Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1918-06-11 / 24. szám
XI. évfolyam. Nagybánya, 1918. junius 11. 24. szám. Nagybányai Hírlap TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁul HETILAP. Az Országos MagyarBányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának Hivatalos Közlönye. előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona; egy szám át a 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8—la oldal terjede’emben Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Lapkiadó: Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendík Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-házban a cinterem felől, hol az előfizetéseket és hirdetéseket fel veszik. A béke-város. Dohányjegyet kérünk. Amióta nincs dohányjegyünk, rémes állapotok keletkeztek a dohánykiosztás terén. Módunkban állott ezt megfigyelni a nagytőzsdében volt utóbbi kiosztások alkalmával. És nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy a látott ostrom és tülekedés — amely itt le sem irható — valóban szégyenletes és elszomorító képet mutatott. Utána jártunk annak is, hogy ennek az elfajult és tarthatatlan állapotnak mi az oka ? Sajnos, ide vonatkozólag kétségtelenül azt állapítottuk meg, hogy ezeknek a szégyenletes állapotoknak csupán azok a kis tőzsdések az okozói, akik a részükre kiadott trafikot egyáltalában nem árusítják ki azzal a kötelességgel, amely e tekintetben reájuk háramlik. Ebből származik aztán az, hogy a nagy tőzsdét, majdnem az egész város dohányt kereső közönsége egyszerre rohanja meg és csak természetes, hogy kevés lehet azoknak a száma, akik valami kis trafikot megszerezni képesek. A nagy tőzsde ugyanis, amennyiben a helybeli összes kistrafikoson kívül a vidéki összes kistrafikosokat is köteles bizonyos mennyiségű dohánykészlettel ellátni, a reá- ja eső készletből egyáltalán nem képes arra, hogy a város közönségét a már dohány nemüekkel ellátott kistrafikosok helyett újból kiszolgálja. Ennek a tarthatatlan állapotnak megszüntetése czéljából tehát legalkalmasabbnak találjuk, a más városokban is nagyon jól bevált dohányjegy rendszert újból életbe léptetni még pedig azzal az első és legfőbb szabálylyal, melyszerint a dohánynemeknek nem csak bizonyos része, hanem úgy az általánosok, mint a különlegesek, valamint a szivarok és a cigaretták is jegy alá kerüljenek, továbbá, hogy a dohányjegyekkel való beszámolást a pénzügyőrség a legszigoruabban követelje és a mulasztókat legott érzékenyen bírságolja meg. Fél vagy hiányos rendszabályokkal a szemérmetlen dohányspekulatiót meggátolni lehetetlen, azonban, hogy ezt mielőbb meg kell gátolni, az már kétségtelen ! Egyik szaklapban olvassuk: „Nem valami óriási méretben tervezett emlékműben tiszteljük meg a háborúra való visszaemlékezést, mely háború első sorban a"szellemek háborúja,hanem oly emlékműben, melyben a győzedelmes nép szelleme mindig újat alkotva tovább elhat. Ezt az eszmét egy nagy új várospak a megalapításával valósíthatjuk meg, mely a legjobb magyar férfiak és nők törekvését lehetőleg tökéletesen ölelné fel. Az egész magyar nemzetnek közreműködésére gondolunk, mely szervezeteiben saját magának állítana fel emlékművet e városban. Ami a lakások építési költségeit illeti, a dolog ugy- áll, hogy azoknak kilenc tizedrésze bekebelezés utján volna fedezhető, inig a maradékról a lakosoknak maguknak kellene gondoskodniok. Egykét millió korona talán közpénzekből is elő