Nagybányai Hírlap, 1919 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1919-10-14 / 41. szám

1919. október 14.

2.

szeretettel, gonddal, nagy ügyességgel volt az egész házban megalkotva minden, amerre csak a tekintetünk fordult. A legbelső szobában volt berendezve a Doroghy dolgóiő szobája, aliol a faliórától kezdve a nádszékekig mindent saját maga szerkesztett és dolgozott ki.

Fáradhatatlan munkásság, pedáns rend, tántoríthatatlan kötelességtudás, szelid emberszeretet jellemezték Doroghy Ignácot, ki harminchat éven keresztül szeretettel, szaktudással tanította a nagybányai elemi iskolában a gyermekeket. Tanítványai szeretettel vették körül s mikor az iskola padjai közül kiléptek, azután is ragaszkodással, becsüléssel és tisztelettel környezték őt.

Tizennégy év óta nyugdíjban élt, de a volt tanítványai mindvégig őszinte barátsággal ragaszkodtak hozzá. Sok évi tanítóskodása alatt egész generációk kerültek ki a vezetése alatt álló iskolából, s a volt tanítványai közül sokan deresedő fejjel állottak a koporsójánál.

Egészségét nagy gonddal ápolta a legutolsó évekig, s barátai előtt többször emlegette, hogy a házánál szükséges tűzifát egészségi szemponból sajátkezflleg szokta felvágni. Hetvenkét éves korában négy nap alatt vágott fel egy szekér tűzifát. — 75 éves korában halt el, de annyira vigyázott egészségére, hogy még sokáig éit volna, ha a gyomorrák nem verte volna őt le évekig tartó betegeskedés után.

Utolsó napjaiban az lelt volna a vágya, hogy régóta nem látott gyermekeitől, Kornéliától és Kamilliától és a még soha nem látott unokáitól elbúcsúzzék, de ez a kívánsága nem teljesülhetett, mert gyermekei és unokái a Dunántúl élnek, oda pedig még értesítést sem tudtak küldeni a gyászos esetről.

Doroghy Ignác 1845. jul. 24-én született Felsőbányán. Atyja Doroghy Antal voit, később szatmári tanító, kinek gondos nevelése mellett végezte Szatmáron az algimnáziumot, majd ugyanott a tanítóképzőt is és rendes tanítói oklevelet nyert.

Előbb Láposbányán volt felekezeti tanító, majd 1870-ben az okt. 1-éir'Tmsgnyilt iskolai évvel Nagybánya város szolgálatába lépett, akkoriban 500 ft. fizetéssel és megszakítás nélkül szolgált egész 1906 ju ’iusig,

Öklével döngeli a halántékát:

— Valakinek nekirohantam ... de kinek . . . miért . . . nem tudom . . . nem értem.

Leveti magát a földre.

— Az ebédnél nem . . . akkor még eszemnél voltam . . . ott'ültem szembe Ni- nicliesel, még a nagy csokrot is félre taszítottam, hogy jobban lássam az én édes t . . picikémet . . . S olyan boldog voltam . . . ah ! olyan boldog, hogy még be is csíptem igen, pezsgői hoztak, meg likőröket . . , s amint ott láttam magam előtt az én fehér virágomat . . . elszédültem . . . fejembe szállt a boldogságom . . . mindigjilyen voltam . . . nem tudtam elviselni sem a bajt, sem az örömet . . . olyankor innom kellett . . . nem tudtam másként I Igen . . . em- lékszem . . . felkaptam a poharat és ezt gondoltam : — Tatav, ennyi boldogság sok egy embernek . . , igyál Tatav! . . . ilyen nap csak egy van az életedben . . . ezen a papon illik, hogy leidd magad, Tatav! Ma

Nagybányai Hírlap

amikor nyugdíjaztatását kérte, mert az iskolát államosították és ő mint városi szolga akart nyugalomba vonulni.

Tizennégy éve volt nyugdíjban 2000 koronával. El lehet képzelni, mennyit küzdött az anyagiakkal.

Szervirth János halálával lett igazgató s ezt az állást nagy odaadással és szívós kitartással képviselte a \árossal szemben is.

Évek óta betegeskedett. Súlyos gyomorbaja leverte s végre okt. 7-én, este 8 órakor megszabadította a halál kínjaitól.

Temetése okt. 9-én d. u. 4 órakor volt a város előkelőségeinek, régi tisztelőinek, szaktársainak részvéte melleit. A sok ezer tanítványból kevesen voltak olt, valószínűen azért, mert haláláról nem is tudtak.

Koporsójánál dr. Bárány József segéd- lelkész a következő beszédet tartotta :

„Nagybánya kultúrájának gyásza van. Egy öszbeborult tanférfiu kihűlt porhüvelye pihen e gyászos koporsóban, aki 40 éves tanítói pályáján osztogatta tartalmas lelkének kincseit és nemzedékeket nevelt Nagybánya kultúrájának. A tanítói pálya a legszentebb hivatások egyike, mert működésének tárgya az ember nemesebb része, az, ami az embert emberré teszi, a lélek. Ennek az Istentől belénk lehelt léleknek kidolgozásán, kiművelésein, kicsiszoiásán munkálkodott a megboldogult több, mint egy emberöliőn át hivatása magaslatán álló ambícióval, önzetlen lelkesedéssel, kitartó buzgalommal. Nehéz hivatást töltött be. Hiszen ha nehéz a szobrásznak abba a fehér kararai márványba életet lehelni, sokkal nehezebb a lelkek szobrászának, a pedagógusnak a leiken az Istenhez való hasonlóság vonásait kidomborítani. És ezért Nagybánya város társadalma osztatlan együttérzéssel hajtja meg a hála és elismerés zászlaját a megboldogult koporsója elölt.

