Nagykálló és Vidéke, 1913 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1913-04-27 / 17. szám
XT. évfolyam. IdxQadahni és ij>exgazdasági l&skiiaujs. ülűfí.sstssi árak : Egész évre 8 korona, fél évre 4 korona, negyed évre 2 korona. Egyes szám ára 16 fillér. Kiadó laptulajdonos : 8ARKADY JÖÜSEF. Megjelen minden vasárnap Szerkesztőség és kiad é hír atal: Sarkady József kényrayemdáj a és papírkoreskedése. MagykéMé. A főgimnázium építkezése. Kulturális fejlődésünk egyik legsürgetőbb kérdéséről, a főgimnázium építkezéséről óhajtunk néhány szót elmondani. Aki a mi főgimnáziumunk keletkezésének fázisait ismeri, tisztában van azzal, hogy mily roppant erőkifejtés, mennyi áldozat kellett ahhoz, hogy az iskola jelenlegi állapotába jusson. Sok nógatásra, lelkesítésre, bátorításra volt szükség, de végre mégis csak eljutottunk ama határhoz, honnan egyenes ut vezet már a kitűzött cél felé. E határnál aztán megállottunk. Megpihentünk, de nem azért, hogy hosszú semmittevéssel az egész ügyet a stagnálás posványába elsülyedr.i engedjük, hanem hogy üdítő pihenéssel erőt gyüjtvén fokozottabb munkakedvvel lássunk hozzá a megkezdett munka teljes befejezéséhez. Az ily erőgyűjtéshez szükséges időt mérlegelni szokták. Rövid, az erő- pótláshoz szükséges időt pihenésnek nevezünk, de hosszú, nagyon hosszú pihenésnek már lanyhaság a neve. Vájjon minek minősítsük a főgimnáziumunk körüli munkásságnak majdnem teljes szünetelését ? Pihenésnek ? Annak túl hosszú volna s ez ügy oly sürgős, hogy ha nem sietünk vele, kisiklik kezeink közül. Lanyhaságnak-e ? így nem akarjuk nevezni, mert ha igy aposztrofálnánk az ez ügyben vezetőket többet ártanánk, mint amennyire használni akarunk. A pihenésnek azonban már most, épen ez ügy érdekében végének kell lenni, mert ha tovább tart, az eddigi fáradozások is hiábavalókká lesznek. Hogy pedig ez volna a cél, ezt mégsem tudjuk elhinni. Nem hihetjük el, hogy azért hoztunk volna oly sok áldozatot, azért fejtettünk volna ki annyi erőt, hogy végül, mikor már közel vagyunk a parkhoz, akkor sülyed- jünk el az örvény mélységében. Azért kellett-e minden befolyásunkat latba vetni, hogy reményünk valóra válása idején a szépen előrehaladott ügyet könnyelműen megállítsuk lassúságunkkal ? Vagy azt hisszük talán, hogy e kérdés oly biztos alapokon nyugszik, hogy az ezentúl önmagától fog tovább fejlődni s nincs oly erő, mely ezt az alapot megingathatná ? Kik e hitben vannak, ugyancsak messze állnak az igazságtól. A mai állapot gimnáziumi ügyünknek még csak csecsemő korát jelenti, sok gondos ápolás, sok energikus munka szükséges még ahhoz, hogy e gyenge csecsemőt erőteljes férfiúvá fejlesszük. A főgimnázium kérdése csak akkor nyer elintézést, teljes rendeltetésének csak akkor fog megfelelni, állandóságában csak akkor lehet reményünk, ha saját hajlékában lesz mind a nyolc osztálya. Kulturális értéket csak akkor képez ránk nézve, ha teljes osztályokkal, rendeltetésének és a modern kor követelményeinek minden tekintetben megfelelő épülete lesz. Azt pedig fölösleges mondani is, hogy a mai rozoga, szűk épülettel el nem fogjuk érni. A kérdésnek az az ideiglenes megoldása, hogy a fejlődő osztályok bérházakban helyeztessenek el, megoldásnak épen nem nevezhető. Először is paedagogiai és disciplinaris szempontból okoz ez igen sok nehézséget, de meg arra alkalmas épület sincs, s ha volna