Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1918-12-24 / 52. szám
1918. december 24 5. Nagybányai Hirlap szó (demokratia) s népuralmat jelent. Mint társadalmi berendezés vagy elv jelenti a nép jogainak elismerését, a kiváltságok, társadalmi előjogok tagadását és megtagadását, népegyenlőségét, a nép egyéneinek szabad érvényesülését, mint államforma tehát az olyan államhatalmat jelenti, amely a nép kezébe van letéve, tehát a köztársaságot, a melyben az államfenség (a törvényhozás és a kormányzás) magát a népet és nem fejedelmet, vagy a nép kiváltságos osztályát illeti, vagy a melyben a nép, ha az ál- lamfenségjognak nem is egyedüli birtokosa, de annak gyakorlásában alkotmányosan résztvesz. Mi előtt még a köztársaságról, mint demokratikus államformáról szólanánk, kissé tüzetesebben mondjuk el, hogy a demokrácia az emberi egyenlőséget, az emberek egyforma rendeltetését tűzi ki a maga alapelve gyanánt, ami remekül is hangzik, eszménykép gyanánt, de épen abban áll a demokrácia nagy hátránya, — nincsen tehát, úgy látszik, mindenben helytálló, minden igénye minden embert kielégítő államelv, államforma! — hogy abból az alapelvből indul ki, mintha minden egyes ember egyformánképes lenne az emberi rendeltetés megvalósítására, az állami szuverén hatalomban való osztozkodásra, ami pedig merő képtelenség, amit nemcsak hogy nem lehet, de hogy az állami élet azonnal teljes anarchiába ne fulladjon, nem is szabad elfogadni, mert minden egyes államban, bármilyen legyen isan- nak a formája, a szuverén akarat végre is önálló különerő, amely ha az egyesek befolyásával keletkezik is, különléttel bír az egyesekkel szemben, Állítólag XIV. Lajos francia király mondta. ,,L’ état i’ est moi“ az állam én vagyok, mi azt tevén, hogy a király hatalma és akarata korlátlan» természetesen merő fantazmagória, de éppen olyan álomkép az a tétel is, hogy mindenek mindenekért, vagy mindenek az egy eszményéit. Be kell azt minden komolyan gondolkodni tudó, vagy akaró embernek ismernie, hogy abban áll a demokrácia legfőbb hibája, hogy az egyenlőséget akarja mindenben, mindent érez szerleien mértékben megvalósítani, nem tevén az emberek között tehetségeire nézve semminemű megkülönböztetést, hogy nemcsak jogi, hanem a gazdasági téren is a teljes egyenlőségre törekszik, holott tagadhatatlanul bizonyos, hogyha ma vagyonilag teljesen egyenlők lennénk is, holnap vagy hátha holnapután újra lennének közöttünk gazdagok is. szegények is. Közel tud tehát a demokráciához férkőzni az ochlokrácia, amely kevésbbé ismert görög sző tömeghatalmat jelent, a demokrátikus államformának azt az elfajulását, amelyben az államhatalmat a legalsóbb, a vagyon és birtokta!an; a tudatlan, a nyers néptömeg keríti hatalmába, amitől pedig minden államot mentsen meg a jó Isten ! Csiky Lajos. Karácsony est a táborban. Irta: Dr. Kacz Izsó. Furcsa ám a turkesztáni karácsony ! Semmi se emlékeztet az otthoni hangulatra. Nem csikorog a hó a talpad alatt, egyáltalán még Ilire sincs a hónak. Nem csüggnek a jégcsapok az ereszen, az ablak nincs telerajzolva jégvirággal; ha sétálni mégy, nem öltesz bekecset, prémes sapkát ; ha bejösz, nem fúvód a körmöd, nem melegíted az ujjad párás ieheletiel, nem váltasz tánclépéseket hidegtől gémberedett lábujjak mozgásba hozása véget:. Itt másmilyen a karácsonyi Turkesziánbaii, a hol a hőség nyáron