Nagybányai Hírlap, 1919 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1919-09-23 / 38. szám
Censurat: Br eb an. XIL évfolyam. ____________Nagybánya. 1919. szeptember 23. ________38. szám. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az Országos Blagyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki osztályának Hivatalos Közlönye. előfizetési ára;: Egész évre 24 korona, félévre 12 korona. negyedévre 6 korona; egy szám ára 50 fillér. Megjelenik minden kedden 4 oldal terjedelemben Felelős szerkesztő: Or. AJTAI NAGY GÁBOR. Lapkiadó: Hermes könyvnyomda Nagybányán. Scerk«5ztő«6g: Deák-tér 2. szára* hová a lapközlemenyek küldendők. Kiadóhivatal: .Hermes“ könyvnyomda Nagybányán Déger.feld- házban a cinterem felől, hol 11 előfizetéseket és hirdetéseket felveszik, Politika és morál. Mi az erkölcs ? Az igazság szeretele. A lélek azon ereje, mely a jót, az igazat szereti. Aki értelmével képes az igazságot fölfogni, cselekedeteiben tudja az igazságot alkalmazni, az erkölcsös ember. Az állami élet intézésének uralkodó elve az erkölcsi rend érvényesülése szokott lenni a jól kormányozott országokban. A költő is azt mondja: Minden ország talpköve a tiszta erkölcs. Szabad népnél, szabadsággal biró társadalomban lehet csupán a közéletnek irányító tényezője az igazság, ahol annak megismerése, annak szerelete biztosítva van. Ottan a jog tisztelete a jog egyenlősége, ottan a gondolkodás szabadsága reávezet az igazság megtalálására, a szabad akarat megnyilvánulása igazságos cselekedetek gyakorlását szokta létrehozni. Csakis a szabad nép társadalmában vannak jó törvények, ott létezik jó rend, ottan kormányoznak az erkölcsösség elvei szerint. A szabad nép közvéleménye, józan belátása megtalálja a helyes módot, a jó eszközöket, melyek az állam céljának megvalósításához szükségesek. Az állam célja pedig a nép boldogulása. Ez a társadalmi életben a legfőbb jó, maga a földi igazság, melyre törekedni keil. A nép üdve legyen a legfőbb törvény ! i tartja a közmondás. A népakarat tudja egyedül meghatá- | rozni, hogyan, milyen eszközökkel bir a boldogulásához eljutni. Az erkölcsös, a jó, az igazságos cél természetesen nem kíván különleges utat, módot, nincs szüksége arra a tanításra sem, hogy ne legyen válogatós, hiszen a cél szentesíti az eszközöket, miként azt Marchiavelli hirdette. Mekkorát tévedett az a császár, aki a nép boldogulásáról szóló mondást igy változtatta meg egy negyedszázaddal ezelőtt: A király akarata legyen a legfőbb törvény! Hol van a mai napon az ő hatalma? H. Vilmosról van szó. Szabad népnél mindenkinek joga e- I gyenlő. Ott érvényesül Senecának az a tétele: Az ember szent dolog legyen az ember előtt 1 Másutt ellenben, ahol nincs szabadság, ; nincs egyenlőség, az az elv diadalmaskodik : az ember farkas embertársára ! nézve. Melyik elv tartalmazza, melyik fejezi ki jobban az igazságot, azt a tételt) hogy az állam célja a polgárok boldogulása legyen ? Bizonyára az első. Ez az elv követeli az igazság szeretetének gyakorlását. Mindenkinek a magáét! hangzik tovább egy régi erkölcsi parancs, meg kell valósita- i ni az emberi társadalmakban. Ez az alaptétel is a szabadságot, az emberi és egyéni jogok elismerését, az egyenlőséget követeli, tehát szintén erkölcsi elv. Mennyivel alantasabb fogalom, melyet a santo egoismo, a szent önzés fejez ki. Ez az önérdek hajszolását jelöli meg követendő tanitásképen. Lehet-e ebben igazság, mihelyt ez az elv ellenmondásba jut a közérdekkel, a közös akarattal, azok érvényesítésével ? Csakugyan nincsen. Kivételek, kiváltságok megbontják az egyenlőséget, lerombolják mások szabadságát, igazságtalanok, ellenkeznek az állam céljával. A legfőbb jog, egy főhatalom, a sum- mum jus, a legnagyobb igazságtalanság, mondja egy további erkölcsi tétel, melyet alkalmazni kell a politikában. Az állítás igaz voltát