is, ez csak újabb, fokozottabb megterhelését jelentené a községi pénzkezelésnek, oly befektetés, mely elkerülhető s el is kerülendő. Végül pedig az állam sem fogja eltűrni azt. t Arc a. HOLEIS ISTVÁN, A MAGYAROK UZSORÁSA. Az Amerikába kivándorolt és ott megtollasodott magyaroknak egy tipikus alakjáról esik majd szó ebben a cikkbben. Ő is, mint társai, a kik ezerszámra élnek az uj világban, ravasz paraszti ösztönnel felismerték, hogy milyen nagyszerű üzlet, milyen kiváló uzsoraanyag a kivándorolt magyar, — erre alapito.ták hát életüket, jövendőjüket. Jövedelmező és lelketlen okoskodásuk az a hid, amelyen a bevándorló a gyárak és bányák poklába megy, hogy onnan soha többé, vagy pedig teljesen kihasználva és tönkretéve jöhessen csak vissza. A magyarok magyar kizsákmányolói össsekottetésben állanak a hajótársaságok ügynökeivel, a gyárak vezetőivel, az eiő- munkásokkal, akik a közönséges gyári munkásokat felfogadják, províziót kapnak mindenkitől, hajótársulattól, gyárostól, még a szegény munkástól is, aki heti keresetéből f.zet nekik, hogy el ne veszítse állását. Többnyire vendéglőjük van a nagy gyártelepek közelében, közel a vendéglőhöz néhány burdosházuk és ha a tudatlan kivándorló Amerikába érkezett, az ő vendéglőjében világosítják fel, hogy melyik burdosház- ban kap olcsó lakást, ha nem tud fizetni, az sem baj, majd ledolgozza, ha lesz alkalmazása a gyárban, majd lefizeti akkor. Nem kell úgy sietni, hiszen honfitárs. Besegítik az uj munkást a gyárba, de .úgy intézik, hogy a keresetet az ő vendéglőjében egye meg, mulassa el, úgy fordítja a dolgot, hogy az ő házában lakjék, hogy az ő adósságát ne tudja sohase letörleszteni. Formálisan rabszolgájává lesz a tudatlan és a viszonyokkal ismeretlen honfitársa. Sokszor megesik, hogy az ilyen piócza még kis-bankár is, akkor minden csápjával szorosan fogja a kivándorlókat. Ez a típus él, még pedig nagyon jó él az Egyesült-Államokban mindenfelé a magyar telepeken, de odahaza van Kanadában is. Huszár Géza beszámol a sidney-i magyarok egy ilyen barátjáról. Holeis Istvánnak hívják és az egesz magyar kolóniának a leggazdagabb embere. Szép verandas, emeletes háza van, hátul kert, színes virágokkal, gazdag veteménnyel. Mikor becsöngettem, — meséli Huszár — hatalmas termetű öreg ember nyitott ajtót. — Ugy-e maga az, Húszár ur ? — kérdezte tőlem — vártam, tudom a konzulátustól, a hol már megmondták nekem, hogy itt van. Tehát Holeis jóban van a magyar konzulátussal is. Hozzátartozik a mesterségéhez. — Jöjjön csak be — folytatta azután. — Minden magyar, aki csak megfordul Sid- neyben, az én vendégem. Igaz, hogy egy kis zűrzavar van most odabenn, de az nem baj . . A feleségem öt perc előtt szült egy egészséges, szép kis fiút. — A maga felesége ? — kérdeztem elcsodálkozva. — Hát persze . . . persze ... — felelte az öreg s mosolyogva simogatta a bajszát. — Ez már a tizennegyedik. Igaz hogy én ötvennégy éves vagyok, az asszony pedig ötven, de az nem baj, terem ott kérem, ahol jó a föld .... Bevezetett a szalonba. Sokáig beszélgettem vele. Igazi agyafúrt, ravaszkodó, tré- faszavu paraszt. Huszonnégy éve lakik már Amerikában, de sem szokásaiDan, sem beszédmodorában nem változott. Ellenben a leánya zongorázik. Vendégszerető ember, de csak a messziről jött urakkal szemben, mert nagyon szeret eldicsekedni vagyonával. A Dominion Steel Works listáján mint
