Nagybányai Hírlap, 1919 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1919-04-29 / 17. szám
I-------A tűz kialszik izz ó lángjait nem látom én. Egyedül hagyott a „közelgő múlttal“ 1 a tüzes rém.------------És jönnek a perczek. Cs egezy Kálmán. Borit egy nagy őri leriny beszélt el. Kilenc évvel ezelőtt szénakaszálás idején ab konyát felé, én és Szergeits Péter, aki Vizsgáló- bíró volt, a vasútállomás felé lovagoltunk, hogy ■teveleinket elhozzuk. Az időjárás felséges vala, de hazafelé menet mrenydörgés hallatszott, haragos, fekete felhőt -láttunk, mely egyenest mi felénk tartott. A háttérben fehéren tündökölt a mi házunk és a templom ; ezüstösen csillogtak a magas nyárfák. Esőillat és lekaszált széna szaga terjedt el a j levegőben. Kísérőm vidám hangulatban volt. Ka- ; cagott és mindenféle bolondságot beszélt. Azt |i mondta, nem volna rossz, ha mi útközben közép- j kori kastélyra bukkanánk csipkés tornyokkal, mohával, baglyokkal, ottan elbújnánk az eső elől, utoljára pedig a villám agyonsujiana. Akkor szaladt át a rozs és zabföldek felett az első vihar felhő. Szél kerekedett, por örvény- j lett a levegőben. Szergeits Péter kacagott és sarkantyúba kapta lovát. j — Nagyszerű, kiállá, pompás! Az ő vidámsága reám is ragadt, az az ötlet engem is megkacagtatott, hogy csontig ázva a villám belénk sújtson. Utána nyargaltam. A forgószél, a gyors lovaglás, mikor az ember lélekzetét veszti és magát madárnak érzi, izgatja és csiklandozza belsejét. Mikor udvarunkba érkeztünk, a szélvész már megszűnt, nagy fröcs- csenő esőcseppek paskolták a pázsitot és a háztetőket. Lélek se volt a lóistálóban. Szergeist Péter maga kantározta le a lovakat és helyökre vezette. Várva reá, mig elkészült, az ajtóban álltam és néztem a ferde esőpásztákat. Az erős, izgató szénaillatot jobban lehetett érezni mint a mezőn. A felhők és az eső miatt sűrűn sötét volt az est. — Ez volt a menykő, mondta Szergeits heves egetrázó villámcsapás után, mely mintha az eget hasította volna ketté és hozzám lépett: Min tűnődik kérdezte. Ottan állott mektteni a küszöbön, reám nézett nagy lélekzeteket véve a gyors lovaglás után. Észrevettem, nem tud betelni a látásommal. — Natalia Vladinurovna, mondá, mindent odaadnék azért, ha még sokáig állhatnék maga mellett és magát nézhetném. Olyan szépséges máma. Szemei gyönyörtől elragadtatva és esdeklően pillantottak rám, szakállán esőcseppek csillogtak, melyek mintha szintén szerelmesen bámultak volna engem. — Szeretem önt, i/undá, szeretem és boldog vagyok, hogy láthatom. Hallgasson, ne feleljen semmit, szavamat ne vegye figyelembe, csak azt tudja meg, hogy ön drága nekem és engedje meg, hogy nézzem önt. Elragadtatása reám is áhaláradt. Belenéztem lelkesedéssel eltölt arcába, hall attam hangját, mely az eső zúgásával keveredett és szinte elbüvőlten mozdulni se bírtam. Végtelenségig néztem volna villogó szemeit és lestem volna szavát. — Maga hallgat, az is nagyon szép! mondta Szergeits. — Csak halig on folyton-folyvást. Jól éreztem magam. Kacagtam a jókedvtől és a szaladó záporban a lakásba futottam. Ő szintén nevetett és nagy léptekkel szaladt utánam. Mint a gyerekek lármásan megázva, lélekzet vesztve, a lépcsőn fölfelé dörömbölve mentünk és be1919. április 29. = rohantunk a szobába. Atyám, bátyám, akik nem voltak hozzászokva, hogy