Nagybányai Hírlap, 1919 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1919-01-21 / 3. szám
1919. január 21. Nagybányai Hirlap 3. (T----------------------------------------=r BÁNYÁSZAT. j------György Gusztáv. Rovatunknak szomorú aktualitást kölcsönöz egy kiváló, szaktudós bányásznak megdöbbentő halála. A magyar bányászat jelesei egygyel ismét megfogyatkoztak; az izig — vérig szakmabeli előkelőség kidöltével egy harmonikusan és derekasan, feltűnő eredményekkel betöltött hely maradt üresen ! A megboldogult hosszabb ideig volt a mi vegyelemző hivatalunk közkedveltségnek örvendő főnöke. A társadalmi életben kevés szerepet játszott, de kellemes és megnyerő modorával, emelkedett érintkezési tónusával számos tisztelőt és jóbarátot szerzett magának, a kik mélyen lesújtva vették a hirt, hogy ez a talpig kitűnő ember oly hirtelen esett a spanyol járvány áldozatául. György Gusztáv főbányatanácsos született 1864 május 23-án Aknaszlatinán, Máramaros megyében, a gimnáziumot Máramaros szigeten végezte, a hol 1881. szept. 9-én érettségit tett. Innen a selmeci akadémiára ment, hol 1885 jul. 31-én nyert oklevelet. A fémkohászati állami vizsgálatot 1887 okt. 12-én tette le. 1885 aug. 19-én tette le az első hivatali esküt, a mikor bányagyakornokká nevezték ki: Budapestre a fő- fémjelző hivatalhoz, innen a Körmöczi pénzverőhöz ment, hol olvasztó ellenőr lett 1886-ban. Tanársegédként is működött a selmeczi akadémián 1887-től 1890-ig. Előbb a selmeczi vegyelemző hivatalnál s. mérnök lett, majd mérnök s ilyen minőségében nősült meg 1896 aug. 17-én, nőül vevén Bittsánszky min. tanácsos bányaigazgatö leányát, Stefaniet. Főmérnökké 1903-ban, bányatanácsossá 1912-ben léptették elő s a múlt nyáron főbányatanácsos lett, a mikor is Nagybányáról a központba költözött, ahol a minisztériumban előkelő vezető állást foglalt el. Nején kívül két kis korú gyermeke, Elma és Ede gyászolják, valamint nagyszámú előkelő rokonság. Emléke áldott közöttünk! CSARNOK. Kárba veszett hősiesség. Kitünően szabályozott önuralmuk nem volt elég ahhoz, hogy meghatottságuk és meglepetésük elrejtsék, midőn egyszerre váratlanul szemközt találkoztak a csendes kis tengermenti helyen. A fiatal asszony, mielőtt szóhoz jutott, néhány pillanatig szivére szorította a kezét: — Nem vártam, hogy itt valakivel találkozom ! De az zavarta meg, hogy éppen Morangle-al találkozott. Szerencsétlen házassága szomorú ábrándjait jött ide elsiratni, s inie elébe akad az az ember, aki szereti. — A férjem Párisban maradt. Egyedül vagyok itt — folytatá. Többet nem mondott; csak kötelességszerüen felszólította Moranglet, hogy meglátogassa majd. Am Morangle nem is gondolt arra, hogy e veszedelmes engedéllyel éljen. Hiszen ő azért rejtőzött ide, hogy gyógyulást keressen szerencsétlen szerelme ellen, amelynek útját vágja a férj iiánt érzett barátság, a nő iránt érzett tisztelet. S szerelme tárgya most ime egyszemCelőtte áll, szebben, bűvösebben, mint valaha. Itt áll a marmoló tenger mellett, amelynek sós levegőjébe vegyült szellőtől felborzolt hajának édes illatát érzi. A szeme szomorú és zöld, mint a tenger hullámai, a í keble piheg s a karja ernyedten hajlik alá. Társalgásukat banális mederbe kényszeri- tették. Előbb Párisról beszéltek; majd a smaragd szinü tenger, amelynek hullámai mögött tüzvö- rösen tűnt alá a lenyugvó nap aranygolyója, újabb tárgyát szolgáltatta csevegésüknek. De csakhamar kifáradtak és gondolataikat többé nem foglalkoztatta egyéb, mint egymás jelenlétének fájó, édes érzése. Morangle most halkan, gyöngéd hangon igy szólt: — Bocsásson meg! De most, hogy igy egyedül, mélabusan magam előtt látom, arra kell I gondolnom, hogy nem boldog. Az ember néha szeret visszavonulni a gon- | dolataival: — feleié Mme Crony. De az ön gondolatai szomorúak! — Ez az élet! — sóhajtá a fiatal asszony. Igen, ez az élet! S a boldogság a szerelem ! Szeretünk és nem szeretnek viszont. A boldogság a kötelesség I Igen, a kötelesség I Nem szabad, nem akarunk szeretni... és mégis szeretünk ... I S nem csodálkoztak rajta, hogy ezzel, úgyszólván kölcsönös vallomások terére léptek át. Mindketten ellágyultak. A hullámok