Nagybányai Hírlap, 1919 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1919-02-04 / 5. szám
1919. február 4. Nagybányai Hirlap 3 A hatósági liszt kimérése folyamatban van és folyik 4 napon át. Aki lisztjét a meghatározott 5 napon belül nem veszi ki, az lisztjétől elesik, mert utólag nem kaphatja meg. Ez alkalommal fejenkint 3 kg. 50 dekát mérnek, a nehéz testi munkásoknak pedig 4 kg. 80 dekát. A kimérési arány: 20 deka 0-ás, 40 deka főző, 80 deka bu- zakenyér, 50 deka I-ső minőségű rozs, a többi Il-od rendű rozs. A lisztek árai: Nu llás 3 K 30f. főző 1 K 20 f., buzakenyér 76 f., 1. rendű rozsliszt 1 K 40 f. II. rendű 1 K 10 fillér. A fenti kimérési arányok és minőségek bizony nem nagyon csábítók. Szerencsések vagyunk azonban azzal, hogy a városnak egy pár száz métermázsa krumplija is van és igy akit a fenti adagok nem elégítenek ki, módjában van burgonyával pótolni. A mint a dolognak utána jártunk, tudomásunkra jutott, hogy a városi élelmezés körébe tartozók mindennap vásárolhatnak burgonyát Weisz Móritz hatósági árustól kilónként 44 f. árban. Ezért csak helyeselni tudjuk azt, ha aki csak teheti a hatósági burgonyából is szerez, különösen ha figyelembe vesszük azt a,' körülményt is, hogy a hiányos vasúti közlekedések miatt a liszt is megrekedhet valahol. Születtek: 11. jan. 21. Vértes Ignácz kereskedőnek Lajos, 12. jan. 19 Mihálcsik János rajzolónak Adél 13. jan. 26. Debreceni István bányásznak Mária, 14. jan. 22. Morár Pap György bányásznak Erzsébet, 15. jan. 28. Rátz Péter festőművésznek Pál, 16. jan. 29. Petrován János könyvesnek Péter nevű gyermeke. Házaságot kötöttek: 12. jan. 28. Metiacu István erdőmunkás és Hudák Ilona kőbányatelepi 13. jan. 31. Meczák Mihály erdőmunkás kübá- nyatelepi és Lupán Froszina felsőfernezelyi, 14. jan. 31. Vassul Flóré erdőmunkás és Lupse Flóra Szilastelepi lakosok. Elhaltak: 21. jan. 23. özv. Klopotoczky Dánielné, erdőmunkásné, g. k. 71 év, végelgyengülés. 22. jan. 24. Rumpeltesz Ilona ganzgyári tisztviselő, r. k. 36 év, tüdőgüinő 23. jan. 27. Varga Andrásné téglavető napszámos, g. k., 64 év, spanyol betegség. 24. jan. 28. Szeleczky Ilona bányász gyermeke, g. k. 2 1h év vesebaj. 25. jan 30. Neuschli Ferenc r. k. 15 napos gyengeség. Egyről-másról. Megkezdődik ma ismét a legkellemetlenebb munka: a dohányosztás, És lesz is meleg vagy négy napig, amig a pipázó, szivarozó mélyen tisztelt közönség e legutóbbi és legkoiniszabb nikotin tömegből kielégifődik. Csak már utána lennék I No de nem baj, ha eddig kibírtam és eltudtam viselni a tömérdek szidást, talán kibírok még egy nehány kiosztást, úgyis szabad lesz már ezután dohányt termelni és nem fognak reá szorulni az én jegyeimre. A piros könyvek tehát jól megérdemelt nyugdíjba fognak kerülni. Én azonban rögvest a kályhába dobom, hogy többé ne kisértsen és ne ij- jesszen. Eddigi praxisomból megjósolom — noha oraculum nem vagyok — hogy mindenki pur- zicsányt fog plántálni és britannika meg trabukó fát ültetni, tőlem is mindig ilyent követeltek, tehát feltételezem, hogy amikor már mindenki ura lesz a saját akaratának, azt fog ültetni és plántálni a saját portáján, amit szive, lelke óhaját. HIRDESSÜNK A Nagybányai Hirlap-ban Aforizmák. Amely asszony verve jó, annak a férje van megverve. * Némely nőnek ha csak félszeme volna, akkor Is jobbra-balra kacsintgatna. * Annak az asszonynak van toiletje a legjobb rendben, kinek idegen is szokott segíteni a vet- kőzésben. * Az ördög nem alszik, mégis mindig költögetik. * Emberi szabad akaratnak azt nevezik, hogy az embert a pólyamadzagtól a Szent Mihály lován való legutolsó útjáig járszalagon vezetik. * Mi az Árgus szeme, asszonnyéhoz asszonynyal szemben. * Az asszony mentül fogatlanabb, annál ha- rapósabb. * Az elmúlás a természet rendje s olyan természetesnek is találjuk mással szemben. * Ha csak véletlenül is összekerül a nő és milicia: mentem melléjük szegődik a malicia * A szerelem olyan őrület, amelynek tudatára a házasság után ébrednek az emberek. Kner I. CSARNOK. Ady Endre Nagybánya, 1919. jan 28. ... És most