engem kacagni és jókedvűnek lássanak, csodálkozva néztek rám és szintén nevettek. A fenyegető felhők elhúzódtak, a dörgés elnémult, de Szergeits Péter szakállán még mindig ott szikráztak az esőcseppek. Énekelt és fütyölt vacsoráig azon este, lármát csapva játszott a kutyával, a szobákon végig kergette, szinte fellökte az inast a szamovárral együtt. A vacsoránál sokat evett, bolondságokat beszélt, azt állította, hogy ha az ember télen friss ugorkát ennék, a tavaszt é- rezné a szájában. Mielőtt ágyba feküdtem, gyertyát gyújtottam. Tátva nyitva hagytam az ablakokat. Határozatlan érzelem kerítette hatalmába telkemet. Arra gondoltam, hogy szabad vagyok egészséges, előkelő gazdag, hogy szeretni fognak, de főképen arra, hogy előkelő és gazdag vagyok. Előkelő és gazdag, mily jó az, Istenem. Akkor ágyamban megborzongva a friss levegőtől, mely a harmatos párákkal a kertből hozzám behatolt, igyekeztem tisztába jönni, szeret-e engem Szergeits Péter vagy sem. Mikor nem tudtam biztos megállapodásra jutni, elaludtam. Mikor pedig reggel ágyamon a ragyogó napsugarakat megpillantottam és a hársfa lombjainak I odavetődő árnyékfoltjait elmémben élénken támadt ; föl a tegnapi történet mind. Az élet pazarnak tűnt fel, sokszínűnek, bájolónak. Énekelve öltöztem fel i és leszaladtam a kertbe. Azután mi történt? Semmi. Télen mikor mi a városban éltünk, Szergeits olykor-olykor meglátogatott minket. Vidéki ismerősök csak a falun vagy nyáron elragadóak, a városban pedig és télen kellemes mivoltuknak felét elvesztik. Ha a vá- ; j rosban teával kínálja meg az ember őket, mintha kicserélték volna őket, unalmasak, hosszadalma- ■ sak, hosszadalmásán kavarják teájokat a kanálkával, Szergeits a városban is beszélt néha szere- ■: lemről, de az egészen másképen hangzott, mint : akkor a vidéken. A városban erősebbnek éreztük a választó falat magunk között. Én előkelő va- ; gyök és gazdag, ő szegény, nem is nemes, diakónusnak a fia, vizsgáló birö — semmi egyéb. Én ifjúkori tapasztalásomnál fogva és tudva is én miért, a választófalat igen magasnak és vastagnak lj gondoltam, ő meg kényszeredetten mosolygott és í bírálta a magasabb társaságot, nagy komoran hallgatott, ha valaki volt velem a szalonban. Nincsen olyan fal, melyet át ne lehetne törni, de a mai regények hősei, amennyire én ismerem őket, félénkek, lomhák, pipotyák, sok bennük a meggon- doltság, könnyen kibékülnek avval a gondolattal, hogy peches emberek, hogy csalódtak életükben. Ahelyett hogy harcolnának, csak bírálnak, ízléstelennek nevezik a világot, elfelejtik, hogy az ő bírálatuk maga, lassankintj Ízléstelenné válik. Szerettek engem, a szerencse közel járt hozzám. Az idő tellett — mullott. Szerelmes férfiak haladtak el mellettem. Verőfényes nappalok, meleg éjszakák röpültek tova. fülemilék daloltak, széna- : illat érzett. Mind jelenség nyom nélkül eltűnt, nem becsültem ‘ ellőkép, eloszlott mint a köd, legfeljebb .. maradott meg : Hol van ! mindez? Atyám meghalt, én öregedtem. Minden, ami addig jól esett, ami hizelget, reményt nyújtott — esőzuhogás, mer. örgés, szerencsére való gondolás, beszélgetés szerelemről, mindaz puszta emlékezet maradi, most magam előtt egyenletes nagy sivatagot látok, ebben a kietlenségben nem látok egyetlen élő lelket és oly sötét, oly borzalmas ottan az ég