néha a 45° Célsiusig nyomja föl a higanyosziopot, lehűl ugyan karácsony felé a levegő, olyanformára, mint nálunk szeptemberben, esik néha az es'i, fűteni is kell egyszeregyszer, de vannak még bőven olyan napok, hogy napfürdőt is vehet a hadifogoly. Hó csak februárba esik, az se minden esztendőben. S ha látja az ember, amint egyesek viszik haza a karácsonyfát, ugyan elcsodálkozik, hogy hát minek is most a karácsonyfa, mikor a tél nincs még itt! 1915 karácsonya már a második karácsony volt, amelyet a lövészárokban kellett eltölteni; nekünk első karácsonyunk volt a hadifogságban, Taskenlben. Karácsony előtt két nappal azt a parancsot kaptuk a fogolytábor orosz parancsnokától, hogy mindenki öltözzék uniformisba avagy civilruhába, fő az, hogy senki se járjon ingujjban vagy senki se járjon az itt megszokott lengeöltözékben, mert itt a vöröskergsztes nővér, s a délelőtt folyamán meglátogatja kaszárnyánkat. A nővér beléptekor mindenki .álljon az ágya mellett, s várja a nővér kérdéseit. Akárcsak a fegyencek- A külömbség csak az, hogy azok tudják, hány évre vannak elitélve, mi azonban nem tudtuk. Szobánkat, melyben 26 ágy volt 26-unk számára, rendbehoztuk, s vártuk a nővért. Délelőtt 11 óra felé jelezték, hogy a nővér most érkezett he a kapun. Felálltunk az ágy széléhez. Az én szobám volt a szélső szoba, tehát oda nyitott be először a nővér, Mihalócy grófnő. A kíséretében volt az összes taskenli hadifoglyok parancsnoka, az orosz Hofrath egy állítólagos dán kapitány. Mikor a nővér benyitott hozzánk, meghajlással üdvözöltük, s ő a következő szavakkal üdvözölt: „Üdvözletét hozok Önöknek a hazából. Ne gondolják, hogy Önökről megfeledkeztek!“ Köny csillogott a szemében amig e szavakat mondotta. Minket pedig úgy meghatottak ezek a német nyelven mondott egyszerű szavak, hogy nem tudiunk semmit se válaszolni. Egyesek pedig annyira elvoltak fogódva, hogy mikora nővér az egyikhez hozzáment s kérdezte, hogy megy sora, nincs-e valami óhaja, semmit se szólt, csak nyelt, csuklóit, de szó nem jött ki a torkán. Megható volt látni ezt az őszhaju, erélyes tartásu, de jóságos szavú nőt, aki az ő 50-55 éve dacára ilyen messzi ulta vállalkozott, hogy minket lásson, nekünk üdvözletét hozzon a hazából s a helyzetünkön valamit javítson. Persze azonnal megszűnt minden előírás, a- mint jóságos hangját hallottuk. Köréje seregletíünk, kérdésekkel ostromolluk, ő válaszolt, mindenkihez volt egy szava, tele biztatással, részvétiel, vigasztalással. Sok kifogásolni valót talált a mi elhelyezésünkben és a bánásmódban. Kifogásait elég nyersen tudtára is adta a mi jelenlétünkben a Hofrathnak. Bulinszki ur, a Hofrath egy renegát lengyel, hazudott, csűrt-csavart, mentegeződött. Az egyik liszílől azt kérdezte a nővér, hogyan megy sora. Ő azt válaszolta, hogy menjen ki a nővér a legénységi temetőbe, ott majd meglátja, hogyan megy soruk. Azzal az Ígérettel távozod körünkből a nővér, hogy meg fog még látogatni bennünket. Ilyen hangulatban köszöntött be karácsony estéje. Ösz- szegyültünk az egyik szobába. A szoba közepére asztal lett állitva, azon egy miniatűr karácsonyfa. Négy jóhangu fiatalember karácsonyi énekeket é- nekelt. Sajátságosán hatottak ezek a szelíd dallamok a vitézségj érmes foglyok ajkaiból 600 kilométer távolságban a hazától. Az ének elhangzása után egy volt teológus hadapród asztalhoz lépett és