Nagybányai Hírlap, 1919 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1919-12-30 / 52. szám

Censurat: Breban.

XIII. évfolyam.

____________Nagybánya, 1920. január 13. - 2. szám

TÁRSADALMI, SZÉPIEÖDALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP.

Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidóki osztályának Hivatalos Közlönye.

Előfizetési ára <: Egész évre 32 korona, félévre 16 korona. negyedévre 8 korona; egy szám ára 70 fillér.

Megjelenik minden kedden 4 oldal terjedelemben

Felelős szerkesztő:

Gr. ftJTfll NAGY GÁE30R.

Sierke»ztó'»<g: Deik-tér 2. szám. hová a lapkflzlemények

küldendők.

Helyettes szerkesztő: B01TNER KÁROLY.

Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán Dégerfeld- házban a cinterem felöl, hol az sió'ílietéseket és hirdetéseket felveralk.

Visszaélés a

tudománnyal.

Alig több, mint 200 esztendeje, hogy Newton először fedezett fel olyan törvényt, mely az egész világegyetemre egyaránt érvényes. Természet- tudományokról csak ez idő óta beszélhetünk. De a természet ismerete uj világot teremtett az emberre nézve. Megdöntötte a régi világnézetet és kijelölte az embernek igazi helyét a világ- egyetemben. Azóta vált igazsággá, hogy az általános műveltségnek a természetnek és törvénnyeinek ismeretén kell felépülnie. Az uj világnézetnek sokat köszönhet .az emberi nem. Az utolsó századoknak majdnem minden humánus törekvését a felvilágosodás idézte elő, melyet a természettudományoknak köszönhetünk. Ennek az uj áramlatnak fejlődése különösen Darvin nevéhez fűződik, ki nemcsak az élettan egész mezejét termékenyítette meg, hanem az embernek a földön való szerepére is világosságot derített.

De semmi se lehet olyan magasztos, hogy azzal visszaélés ne történt volna. Ez a szomorú tapasztalás ismétlődik a tudományon is. Sőt a tü- dománynyal űzött visszaélés az, melynek gyümölcsei legfanyarabbak, következései pedig a legsúlyosabb .csapás gyanánt hullottak a háborúban kimerült emberiségre. Mert a történelmet

végre is emberek csinálják, olyan emberek, kik azt a maguk tudása szerint csinálják.

Nem lehet ezt egy újságcikk szűk keretében úgy tárgyalni, mint az azt megérdemelné. Elég legyen tehát röviden megemlíteni, hogy az az élettudományi áramlat és világfelfogás, melyet darvinizmus-mk szokás nevezni, nagyon is hamar és idő előtt hatotta át a társadalomtudományokat.

Idő előtt, mert meg nem tisztázott fogalmakat vitt beléjük és a merő feltevéseket bizonyított valóság gyanánt fogadtatta el velük. Sőt tovább ment. Állításokat hirdetett a Darwin nevében, a melyeket a' nagy britt tudós soha se áilitott. Ilyen például az, hogy az ember majomtól származik, .ilyen a „létért való harcz“ az „osz- tályharcz“. Ilyen, hogy az önfenntartás az embernek egyetlen feladata és , kötelessége. Az ernbe: maga nem :í

egyéb, mint természeti energiáknak eredője, ki csak létért küzd és pedig kényszer alatt állva. Az ember e küzdelmen kívül más feladatot nem is ismer stb.

Így aztán a tudomány szelleme és igazságai helyett csak az elferdített jelszavak váltak köztulajdonná. Ez is csak azért, hogy az emberi társadalomban dúló oktalan állatias küzdelemre mentségül hozzák fel, sőt mi több : annak jogosultságát, sőt szükségességét mutassák ki.

Fényes, nagy tehetségű emberek, kiknek Nietzsche „ Übermensch “-e után szabott szertelen igényeit és ambícióit a való élet kielégíteni nem volt képes,

! hangos beszédekben és cikkekben támadták a mai életnek fennálló rendjét, jl hirdették, hogy a háborút,nehány zsarnok uralkodó és a ravasz diplomácia idézte fel s a népek, kiket vad szenvedélyükkel és féktelen gyűlöletükkel bék.eangyalok gyanánt tüntettek fel, áldozatai a kapitálista és imperiálista kizsákmányolásnak és igy tovább.

Így beszéltek azok a világbol- dogitók, kik nem ismerték a népet, nem a népnek és tömegnek lelkét és túlbecsülték saját magukat. Ők, akik könyvekből tanulták a történelmet, és amikor a véletlen felvetette őket a színpadra, a francia forradalom idealizált hőseit akarták megvalósítani önmagukban.