alja. Ábrándozásom közben csengetnek. Szergeits érkezett. Ha télen fákat látok és arra gondolok, milyen szépen zöldeltek nyáron, azt susogom magamban : Oh ti szerelmes gondolataim ! szerelmi j ábrándjaim ! Nagybányai Hírlap Mikor olyan embereket látok, akikkel életem tavaszát eltöltöttem, szomorú leszek, szivem fájón dobog és ugyanazt suttogom. Pétert atyám pártfogására már régen a városba helyezték át. Kisgé megöregedett, meghajolt. Régóta megszűnt szerelmet vallani, nem beszél már bohóságokat, hivatalát nem szereti, valami baja van. Valamiben csalódott. Az életet megunta nem kedveli: A kályha mellé helyezkedett, hallgatva néz a tüzbe. Nem tudtam neki semmit se újságolni, tehát kérdeztem : — Nos. hogyan van ? — Úgy valahogyan, felelte. Újra hallgatás a vörös tüzfény az orcájára lo- pódzott. Ä múltra keltett gondolnom, hirtelen meg- rázkódolt válam, fejem lecsüggedt, keservesen kezdtem sírni. Sajnáltam magamat és ezt a férfit és szenvedélyesen vágyódtam vissza az után, ami elmúlt és amit az élet már nekünk megtagadott. Most már nem gondoltam arra, hogy gazdag és előkelő vagyok. Hangosan zokogtam, kezeimet halántékomra nyomtam és sóhajtottam : — Istenem! Istenem, tönkre van téve az életem! Ő csak ült, hallgatott, de nem mondta: Ne sírjon 1 Értette, miért sírok, hogy az idő arra való volt. Láttam szeméből, hogy fájdalmat okoztam neki. Ö is fájdalmat okozott nekem. Boszankod- tam erre a bátortalan férfira, hogy nem tudta kettőnk életét boldoggá tenni. Mikor kikisértem, mintha az előszobában a- karattal sokáig húzná fel a bundáját. Kétszer csókolta meg szótlanul a kezemet és sokáig nézte kisirt arcomat. Azt gondoltam, talán a zivatarra gondol, a záporesőre, kacagásunkra, akkori arcomra. Valamit mondhatott volna is, jól esett volna, de nem szólt semmit, hanem csak fejét csóválta és megszorította a kezemet. Azután visszatértem a szobámba. A kandalló elé ültem a szőnyegre. A vörös parazsak hamuvá váltak és kialudtak. A fagy még haragosabban kopogott az ablakon. A szél dúdolt a kéményben. A szolgáló belépett és szólított. Azt gondolta elaludtam. 3, 1699/1919. sz. Biikherdű tiMn-eladásí hirdetmény. Nagybánya sz. kir. r. t. város közhírré teszi, hogy a tulajdonát képező felsőfernezelyi védkerü- let varjasvölgyi, Sajtosmező és Szilasrét alatti („B“ üzemosztály 3. tag, 8. 10. és 11. osztályok) erdőrészek kihasználására üzemterviieg előirt bükk- és gyertyán, mintegy 376. 31 kát. hold területén levő 45—50 ezer ürköbméter tűzifának alkalmas fatömege 8 (Nyolc) korona ürköbméterenkinti kikiáltási ár mellett f. évi május hó 13-án d. e. 10 órakor a városháza tanácstermében megtartandó nyilvános írásbeli ajánlati tárgyalás utján el fog adatni. Ezen versenytárgyalásra vonatkozó zárt írásbeli ajánlatok ivenkint 1 K.-ás bélyeggel ellátva az árverés megkezdése előtt adandók be a polgár- mesteri hivatalhoz s úgy az írásbeli, mint a szóbeli tárgyaié ihoz 25.000 K. bánatpénz helyezendő letétbe város pénztáránál, mely lehet készpénz, óvadékképe: értékpapír vagy a Nagybánya város takarékpénztáránál elhelyezett betétkönyvecskéje. Az árverési és szerződési feltételek a városi iktatóhivatalban hivatalos órák alatt bármikor megtekinthetők és azokról másolat is készíthető. Nagybánya, 1919. április 26. A VÁROS TANÁCSA. dr. Noí-v G bor s. k. [- h.;-F0!£ármeeter. T