lágy moraja szerelemről suttogott, csókok zaját lehelte a levegőbe. És a fiatal asszony érezte, hogy Mo- ragle mennyire szereti. Annyira, hogy e mélabus szerelem megvalósulására nem is mer gondolni. Mme de Corny most kinyujtá kezét: — Adieu I Hazatérek I Morangle fájdalmasaiig tekintett a tovatűnő karcsú fehér alak után. Egyszerre elsötétült az ég s a tenger, mint midőn a nap lehanyatlott a hullámok mögé. S gondolkozott: Maradjon ? Keresse a viszontlátást ? A plage-on, a tömeg között ? Vagy itt, az elhagyott helyen ? Nem, el kell utaznia. Igen, igen ezzel csöndes jelét adná hódolatának és tiszteletének s egyszersmind okosan cselekedne. S érezte, ha most meg nem teszi, később nem lesz ereje távozni. Visszasietett hát hoteljébe, hogy a csomagoláshoz lásson. Alkonyatkor már a robogó vonat folyosolyán állt s onnan nézte a tovatűnő tájat, távolból kéklő hegyeket, amelyekre lassan ráborult az alkony szürke homálya. Majd önkénytelenül egyik szakasz belseje felé fordult. Talán egy hang csendülése, vagy valami tulfinomult ösztön készteté e mozdulatra, — de bármerre nézett, bent a kocsi belsejében sem látott egyebet, mint a bűbájos látományf, amely érzékeit szüntelenül kisértette. Egy látományt I De hiszen ez.... ez nem is lá- tomány I Ez valóság I A sikoly, amely egyszeri e tört elő az ő és Mme de Crony ajakéról, beleveszett a vonat kerekeinek dübörgésébe. ön ! ön itt I S a fiatal asszony kezeivel eltakarta arcát. Rossz híreket kapott, hogy ilyen hirtelen kelt útra ? — nyugtalankodott Morangle. Mme de Crony csöndesen ingatta fejét. S Morangle elsápadt. Hogyan, hát előle szö- !i kik ? Tőle fél ? Vagy önmagától ? S szomorú remegő hangon igy szolt: Én azért utazom, hogy ne zavarjam remeteségét, ahová álmaival menekült... S ha megszerette az elhagyott helyet, visszatérhet bátran, 1 mert lássa, én megyek ... S miután a fiatal asszony nem felelt, igy folytatá : Vagy, ha ön távozik, én megyek vissza. Mert hiszen most már érti, ugy-e, hogy én is ön elől szököm, mert félek, ha együtt maradunk, elárulom érzelmeimet, amelyekkel mélységes tiszteletemet sérteném meg. Most ismeri szomorú titkomat ... Láthatja, hogy szöknöm kell.. Adieu ! A vonat most egyik állomáson megállt s Morangle már felnyitotta az ajtót, hogy leugorjon, midőn Mme de Crony néma könyörgéssel nyujtá feléje kezét. S ő megragadta e kis kezeket és egész kétségbeesett szerelmét reájuk csokolá e bucsucsókban. De a kis kezek engedtek csókjaiknak, a karcsú alak feléje hajolt, s mintha zöldeskék szemek ezt ragyogták volna: Én is maradok! S Morangle karjai átölelték a karcsú a lakot. Mindketten leszálltak a kis állomáson s a vonat tovarobogott. Bánták is ők, hol vannak! Megrészegültek egymás tekintetétől, szerelmesen egymáshoz simultak s kart karbaöltve, mint egy ifjú házaspár, lépdeltek tova a virágillatos, hűvös nyári alkonyatban... Hová? Merre? Bánták is ők.. T a menyország — a paradicsom felé ! 7807, 7824/918. 151/919. sz. Hirdetmény. Nagybánya város tanácsa által közhírré tétetik, hogy a város tulajdonát képező Széchenyi- Iigeti vendéglő és melléképületei, valamint a Hajnal-utcában fekvő úgynevezett régi pecérlak kertje 1919. január hó 1-től 1921. év december 31-ig terjedő három évi időtartamra, 1919. év január hó 28-án d. e. 10 órakor a városháza tanácstermében megtartandó nyilvános árverésen haszonbérbe"fog adatni. 1. A Széchenyi-ligeti vsndéglő és melléképületeinek bérletére a kikiáltási ár évi 500 K. 20 % épület fenntartási költség s a vizdij fizetésének, nemkülönben a tűzkár elleni biztosítási dijak inegtéritésében, 2. a Hajnal-utcai kert bérletére a kikiáltási ár 80 K. évi bér fizetésének kötelezettségének lett megállapítva. Az árverésen résztvevők tartoznak a kikiáltási árnak 20 %-át készpénzben az árverelő bizottság elnöke kezéhez letenni. Nagybánya, 1919. jan. 15. A Város Tanácsa, dr. ajtai Nagy Gábor s. k. h. polgármester. a a m, m, a m a a m a a m m Eladó ház. Péterdeák-u. 25. sz. házastelek örök áron eladó, mely 2 szoba, konyha, nagy istálló, melléképületek és nagy 1 ■ ■■■-— kertből áll. " Értekezni lehet: ugyanott a tulajdonossal. HIRDESSÜNK A Nagybányai Hírlap ban
