Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1918-12-24 / 52. szám
2. 1918. december 24. Nagybánya város népéhez. Alakítsunk városi pártot. A háború mérhetetlen terheket és sok megoldására váró feladatot rótt úgy az államra, mint a városokra. A pénzügyi és társadalmi kérdések egész tömegét úgy az állam, mint a városok vállvetett munka, szervezettség nélkül megoldani képtelenek lesznek. Mindenesetre előnyük lesz e nagy munkában azoknak a városoknak, amelyek fölismerve a helyzetet, korábban szervezik meg e nagy feladatok megoldására társadalmukat. Ezt a célt óhajtja elérni sok városi polgár j egybehangzó véleménye alapján e felhívás, mely minden politikai pártszinezetnél- kül egy „Városi pártba“ akarja tömöríteni „Nagybánya népét“; abból a célból, hogy a városra váró s megoldást követelő összes kérdések közmegnyugvással, egyetértéssel, igazán a köz javára legyenek megoldhatók. Tekintettel arra, hogy a jótékonyság terén is nagy munkát kell végezni, kívánatos volna, hogy a nők a férfiakkal egyaránt tagjai legyenek e pártnak. Felhívunk tehát mindenkit, aki velünk egyetért, hogy 1918. dec. hó 29. napján d. e. 11 órakor a színházteremben alakuló gyűlésre megjelenni szíveskedjék. Nagybánya, 1918. dec. 18. • A városi párt szervező bizottsága. 1848—1849. 1918—1919. Irta: Bozsenik Béla. Eszébe jut-é mostanában néha-néha e sorok olvasóinak, milyen idők jártak 70 esztendővel ezelőtt? Bizonyára tudnak reá visszagondolni, hiszen tanulták az iskolában, könyvekből ismerik azt a kort és öreg szüleik elbeszéléseit róla el-el hallgatták. Akkor is! 1848-ban és 1849-ben nagy napokat látott, legendás időket élt a magyar nemzet, : mint most az elmúlt háború alatt, majd a lezúgó !i forradalom hetében és a jelenlegi válságom órák- bán és pillanatokban, melyek szomorú kilátást ] nyújtanak a komor jövendőre. Akkor tavasz volt, nem mint mostan, őszutó és tél. Tavasz volt, balzsamos, langyos kikelet. A vizeképpen megszabadultak jégpáncéljaiktól. Fűben -fában megmozdult az élet. A kis ibolya az erdő 1 alján felébredt téli álmából, kinyitotta ékszínkék szemecskéií és mosolyogva fordította tekintetét az éltető Napisten felé. A százados börtönbe zárt nép feltörte koporsója fedelét. A husvét közeledeit akkor, a feltámadás ünnepe. Lehűltak a bilincsek, feloldódtak a megkövült karok. Kossuth Lajos hivó szavára a feltámadt, újjászületett Magyarország lépett a világ színe été, A szabadság szellője sut- | togva suhant végig a haza térségéin és a felszabadult népek arcára piros rózsát csókolt. Hamar változtak az idők: közeledett a reakció. Vérzivatar szakadt az országra, fegyverrel kellett védelmeznünk szabadságunkat, jogainkat a reánk törő zsarnokság ellenében. Szomszédaink, a ji teslvérnépek, akiket felszabadítottunk, de akiknek ! miként most, akkor sem kellett a szabadság,"e- j| gyenlőség, testvériség, — csatlakoztak a zsarnokság pribékjeihez. Vérbe fűit szabadságharcunk. Bitófára kerültek vértanúink. A magyar Gotgotha vérfagyasztó jelenetét éppen a köztünk élő egyik polgártársunk örökítette meg halhatatlan ecsetjével. Az egész világ népei döbbenettel vették tudomásul a magyar szabadság csillagának lehullását, kialudását. A norvég nemzet költő-óriása, Ibsen Henrik, akinek (drámaírói világra szóló dicsősége a Shakespeare hire-nevével vetekedik, több költeményében magasztalta akkoriban a magyar hősiességet, Világos után elsiratta a tragikus bukást. Egyik versszakára emlékszem, mely elegikus csüggedező hangon imigyen szól: Nem zúg több csatazaj a magyarok földjén, j| Haldoklók sóhaja zord vészbe merülvén, Megtört ajkaikról panasz száll az égbe! Magyarok harcának vége immár, vége! Ugyanabban az időben éit a sociáldemokrá- j| Nagybányai Hírlap _________ * cia na gy filozófusa és a sociologiánek atyamestere ! Aáarx Károly. Akkori Írásaiban szintén eisi- ratja a magyar népuralom bukását. Marx Károly az 1848—49-iki forradalomnak a demokrácia ügyére nézve nagy jelentőséget tulajdonított. Az elnyomott népek tölünk várták a világ szabadság eljövetelét, a megváltásukat. Annyira le voltak igáz- va, hogy még segítségül sem jöhettek. Azaz a legmelegebb