsetet kellett vennie, mielőt M«ros- vásárhely felé útnak indult yoIha. Nem Is kicsinyt hanem jó nagyot. A kiürült ládafiókot is meg kellett ismét tölteni, hogy teljék majd az útiköltségre, prókátora, miegymásra. Csak tizenegy év múltán, 1796- ban indították meg újra pörüket a királyi táblán, most már huszonnégyen s köztük mér költőnk atyját Arany Györgyöt is ott látjuk. A kir. ügyész megint különféle kifogásokat emelt, amaiyakot Aranyék rendre magerőtltni- tettek, kimutatván egyebek között, hogy a család két tagja : Arany Sámuel é* Györgye 1744 — 45. évi nemesi fölkelés alkalmával Beöthy Mihály bihari alispán kapitánysága alatt Sziléziában vitézkedett Mária Terézia kitályasssony seregében, Sámuel porosz fogságba is esett. A királyi tábla hasonlóan Bihar és Kraszna vármegyéhez, el is ismerte a család nemességét. A gubernium azonban, ahová az ügy felülvizsgálat végett került, húzta-halasztotte a döntést. Elmúlt az esztendő s ekkor sürgető folyamodványukra azt a választ kapták „t kbnyörgők“, hogy pőrük „a maga rendin fog láttatniVárjanak türelemmel a addig adózzanak csak tovább. Aranyék vártak és fizették az adót. Kerek tíz évig vártak és fizettek. Igaz, hogy ezalatt ügyük a magas kancsllári- át is megjárta. De köszönet nem volt benne. A gubernium és a kancellária 1806-ban ismét megaemwusitette a kir. tábla Ítéletét s bővebb igazolásra utasította a folyamodókat, mert nem találta kellőképen igazoltnak azt, hogy amaz Arany Sámü'al, aki Nagyfiúból Szüdontára költözött s akitől « folyamodók szármázták, fia lett légyen annak az Arany Ferencnek, aki 1635-ben nemos levelet nyert Rákóczytól. Á család most vem vesztette el teljesen a földi iyszságoszikbba vetett hitét, da irmát tgv kis pihenőre volt szüksége. Majdnem tíz esztendő múl_________ée védéte tán , 1815 ben, újra kezdték a nemes- ségigazolási eljárást a marosvásárhelyi kir. táblán, ekkor tizenhatan. Alkalmatos prókátort is fogadtak Kibédi Péterffy Mózes személyében, aki szegről-végre kiteregette igazságukat a mélóságoa tábla előtt, de most már a tábla ia elnézett az előbb megláiett igazság mellett, a kancellária 1806 évi rendeletére hivatkozva, minthogy azóta „semmi újabb dokumentumokat nem exhibeáltak, továbbra is a mostani, (jobbágyi) állapotukban meghagyatnak* — mondta ki az utolsó döntést, ami ellen többé nem is appellalt a család. A körmönfont székely prókátor, Péterffy Mózes uram, aki nyilván jobban belelátott a törvénytevő hatalmasságok praktikáiba, mint a jámbor sza- lontai hajdúk, bizonyára figyelmeztette is őket, hogy rnoit már hagyjanak fel minden re? vnnyel. Merthogy nem az 6 igazságuk körül van a baj. Ab igazi ok, amiért az elterebélyesedett családot mindenáron meg kellett tartani a jobbágyi sorban, ac volt. hogy felszabadításukkal vvgy két tucat adózóval kövesebb mrgyar lenne. „Huszonnégy adózó embernek felszabadítása mindenesetre megfontolandó !