Mert a gyermeklelkeknek ez a művésze nincs többé. Szemeit, mely oly jóságosán tudott belenézni a gycrmeklélek mélységébe lezárta a halál, ajka, melyről mézként ömlöt- tek a tudomány elemeinek és az igazságnak igéi, elnémult; lelke pedig, az a szép lélek, mely az iskola katedrájáról ragyogtatta jóságát, nemességét; megjelent az örök Bitó katedrája előtt, högy elvegye méltó jutalmát, melyét a szentirás igér, midőn igy

szól: Aki másokat jóra oktat, rágyogni fog, miként a csillag az örökkévalóságban. A- men“.

A család a következő gyászlapot adta ki.

„Özv. Doroghy Ignácné Gref irma neje, Kornélia, Kamilla Wolfordt Béláné gyermekei, Wolfordt Béla veje, Wolfordt Magduska és Mártuska unokái, valamint a kiterjedt rokonság nevében is mélységes fájdalommal jelentjük, hogy a felejthetetlen jó férj, forrón szeretett édesapa és jóságos nagyapa Doroghy Ignác nyug. iskolai igazgató folyó hó 7-én este 8 órakor, fáradhatatlan és nemes munkálkodásban eltöltött szép élet után, 75-ik és házassága 48-ik esztendejében hosszas és gyöt- relmes betegség után az Urban csendesen elhunyt.

40 évi buzgó tanítóskodás alatt nemzedéket nevelt a hazának, akik közül sokan hálával és szeretettel vették körül a jói megérdemelt nyugalombavonulása idején és Ő szeretettel és örömmel emlékezett mindig az elmúlt szép időkre.

Drága halottunkat folyó hó 9-én délután 4 órakor fogjuk róni. kath. vallás szertartás szerint a Nagy pénzverő-utca 15. számú gyászos háztól eltemetni; mig jó leikének üdvéért a szentmise-áldozatot 10-én reggel 8 órakor fogjuk a Mindenhatónak felajánlani.

Kegyes Úr Jézus, adj neki örök nyugodalmat !“

H 1 R E K.

Dr. Nagy Gábor felelős szerkesztő távolléíe miatt a Nagybányai Hírlap szerkesztéséért Boilner Károly felelős.

Beiratkozás. A rom. kath. elemi iskolába, polgári iskolába és gimnáziumba beiratkozott növendékek 12 éves korig e hét folyamán naponkint 10—12 óráig megkaphatják a felvételi jegyeket a plébánián.

Eljegyzés. Herényi Simon helybeli bőrkereskedő eljegyezte Schvartz Friduskát.

A bankjegyek lebélyegzésére ismét alkalom fog nyílni. Ugyanis rendelet adatott ki, mely szerint az Osztrák-Magyar Bank 10, 20, 50, 100, 1.000 és 10.000 koronás bankjegyei e hó 21-25 napjai között lebélyege- zendők. A lebéiyegzési illeték most 2% lesz.

j! te vagy az élet királya ... De kire hara- | |j gudhattam azután . . . egyik muzsikusra . . . j Ü volt ott, egy hosszuhaju hegedűs . . . arra-e?, ij. . . Nem tudom . . . nem emlékszem . . . \ mit csináltam, mit követtem el ? ... És az | I; én édes picikéin milyen gyönyörűen táncolt . , . fehér ruháját felemelte . . . Istenem, semmit sem tudok . . . mintha egy sötét lyuk volna a fejemben . . . mit csináltam ... kit bántottam ? . . . nem emlékszem j . . . Picikém . . . Niniche-em . . . kinek ! rontottam neki ... kié ez a vér? mit kö- j : vettem el ? . . .

Vadul gesztikulálva, őrült szemekkel |j forog jobbra-balra. Gomblyukában még ott j I fityeg a narancsvirág.

Felnyílik az ^ajtó. Egy rendőrtiszt lép ! be, két biztossal. Megvasalják Tatave kezeit s magukkal viszik egy szobába, amelyben ji az_ íróasztal előtt komor feketeruhás ur ül, j aki e kérdéssel fordul TalavehQz:

— Ön Lornier Gusztáv, harminchárom | éves, gépkovács. |

w— Igen, uram.

— Nos, tudja, ugyebár, mit követett ei?

Tatave megdöbbenve néz rá. Milyen vérfagyasztó hangon kérdezi ezt ? Hát olyan rettenetes dolgot követett el ?

— Nem uram . . . nem tudom . . . semmit sem tudok ... — dadogja. — Mit teltem ? . . . nagyon szerencsétlen vagyok ... Mit tettem . . . mondják meg . . . könyörgöm ... A rendőrtiszt feláll, felemeli a kezét és^lassu, ünnepélyes hangon mondja:

— Lornier Gusztáv, ön tegnap részegsége dühében . . . megölte a feleségét.

Tatave a két rendőr között térdre csuklik .. . homloka a főidet veri . . . minden tagja reszket . . . hallani fogai vacogását . . . s valami kínos, állati nyöszörgés szakadt fel a melléből:

— Niniche . . . picikém . . . Niniche . . . édes picikém!

Charles Robert Dumas