Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1918-06-04 / 23. szám
„kiment“ árukat olcsón összevásárolják és bevárják, mig a divat újra feléjük mosolyog, hogy aztán drágítsanak. Ezek jogosulatlanul furakodnak az igazi kereskedők és a fogyasztók, vevők közé. Az eddigiekből láthatjuk, hogy a divat hatalmaskodását nem hódolat illeti meg,■ hanem a személyi önálló gondolkodásból eredő kemény ellenállás, bírálat és káros hajtásainak letörése. A divat utánzóinak kinevetésével, a hiúság ördögének említésével nem intézhetjük el az ügyet, mert sokkal komolyabb a divat kérdése a szociálpolitika terén és nemzeti életünkben is jelentőséggel bir. A divat balgaságai mögött veszélyek is rejlenek, amiket gazdasági életünk egészségének érdekében is meg kell szüntetnünk. A divat és a népmozgalmi viszonyok (születés stb.) között van összefüggés. A kirakatokban és az újsághirdetésekben az egészségre káros divatcikkeket is dicsérnek, ajánlanak. Ezt is cenzúráiul kellene. Vagy nein boszszantó az a visszaélés a véres háború negyedik évében, amit a majd szűk, majd bő divattal elkövetnek ? A háborús gondoktól zaklatott családfőket még a divat személyes ugrándozásai is tapossák. Vagy talán mégis az ország anyagi jólétét emeli a divat? Ezt tagadjuk. Mert például a háború előtti 35.000 kárpitmintából most csak 3500-zal bírunk : — ezért nem lettünk szegényebbek. Az észszerű ség és a közérdek egyaránt 2. megköveteli a divat szabályzását, ami nem tartozik a lehetetlenségek közé. Példák : Az ezüst gyárosok, a linóleum gyárak kartellje Németországban, az Érc-hegységi paszo- mányosszövetség ipari érdekeik megóvása végett elhatározták, hogy ezentúl divatcikkeket nem gyártanak, hanem értékes, jómi- nőségü tárgyakat, specialistásokat fognak előállítani. Már az iskolai ifjúságot is takarékosságra és divat csábításaival szemben való állhatatosságra kell nevelnünk. Tanulják meg, hogy a hazafias, igazán müveit, erkölcsi értékkel biró személy sokkal inkább tiszteletreméltó, mint az a léha, üres teremtés, ki divathajszaval, divatos ruhájának, bútorának fitogtatásával akarja tiszteletünket kikényszeríteni. Mennél nagyobb divatos fényűzésük, annál inkább a divat rabszolgái. Legyen szabadság ! ___________ Nagybányai Hírlap A belső fronton. Az orosz és a román frontunk megszűnt, mert Isten segedelmével — mivel ezen ellenségeink ellenünk való küzdelmük meddőségét beismerték, velük a békét megköttettük. Azonban nem úgy áll a dolog a belső fronton. Itt mái nagyobb mozgolódások, gyűlések és harcok észlelhetők. Ezeknek a jelenségeknek természetesen nem más az oka, mint csak a megélhetés ezerféle baja és nehézsége, a másik oldalról pedig az, hogy a fentartás eszközeit és tárgyát birtokukban ártó egyének és csoportok minél többet akarnak nyerni a fogyasztó közönségen. Ez az oka tehát anA pincér elsápadt. A Castlebar-Reslaurant nem volt épben alkalmas szintér egy véres viszály elintézésére. Istenem, csak nem itt ? — nyögte kétségbeesve. De bizony itt! — sziszegte a korzikai. Nem, nem, az Istenért, itt a hölgyek előtt, — dadogta a pincér. — No ne remegjen. Álljon ide kettőnk közé, még megfontolom, hogy mit tegyek. A pincér egyetlen szemhunyoritására odajött az igazgató, aki egy pillanat alatt fölfogta a helyzetet. O is odaáll! a két halálos ellenség közé. Minden mozdulata, minden szava oly diplomatikus volt, hogy egyetlenegy vendégnek se volt még csak halvány sejtelme sem a rendkívüli incidenstől. — Uraságod mint kifogástalan gentleman, nem fog- itt egy kínos jelenetet rögtönözni. Azt hiszem, a hölgyekre való tekintettel lemond arról az élvezetről, hogy bizonyára jogos boszzuszomját kielégítse .. . Igaza van. Azonnal távozom. Álljon itt előttem, hogy ellenségem meg ne lásson. Az a bestia nem tekintené azt, hogy hölgyek vannak itt s lelőne, mint egy kutyát. A ruhatárban a korzikai hirtelen megállt, újra elővette revolverét, s hadonászni kezdett. — Nem, nem, hitvány volnék, ha