“ mondja kancelláriához intézet jelentésében a guber- . nium, a maga óvatos virágnyelvén. ! Aranyék tehát kénytelen-kelletlen belé* törődtek szomorú sorsukba. S Arany György (a néven már Vl-ik) és hites ’ társé Megyeri Sára asszony is megma- I radtsk a jobbágyi sorban, túrták a föl- ; det, fizették az adót # magyar őssre- jjükrfl, szellemi előkelőségükről azzal 1 tettek tanúbizonyságot, hogy két év múlva (1817 március 2-án) mejspján- i dékozták a nemzetet — Arany Jánoz- ! sül. jön ide megnézni, hogy igaz-e A terv és a kivitel ia tetszett- Gratuláltam önmagámnak. Biztatólag néztem körül: ne búsuljatok lányok, korzó, mozi, nem megyek én innen el, Hat hétig itt maradok. Addig akár egymásra is unhatunk. Azzal letérve a Mátyás térről, föl- frisaliit, ruganyos léptekkel átmentem egy Utcán, fölkanyarodtam a másikba. Bementem agy kapun, benyitottam egy családi körbe, hol csupa jóság, sxépaég. melegség sugárzik a belépőre . . . Kolozsvár képe a rendes volt, a megszokott háborús kép. Civil kévéé és sok a Iraton*. Annál több nő. Jégpályán, korzón, moziban, azináhzban a hirtelen meggazdagodott családok női tagjai szemkápráztató fényezéssel pazarolják vagyonukat. ZsöJyék- ben, páholyokban olyan idegen arcok. Az embernek csak rémlik, mintha ezeket a ná- bobokat a háború előtt valahol a külvárosban látta volna, kosárral karjukon, kendővel fejükön. Uj osztály született, a vagyon nemesei. A régi öt-hat koronás cimerü urak szerényen meghúzódnak fütetlen szobájukban és ez ebédtől elspórolt vacsorájukat mor- Holgatják. Különös világot értünk meg. De j ez csak nekünk különös. Mert ez a világ j rendje. Sorba megy mint a malomban. Időn- j ként egy-egy osztály felemelkedik, kiszorítja az uralkodó osztályt. Néhány nemzedéken át élvezi helyzetét, hogy aztán helyét az ujo- aan feltörőnek adja át. Az elbukottnak keserű ez. De a világ folyása nem törődik, s nem is törődhetik egyesek és osztályok személyes sérelmével. A keréknek az alsó fele egyszer csak felemelkedik s ennak természetes következménye, hogy a felső részügyen akkor alá száll. A világ pedig olyan kerék, mely ha lassan is, de folyton folyvást forog- Ez a változás a háború alatt mindenütt fölismerhető, de seholsom oly szembeöltő, mint éppen nagy városban. Ez a jelenség a háború harmadik évében a „kincses Ko' lozsváron" összes iamertetőjeleivel kibontakozott. Az uj osztályok sokat nyernek, a régiek sokat vesztenek. Vagyonuk, tekintélyük, befolyásuk, sőt még erkölcsük is megfizeti az uj életbe lépés vámját. A román betörés izgalmának, mozgalmának alig van már nyoma. Da amit az ember hallomásból tud meg. az is érdekes, (folytatjuk) Korkép. Két ur találkozik az uccán. — Jónsipot Csomsngó ur! — Alásszolgéja Laboda ur! — Hova, hova Csamangó ur ? — A hatóságiba Laboda ur. — Ni, ni. maga olyan, vagyonos ember, hogy bevásárolni jár ? — No nem éppen. Ne gondolja hogy cukorért vagy lisztért megyek. Egy zsinegre van szükségem csupán. — Csak nem akar öngyilkos lenni ? — Még nem, de előrelátásból ellátom, magamat, ha még megkapom 5—6 koronáért, de ki biztosit engemet arról, hogy holnap, hol* napután lehet-e egyáltalán kapni. — Igaza van, jó mindenről idejekorán gondoskodni. — Látja Csamangó ur én mindig optimista voltam. Elhittem, hogy két hónap alatt vége lesz a háborúnak, elhittem hogy Nagy- kálló repülő gép ée Marconi állomást, meg tengeri kikötőt kap, egyszóval minden újság frázist készpénznek vettem; és ezzel szemben a háború még mindig tart, Nagykállónak repülőgép és Marconi állomása nincs, tengeri kikötőt sem kaptunk, de még a kit kávédaráló vicinálisunk forgalmát is beszüntették. Pár nap múlva nem lesz világításunk, nem