ünnepi szónoklatot tartott. A szónoklat után ismét ének következet. Ének közben a szélső szó- bábái ajlónyilás s közeledő lépések zaja akasztóba meg az ünnepségei. Belépett a Mihalócy nővér a Hofrath kisérésében s mikor megtudta, miért gyülekeztünk egv szobába, kérte hogy folyfásuk az ünnepélyt. Újból felhangzott a karácsonyi ének- a nővér meg áhitálla! hallgatta s folyton töriilgette a szemeit. Azután előhívod egy szolgát, aki egy kis ládát cipelt utána. A iádat fölbontotta, a tartalmát szétosztotta köztünk. Hazai cukorka volt a ládában, mindenkinek jutod egy szem. Azt mondta, hogy ezt a cukorkát úgy vegyük, mint az otthoniaknak rólunk való megemlékezése jelét. Köszönettel vették a foglyok ezt a cukorka- j szimbólumot, a legtöbben nem is fogyasztották el, hanem most is ott őrzik talizmánként a taskenti, chodsenti, skobeleri táborokban a kis falá- j dákban. Hozott a nővér egyéb karácsonyi ajándékot : is és pedig köpenyt, ruhát, fehérneműt és bakancsot a legénységnek. A mit ő hozott, az ki is lett osztva, azoknak, akiket illetett. A mit azonban nem úgy küldtek, vörös keresztes nővér kíséretében azt, nem is kapta meg soha a mi bakánk, annak szétosztását cseh tisztekre bízták, s bizony nem egyszer láttuk az ablakunk alatt az éneklő cselá- I kokat a mi bakancsainkban elvonulni. Az osztrákok átjöttek a magyar pavillonban „Fröhliche WeihnachtenM és „Gesegnete Mal- zeit“-ot kívánni, a mi pavilonunkból szintén átment egy deputáció az üdvözlés viszonzására. Nem hiányoztak a betiehemesek sem. A legénység közöd mindig sok volt az ezermester, ezek mindenféle ügyes dolgot összeállítottak, s egy pár jó- humoru fiú mindenféle mókával, énekkel, tréfával, mulatatta a publikumot. Nem kell elfeledni, hogy az orosz szesztilalmat karácsonyra fölfüggesztik, s minden orosz polgárnak, tehát a hadifogolynak is jogában áii az ünnepre egy liter bort vásárolnia. Persze mindenki éi az engedelemmel és a bornemisszák vásárlási joga iránt akkora a kereslet, mint a jobb időkben a részvényelővételi jog |l iránt. A pálinka se maradhat el az ünnepről. Igaz, hogy a városban nem kapni, de azért nekünk volt pálinkánk. Minden valamire való hadifogoly főzött magának az ünnepre egy kis pálinkát. Ebben a tekintetben taitottuk az ünnepet valamennyien. A főzés nem nagy dolog. Vettünk nehány font szárítóit barackot, avagy kisinist. Kismis-nevezik az oroszok a mazsolát. Ezt megerjesztettük, azután egy bádogedényben, amelynek felső nyitása csőben folytatódik, a petróleumgyorsföző felett forraltuk. A gőzük fölszáltak a csőbe. A bádogcső több- l szőr kacskaringósan átvezetett egy hideg vízzel telt edényen. A hideg viztől lehűltek a csőben levő gőzök és folyadékok alakjában csöpögtek le a cső végén egy odatartod üvegbe. Ezt a folyadékot ! még egyszer megfőztük, hogy a kellemetlen olajoktól megszabadítsuk, s kész volt a finom barackvagy kismispálinka. S azóta általában igy folyik le a hadifogoly karácsonyestje. Összegyűrnek egy szobába, az egyik beszédet mond, jobb vacsorát főznek, amelyhez dehogy felejtenék el a bort megvenni. Vacsora közben betlehemek járnak, s a hadifogoly teázik, a teába rum helyett sajátfőzetü pálinkát önt és csak várja türelemmel, megadással, kétségbeeséssel — a jövő évi karácsonyt. Eladó tij ház! még adómentes Bercsényi utcza 3 sz. a. Értekezhetni Sváb Kálmán megbízottal Postarét u. 33.