eskümet megszegném. Megölöm. A direktor vállára tette a kezét s egy külföldi nagykövet méltóságával igy szólt: — Hölgyek előtt, uram ! Ön gentleman. Többet, úgy hiszem, nem kell mondanom. S szép szelíden rásegítette a felöltőjét, cilinderét a fejére tette s a legpuhább erőszakkal kituszkolta a Piccadilly Street nyüzsgő embertömegébe. A korzikai egyenesen a lakása felé taitotts útközben ilyenforma beszélgetést folytatott önmagával : — Általánosan tudva van, hogy a Castlebar- Reslaurant London egyik legdrágább vendéglője. S én még soha életemben ilyen olcsón n.em ebédeltem. Csak azt szeretném tudni, mibe szokott kerülni egy olyan ebéd, aminőt most elfogyasztottam. Sajnos először volt benne részem s nagyon valószínű, sőt majdnem bizonyos, hogy utoljára is. Képes levelező lapok nagy választékban kaphatók a „Hermes“ könyvnyomda papirkereskedé- sében. " — ■ nak, hogy belső front is keletkezett, amelyen az offen/ivál ma már a fogyasztók minden vonalon | megakarják indítani. Hatalmas előretol est kezdett a kereskedelmi minister, aki az uzsorások frontját a cipészek tornyánál kezdette meg s kezdi döngetni a többiek tornyait is. Offeuzivára készülnek a szegény nyugdíjasok is, akiknek — noha gyenge a fegyverzetük, mégis kilátásaik lehet a győzelemre, mert hiszen velük van az igazság és a nagy közönség rokon- szén ve és belátása. Hatalmas offenzívat kezdettek a közlisztvise lök. Minden kaput döngetnek, de még mindig kevés kilátással, pedig — különösen az alacsonyabb fizetési osztályokban levők, kifejezhetetlenül reá vannak utalva a minél gyorsabbi, hathatós segítségre. A köztisztviselőnél ma nem létezik elhagyalol- tabb emberi lény. Teljesen lehetetlenül áll, jövedelmét mivel sem fokozhatja. Vagyona nincs, az soha sem volt, mert béke időben is állandóan adósságokkal küzdött. Egyedül a munkaereje vau | mint olyan, melynek bérét — mint az iparosok | és kereskedők teszik, a mai viszonyokhoz mérten értékes thetné. De ezt sem teheti, mert munkabérének összegét nem ő határozza meg, mint a magánalkalmazottak és tisztviselők, hanem a munkaadó. A köztisztviselők tehát a háború mindent felörlő malmának éppen a kövei közé kerültek és itt fel is fognak őrlődni, ha valamelyik kő nem lesz eltávolitva. Ez az eltávolítás eddig — amint a cipő-rendelet mutaija — kemény dió, pedig a cipőrendelet a cipészeknek nem is a megélhetési viszonyukat érinti, hanem csak a további meggazdagodásban akarja őket valamicskét korlátozni s a fővárosiak és a nagyobb vidéki városbeliek már is a dikics körül kaparásztak, pedig ezek eddig annyit kereshetlek, amennyit éppen akartak és a megélhetés ezerféle bajain is fütyülve vitoiláztak át. És ők mégis annyira protestálnak a mindenki állal jogosnak talált ármegállapítás ellen, mintha éppen életüket és vagyonukat akarná valaki. A köztisztviselők — noha ők vagyonszerzésről soha nem álmodoztak — állandóan csak kér- ! lek és könyörögtek és a sok kérés és könyörgések utján csupán 50-90 °/o-nyi béremeléshez jutottak akkor, amikor a mindennapi szükségletek 1000 °/o-el emelkedtek. Hol itt az arány, a méltányosság és az igazság ? Ezeknek az ismereteknek birtokában oda kell | hatni a kormányzó hatalomnak, hogy a belső ellenségeskedés véget érjen, a jövedelem eltolódásai végre- megszűnjenek. Vettessék gát a további jogtalan gazdagodásnak, és tétessék lehetővé, hogy a megélhetésért küzdők helyzete enyhüljön. A termelő, a kereskedő, az iparos minden adósságától, terhétől megszabadult s ezen felül, akik nem voltak igen szemérmetesek és lelkiismeretesek, azok meg is gazdagodtak ; ebben az i- rányban fényesen bizonyítanak a telekkönyvek és a bankok főkönyvei. Nem igy a készfizetéses tisztviselők és nyugdíjasok. Ezek a békebeli adóssághoz nem csak hogy annyi adósságot csináltak, amennyi hitelt csak kaptak, de teljesen lerongyolódtak, évek óta éheznek és nyomorognak, gyermeküknek tanittása I is félbe maradt, de mindezekkel szemben két-és 1918. junius 4.