a szó olyan legyen, Mint a hegyen Krisztus szava Évezredek hője, hava. Ki jót beszél, Krisztust beszél Szörnyű a szél S vitorla nincs: Krisztus kell, ajtó és kilincs. Ady. Megdöbbentünk. Egy hosszú percig elállt a szivünk verése, idegeink felmondták a szolgálatot reszketni kezdtünk. Aztán kemény fejünk leesett a mellünkig. Tehát meghalt. Kihullott kezéből a toll, büszke nyakát ösz- szeszoritották a halál csont-ujjai és törhetetlen lelke elment oda, oda a Parnassus halhatatlanjai közé ... és a mi szivünknek csepeg a vére. Nincs tovább. Emlékezzünk ... Akkor is január volt. Ezerkilencszáztizen- egyben. A téli szél zivataros erővel kapta fel a budai oldal fagyott, kavicsos havát és átfujva a fázkodó Dunán, zajosan piszkolta be vele a pesti part alvó ablakait. Dühöngött az est. Az emberek odúikba bújtak és Pest máskor nagyvilági lámpái szinte falusi mécsesként pislákoltak bele a Duna piszkos, jégtáblás hullámaiba. Hencegett, toporzékolt, dühöngött a Tél és segítőtársul hivta a pofozkodó, agyig hasitó szelet. Nyomorult, unalmas fekete este volt. A budai oldal havas fergetegéből ketten menekültünk a „meleg“ Pest felé: egy szanatóriumi igazgató-főorvos és én. Sehol senki I Csak a szél sivitása, röhögése és a Dunán sárosán úszó jégdarabok egymásközti harca, kattogása. De mégis I Az innenső oldal hídfői öreg lámpája alatt a hideg vasoszlophoz támaszkodva egy mozdulatlan, ugytetszik megfagyott alak áll és nézi, hosszan nézi a viz mozgó, fekete tömegeit. Ő volt. Az Üstökös, az Ember: Ady. —Jó estét mester, mit csinál ? szóltunk és megszorítottuk egymás kezét. —Nézem a Vizistennek táncát a salakos Dunán.... — mondta ő és lassan elindultunk az Országház felé. Közben beszélgettünk sok mindenről. Sárról, aranyról, virágról, tépett rongyokról és kacagtunk harsogva, szemtelen bohémsággal a halálról... Elváláskor hívtuk magunkkal. — Nem ! Nem megyek! — tiltakozott, — ma hazavágyom. Két hónapja üj lakásom van és még egyszer sem voltam otthon ... Elmosolyodtunk. És akaratlanul is eszünkbe jutottak azok a fiatal, perzselő, égető, gyilkoló tüzes budai asszonyok... Akkor%ő már „beérkezett“. Fennt volt. Lenyomta, letiporta, levágta, összetörte az ósdi, de élő vasszobrokat és ment és ment megkövezve, megtépázva a maga utján és nem vérzett. A rádobott sárt egy kézmuzdulattal letörülte és haladt feltartott nyakkal előre. Tudott erősen akarni. Akarta, hogy a magyar költészet, a magyar Iyra se álljon évtizedeken át a régi alapon, akarta, hogy elismertessenek a régi nagyok, de szülessenek újak. új energiával, új szavakkal, erővel, bátorsággal, haladva, futva nem a világköltészet szekere után, hanem a mellett. Friss, újonc, pezsgő vért akart belevinni a régi, rabszolgás, leláncolt költészetbe, énekelve úgy, ahogy még nem énekelt senki. Eredetit akart és akarata előtt milliók nyitották meg leikeiket. Nálunk, Szibériában ugyan akadt még vaskalapos, ki nyekeregve fel fel-köhögött hozzá, de a nagy Nyugat gyorsan megnyitotta előtte felszentelt templomait, és ő prédikált, tanított, imádkozott vagy ha kellett káromkodott, de új nyelven, forrongva, hangsúllyal, messze — messzehangzóan. Próféta volt, a jövőt, a bizonytalant világította ; rámutatod a tűzre, mely hamu alatt ég-ég, aztán felloban és megégeti a világot. Üstökös volt, kinek csóvája szétsziporkázik és új csillagok teremnek és ragyognak és hirdetik őt, a nagyot, Professzor volt, mester volt. Katedrája köré milliók gyűltek és lesték szavait áhítattal, megértéssel. Őserejü ember volt. Járt a posványbán, ismerte a fekélyt és megrajzolta, tanította, javította, gyógyitgatta. Fény volt, világított és adott világosságánál látni tanult a lelkünk. És most — egy villanás s a Fáklya kialudt. A Halál, az ő kigunyolt rokoni pajtása las- san-lassan hajlította, gyengitgette és végre megtörte az ő vasnyakát is. A Halál azonban neki kevés volt, csak a testén győzedelmeskedett. A lelke ittmaradt és megy, rohan előre a jövő századokba, a halhatatlanságba ... —zsán. XT cimbalom eladó. Hol? Megmondja Kovács Gyula fcSnytóeruliidfí. T