rokonszenvvel viseltetett a magyarok iránt. Azt mondja: a magyar forradalom sokkal hatalmasabb volt; mint a párisi, berlini, bécsi vagy a milánói. Kárhoztatja a forradalmunk elten állásífoglaló délkeleti népek és egyéb nemzetiségek magatartását, viselkedését, akik az osztrák és orosz önkényuralom szolgálatába szegődtek, pedig a magyar államnak köszönik tétezésöket, mely- nyelvüket, vallásukat sohasem bántotta. A magyarok nélkül a tőrök lárom alá kerültek volna, mint a Balkánon lakó fajrokonaik. Azt mondja Marx: ezen a területen a magyarság teremtett kultúrát, államegységet és vele szemben az abszolutizmussal összeesküvő nemzetiségek még létjogosultsággal sem bírnak. Marx szerint a forradalom és az akkori köztársaság ügye a magyarok túlságos lovagiassága miatt szenvedett hajótörést, hogy Becsig nem haladtak a magyar seregek és ott a forradalmi párttal kezqt nem fogtak. Jeltasichot Marx egyenesen gazembernek nevezi és züllött nemzeteknek azokat, akik ellenünk támadtak. A 70 év előtti forradalom tavasszal született és vérbe fűlt. Mostan négy éves dúló háború u- tán, négy évig tartó vérzivatar után született meg az ország népeinek szabadsága, egyenlősége, testvérisége, amely háromság az igazság, a béke uralmát hozta meg a jogfosztott embereknek. Befejeződött a háború, megszűnt a rabság, Azt hittük, a béke kikötőjébe jutottunk és megbecsülik testvérnépeink a kivívott népuralmat. És mit tapasztalunk ? Kell e nekik a nyújtott demokrácia ? A történelem eseményei megszoktak ismétlődni. Újra olyan időket élünk, mint 70 esztendővel ezelőit. Újból élethalálharcra készül a magyarság, sőt már benne is van az élet-ha!ál-tu- sában a népköztársaság. A különbség annyi, hogy lábával belépett legújabb nagy képébe, — esküszöm, esküszöm minden erkölcsös és erkölcstelen múzsára, hogy megbosszulom, meg-bosz-szu- lom ... Ezen töröm a fejemet 1 És — záup! — nagyot kólintott ismét a taréjára. Ez a kitörés azonban már tetőfoka volt a dühnek, én tehát illő bátorsággal kiugrottam az ajtón. Bent a Mestert bizonyára elöntötte ez epe és azonnal jelentkezett a reakció, mert csend lett. Erre ismét bementem. A Mester a priccsen keresztül fekve, — fejjel lefelé — aludt. A kalapács nagy bután a padlón hevert. * A minap aztán egy este elfogott . a Mester. Jó kedve volt és kaján mosolygás ülte meg az arcát. — Gyere 1 — szóit és szeretettel megfogta a karomat, de ettől a szeretettől előttem Vénhus és Juh-Péter csillagaink táncot jártak az égen. Vitt sötét és gyanús utcákon keresztül, vitt kedvetlen, de akaratos ebek között, miközben állandóan felfogtam nadrágomat, nem azért, mert sár volt, hanem mert folyton néhai Pasteur tatánk és a szabóm jutottak eszembe. És egyszerre — hopp! — megálltunk egy müíermes pofáju ház előtt. Akkor vettem észre, hogy az a ház volt, melyet a Mester öt héttel ezelőtt requirálíatni akart. — Hallgasd csak! — szóit és én hallgattam. Belülről kevésbé ékes, de annál hangosabb gyermeklárma és zsivaiy hallatszott. — Khóbi! Szaliii! Mhóriccc 1, hogy a frász thörje ki a nyakhatokat! — hangzott kifelé egy éles hang. — Ha-ha-ha 1 — jött erre szinte feleletül a Mester hangos kacagása, mire én csodálkozó arcot vágtam. — Megbosszultam, megbosszultam 1 — ne- j| vetett tovább kéjjel a Mester. — Ki lestem, hogy : a négy hét leteltével is üresen maradt a lakás. Jukat beszéltem tehát egy szegény lakás nélküli zsidóasszonynak a gyomrába és az hajlott is érdektelen szavaimra — elrequiráltata Ő a lakást. Be is költözött azonnal nyolc gyermekével és kaf- jj tános satukájávat. — Így ! — foiytatfa'nagy megelégedéssel, — j| kinevetem és bedresszírozom kissé az édes háziurat, hogy ne irtózzék nagyon a művészektől és ne legyen antiszemita. — Hallod ? — mutatott ismét a ház felé, — hogy döngeti a nyolc lurkó a falakat? Ha-ha-ha- ha-haa 1 És ekkor a Mester mesmeg határozni kezdett, miközben bohémes nevető görcsöket kapva, beled ült a ház előtti árokba. Kacagásaira a környék összes kutyái- hosz- szu vonításokkal feleltek, a közeli ablakok azonban elsötétültek. — Krízsán P. Pál. Hirdessünk a „Nagybányai Hirlap“-ban Fizessünk ' „Na_.tlyai Hiriap“-ra '1 m m a m M £3