bizonyítani sem szükséges, helyessége annyira szembeszökő, eredete olyan régi. Legyen igazság és vesszen el a világ! íme a koronája valamennyi kormányzati elvnek! A jó államforma, az igazságszerető nép alkotmánya ezeket a princípiumokat fogja követni és törvénybe iktatni, mikor a szabad nép józan észjárása fölismerte, mit kíván saját java, saját közös érdeke. A szabadon nyilvánuló közakarat mindig eltalálja és kifejezi az erkölcsi jói, mert igazságszerető szokott lenni, mint igazságos magának az istennek a szava. A jó politikának a szabad nép akaratát, a közvélemény szabad megnyilvánulását A legidősebb. Irta: Lernaitre. Pétermann Frank, laesanni prédikátor komoly férfiú volt, akit a? ég kilenc leánynyal áldott meg. Mikor egyszerű és bús történetünk kezdődik, a legidősebb leány tizenkilenc éves volt, a legfiatalabb tiz. Mindnyájan formásak gömbölyűek voltak és jó húsban. Valósággal dulakodtak a testi bájakban. A három elsőnek bibliai neve volt: Lia, Noémi, Josabeth, a három következőnek angol: Kate, Betsy és Norah, a három utolsónak regényes neve: Lenora, Desdemona, Dorothea. Amint mondtam, mind takarosak és vonzók valának, vagy legalább is ügyesek, de a legidősebb, Lia, szép volt, pazar szépség. Csodálatos szőke volt, derűs kedvű, jóságos lány, mintegy mamájok nyolc nővérének, akik közt tekintélyt tartott. Épen nem volt kokett, amit a többi kisebb Péterman- nokról épen nem lehetett mondani. Mindenféle iskolákat és kurzusokat jártak és végeztek. Jó tanulók voltak. Beszéltek a francián kivül angolul és németül, a főzés, házvezetés, varrás nem vala ismeretlen előttük. Értettek a művészethez: Noémi | zongorázott, Josabeht hegedült, Kate flótá- zoít, 3etsynek csinos hangja volt és szépen énekelt, Norah festett, Lenóra gyönyörűen szavalt. A két legkisebbnek még nem volt speciálitása, de reá lehetett bízni Petermann- ra, hogy válik belőlük valami. Lia minden tehetséget egyesitett.magában, amivel nővérei rendelkeztek. Különösen remekül, valósággal istenien játszott a kisbőgőn. Petermann ur mindig a jövőre gondolt, mikor ezeket a fiatal lényeket képezte és magasztalta az Urat kegyelméért. Még nem beszéltem önöknek Pétermann feleségéről. Kicsi, sovány, igénytelen asszony volt. Kevés zajt csinált a háznál és kevés helyet foglalt el. De hát mégis csak ő volt a mamájok ezeknek a szemrevalö fejecskéknek. Ez is első rangú érdeme. Mikor jj kilenc leányát a korzóra vitte sétálni és fe- ketés, ráncos arccal mögötte tipegett a tizen- ' nyolc lobogó hajfonatnak, nevelőnőnek gon- I dolta volna bárki. A Pétermann háza vigságtól volt hangos. A leányok bár kitünően tudtak minden nyelvet, a fizikát és mennyiségtant, igen jó- | kedvűek és életrevalóak voltak. Pétermann hetenkint egyszer tea-délutánra hivta meg barátait. Zene volt, szavalj lat és mindenféle ártatlan játékok. — Nos, édes apám, kiáltott Lia, mi- i kor Ottó atyja az utcán járt, beleegyeztek I önök ? — Hát te tudtad ? válaszolt Pétermann Mi azt gondoltuk, hogy te érted jött. De a Noémi kezét kérte meg Ottónak. Nem is értem. Észrevettél valamit Lia? Majd még meggondoljuk. — Barátom, kezdé a felesége, megkérdezzük még bátyámat, mit cselekednék ily esetben? Szegény Lia egy hónapig volt beteg, gyöngélkedő. Mikor jobban lett, Ottó nőüi vette Noémit és magával vitte Bernbe, ahová tanárnak nevezték ki. Pétermann teái tovább folytak. Újból Liafelnőkölt az ártatlan mulatságokon és tovább ritatta kisbőgőjét a koncerteken, mely oly szomorúan szólt, mintha szánakozást fejezne ki. A háziúr barátja egy nap fiatal francia festőt mutatott be a családnak: Karbon Pétert, spenót-szinü festményeket készített. Derék, jő fiú volt, csapongó jókedvű. Nemsokára meghitt embere lett a háznak. De csak a kis nővérekkel foglalkozott, Liával alig beszélt és csupán lopva nézett reá. — Fél maga tőlem Petrus, kérdezte egyszer Lia nevetve.