volna teremthető. Körülbelül 372 millióra volna szükség az első városrész területének előkészítési munkálataira és mintegy 472 millió volna a kilencmilliós telekvételárhoz hozzászámítandó. Hogy tehát egy 100.000 lakossal bíró várost alapítsunk és annak első részét 20.000 lakos számára megépítsük, 10 milliót kell előteremteni, mely összeg ma aránylag szerénynek mondható. Eltekintve az első milliótól, mely az egyes nagyiparosok által fedezhető volna, egyes városrészek, utak, terek stb. részére Jacqueline kisasszony. Jacqueline kisasszony, a segédtanitónő, huszonötéves, bájos teremtés volt, akinek finom, szelíd arcáról csak úgy sugárzott a lelki jóság. Ez a lelki jóság hatotta meg főként Nimotot, a körorvost, midőn feleségül kérte. Megnyerő külsejű, jómódú, negyvenéves fér- ' fi volt s valóban alig lehetett oka Jacqueline beleegyezésében kételkedni, mégis felkérte Gillartnét, a 1 gyógyszerésznél, ki Jacqueline-el jó viszonyban élt, hogy tudakozódjék kissé, mielőtt ő előállna ké- 1 résével. i Gillarlné, alighogy Jacqueline-el találkozott, ! egyenesen a dologra tért. 1 — Túlságosan fáradságos életmódot folytat kisasszony. Férjhez kellene mennie. i — Ki suggallta Önnek e gondolatot asszo- i nyom ? — mosolygott Jacqueline. — Nimot doktor, aki vagyonos és kényei- | mes, gondtalan életet biztosítana önnek. — Köszönöm, asszonyom és egyben bocsás- 1 són meg. Tisztelem és becsülöm Nimotot, de van simm egy nagy hibája — az, hogy gazdag. Ez riaszt el tőle. Az én életem feladata itt van, szegény kis tanítványaim között, ezeknek szükségük van teám s nincs jogom önzésemnek feláldozni őket. Midőn azt hinném, sokat nyerek, hidje el, asszonyom, még többet veszítenék. Gillartné meg sem próbálta az ellenkezést. Egyszerűen azzal vigasztalta Nimotot: — Várja be a kedvező körülményeket. Ha ezek bekövetkeznek, számíthat a segítségemre. Csendesen folyt tovább az élet. Majd egy szomorú eset zavarta fel a község jólelkü lakosainak nyugalmát. Egy szegény mosónő meghalt és öt kis gyermeket hagyott hátra. A legkisebb még alig muH tiz hónapos. Mi lesz a nyomorult kis árvákkal ? Egy időre a község tanácsa a mezőőr feleségéhez adta ki őket, de aztán ? Egyszerre hire járt, hogy Nimot orvos magához vette az öt kis árvát, a falu szélén fekvő villájában, ahol öreg gazdasszonyával és inasával lakott. A gyögyszerészné ekkor ismét gyakrabban felkereste Jacqueline!, kit az utóbbi időben kissé elhanyagolt és egyre a kis árvákról beszélt neki. A gyógyszerészné dicséretesnek találta az orvos cselekedetét, de csak részben : — Egy öreg gazdasszonyra bízni a gyermekek nevelését. Azoknak fiatalság kell, anyai gyöngédség, gondoskodás... Én gyakran kinézek, de mindég bosszúsan térek vissza. Nem értik a szerencsétlen gyerekek nevelését, még testi gondozásukat sem, tönkre mennek testileg-lelkileg... U- gyan jöjjön el velem egyszer... győződjék meg személyesen a dolog felől. A doktor most nincs otthonn .. . s különben sem követ el indiszkréciót, mert ő mindenkinek örömmel mutatja be „nevelő intézetét“. Ám az orvos véletlenül éppen e napon otthon volt. A hölgyek az ebédlőben találták, s éppen a legkisebb gyermeket tartotta térdein s levesét etette vele. A leves egyrésze az asztalra s a földre folyt. A többi fésületlenül, rendetlen ruhában, ré- mületes összevisszaságban ugrándozott körülötte. Egyik egy nagy lavór vízben pocskolt, a másik egy hajfésüvel mindenáron a vonitó kutya farkát akarta megfésülni.