Megmozdult erre az utca. Mindenütt hangzottak a francia forradalomnak felületes tanai az emberi jogokról, melyeket mindenki születésével hoz a világra. Melyekből termé- | szetesen következik, hogy minden ember, akár ért hozzá, akár nem, akár építeni, akár rombolni akar, beleszólhat a köz ügyeibe. Az érzelmek elvegyültek a tudással, azzal a többé- kevésbé selejtes tudással, amit az emberek hírlapokból merítettek. Ez a tudás irányítja az érzelmeket és az érzelmek idomítják a maguk kedvére a tuKeresztelő Szent János.

Irta: Flaubert Gusztáv.

IV.

Salome tánca.

Hirtelen szétnyíltak az emelvény aranyos függönyei. Viaszgyertyák fényében, rabszolgái és virágfüzérek közt megjelent Heródiás, Heródes felesége, fején mitrával. Hajfürtéi biborszinü selyem stólájára omlottak, mely két oldalt ki volt nyitva a derékövön alul és fölül.

Jobbjával serleget ragadott fel és hangosan kiáltá :

— Sokáig.éljen a császárt

Heródes, Vitellius és a papok ismételték a hódoló szavakat.

A terem túlsó végéről mostan a meglepetés és csodálkozás zúgása riadt föl. Fiatal leány lépett be. Közömbös magatartással haladt el a vendégek közt végig a termen madárfoll pehellyel borított szandáljaiban.

Az emelvény előtt félrehajtotta az arcát boritó fehér fátyolét. Heródiás volt hajdani fiatalságában, valósággal Heródiásnak és első férjének, Heródes bátyjának leánya: a fekete szemű és szemöldökű, de lángvörös hajú Salome.

Hátra leeresztett dús, gyapjas haját fönt

diadém foglalta egybe, melyet két darab ragyogó gyémánt ékesített. Fülében drágakövek villogtak, álla, karja és melle szabadon volt, azontúl derekát térdéig hét külön darabból álló, hét színben pompázó fátyol szövedéke ölelte körül. A lenge, libegő anyag áruló módon takarta gyönyörű termetét, annak valamennyi kecsességét. A testnek merész vágású vonalait, a gömbölyű tagokat nem csak a képzeletnek, de a szemnek is látni engedte. Istennő nem lehetett szebb, tökéletesebb az olimpusi bájak harmóniájában.

Aztán elkezdett táncolni fuvolaszóra és egy pár csörgő hangjának zenéjére. Előre tartott karjaival hivott valakit, aki folyvást tova menekült. A táncosnő utána lejtett könnyedén, mint egy pillangó vagy kis Ámor, mint valami kóbor lélek és mintha arra készülne, hogy utána repül. A csörgő szavát más, gyászos zenei hangok váltottak föl. Csüggedés követte a reménykedést. Magatartása sóvárgást fejezett ki, egész lénye olyan lehangolt- ságot, hogy ;szerelrnese elvesztésén nem tudta az ember, vájjon siránkozik-é vagy ol- vadoz s elalél ölelő karjai közt. Szempilláit félig lehunyta, derekát hátra hajlította, két dús keble rengett, szája csókot lihegett, lábai azalatt nem maradtak nyugodtan egy helyben.

A prokonzul a leghíresebb pautomimh&z hasonlította. Heródes elmúlt fiatalságáról álmodozott. Amit látott, nem volt látomás, valóság volt, mostoha leánya: Salome volt a táncoló hölgy, akit Heródes szerfölött kedvelt. Az ötlet jól bevált Heródiástól, hogy leánya táncával szép emlékeket költsön föl férjében. Most már bizonyos volt kívánsága teljesültében.

Aztán következett a szerelmi elragadtatás kitörése, mikor a szenvedély kielégült.

Úgy táncolt, mint a hindu papnők, vagy a nubiai leányok, akár mint a bortól mámoros bakhánsok. Hajladozott jobbra- balra, hasonlóan a virágszálhoz, melyet a vihar lenget. Fülcimpáiban $ drágakövek himbálóztak, szikráztak. Karjai, lábai lenge öltönyének libbenése a férfi szivekben is szikrát szórtak, melytől azok lángra lobbantak. Hárfa hangja csendült meg, a sokaság tetszése nyilvánításával felelt reá. Anélkül, hogy térdeit meghajlítaná, szétterpesztett lábszárakkal annyira előre hajlítá derekát, hogy álla érintette a földet. A nomár emberek, akik lemondáshoz és önmegtartóztatáshoz vannak szokva, a katonák, akik kicsapongások között éltek, a fösvény vámbérlők, a vitatkozásoktól megsavanyodott öreg papok, mindnyájan tágra nyitva orrcimpáikat, resz- kedlek á sóvárgástól.

Salome aztán észbontó keringés köz-