Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)

1918-10-22 / 43. szám

4

3.

Nagybányai Hírlap

ukrán csapatokról a rendes heti rovatok. A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyedévre 10 korona. — Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem-n. 4 sz.) ji Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap“ a leg- || olcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér.

Anyakönyvi közlemények. Születtek: okt. 11. Marosán Pál kincstári bányásznak Gábor; okt. 12. Krecsun Tivadar napszámosnak Róza; okt. 14. Hodorog László napszámosnak László; Pap Tivadar bányamunkásnak Terézia nevű gyermeke. Elhaltak: okt. 11. özv. Kerticza János- né szül. Árgyelán Juliánná magánzó, g. kath. 75 éves, végelgyengülés (közkórház)., okt. 13. özv. Kardos Jánosné, szül. Ignácz Róza napszámos g. kaih. 58 éves, influenzás tüdőgyuladás; okt. 14. Csoltye Simon napszámos g. kath. 60 éves tiidő- emphysema; okt. 14. Rusz Ferencz tanuló g. kath. 10 éves influenzás tüdőgyuladás; okt. 15. Mező í Etelka vízvezetéki szerelő gyermeke ref. 6 éves, influenzás tüdőgyuladás ; okt. 15. Rnsznák Mária bányász gyermeke r. kath. 6 éves, influenzás tti- íj dőgyuladás; okt 15. fodor Lajos r. kath. egyházfi r. kath. 46 éves, tüdőgyuladás ; okt 16. Pintye Mária napszámos gyermeke g. kath. 5 és éves, tüdőlob; okt. 16. Hodorog László napszámos gyermeke g. kath. 2 napos, veleszületett gyengeség (kórházban); okt. 17. Havasi Mihály boltiszolga, g. kath. 17 éves, influenzás tüdőlob; okt. 17. Barkóczi Károly városi kézbesilő, r. kath. 17 éves, tüdőgümőkor; okt. 18. özv. Wohlfart Jánosné szül. Horváth Róza magánzó, ref. 73 éves méhrák. Házasságot kötöttek: okt 13. Babics János kincstári bányamunkás éa Bencsik Veronika helybeli lakosok.

Méltán kérdhetjük tehát:

Mi az oka, hogy a súlyos járványnál is ezer- szerte súlyosabb csapás: a világháború rettenetes vérzivatara sem képes az egyént a magasabb érdekek, az összeség boldogulása érdekében a hét- köznapiság posványából kisodorni, arra a magaslatra felvetni, honnan az Ígéret földjét megláthatnók !

A kék gyémánt.

Egyről-másról.

Az uj átalakulás küszöbén városunk közönségének is magasabb álláspontról kell sz összeségnek a világháború által súlyosan érintett érdekeit vizsgálat tárgyává tenni! A lerongyolódott, erőiben meggyengült egyénnek talpraállitására irányuló tudatos munkálkodásban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az egyén boldogulásának lényeg«* tényezője az állam és a társadalom s esek keretén belül a városi közéleti berendezkedések fokozatos megerősítése és állandó megszilárdítása.

A háború által reánk kényszeritett állami istápolás azonban oly annyira belenyúlt az egyéni élet körébe s oly annyira természetessé, magától értetődővé tette a meggyőződést, hogy mindent az állami szervezetek segítő kezétől várjunk, hogy ma már ott állunk, miszerint az egyén kizárólag csak a saját — természetesen fontos, de mégsem egyedül fontos- érdekei kielégítése céljából kiizködik és fáradozik és egyáltalán nem vet számot azzal, hogy ajközéleti berendezkedéseknek a világháború zivatarai által felforgatott, végigsöpört alapjait újból meg kell építeni és a magasabb emberi lét alapfeltételeit biztosítani. Szükköri vonatkozásban nésztink csak széjjel városunkban s szomorúan fogjuk megállapítani, hogy nálunk se érdekel senkit, hogy városunk köz- és társadalmi intézményei ma már szinte teljesen tartalom nélküliek, csak üres kereteket alkotnak, melyek lassanként széthullnak 1 A város gazdasági és pénzügyei, közigazgatásának, rendészetének, kultúrájának ele. ügye nem izgatja a közvéleményt, senki sem törődik olyasmivel, ami nem az ő legegyénibb magánügye; súlyos, kegyetlen csapások kellenek ahhoz, hogy x közfigyelem az összesség magasabb érdekei felé is terelődjék. Most például a súlyos járvány tesz nehány embert a közegészségügy lelkes munkásává anélkül, hogy a közönség körében gellő megértéssel találkoznának !

Hakiri herceg japán városban, a gyöngyös i tengerparton lakott. A város olyan volt, mint a szultánnő az Ezeregyéjben, ahol az illatos levegő- j| ben örökös tavaszról dalolnak.

Hakiri h«rceg gazdagabb volt a leggazda- ij galibáknál. Gyönyörű kastélyban lakott és számos szolga leste parancsait.

De bár fiatal és erős volt, mégis sokat gondolt a halálra, ami hirtelen kiragadhatja földi paradicsomából, hogy a hitvány porba hurcolja. Szép, fiatal arca ráncos lett a kinzó gondolatok , terhe alatt és sem a bűvészek, sem a gitárosok í nem bírták felvidítani.

Hakiri herceg minden gazdasága és hatalma I mellett se volt boldog és irigyelt# szomszédját, a púpos Tien-Kit, aki az erdőn dolgozott és sípját fújta reggeltől estig.

Egy szép napon magához hivatta ezt a sor- ! savai oly elégedett torzalakot, mert azt remélte, hogy zavarba hozza váratlan kérdésével:

— Mit tennél, ha nagy szerencsétlenség érne Tien-Kie ?

— Fenség — felelte az okos Tien-Ki — minden féle mulatsággal szórakoznám.

Mit ? Ha szomorúság érne

— Főleg akkor, fenség. Egy hindu könyvben azt olvastam, hogy az élet nem egyéb, mint egy hosszú bohózst, amelyben a mulatozást soha1 se szabad abbahagyni. És én követein ezt a filozófiát és jól érzem magam mellette, mert nem is- j merem a szomorúságot.

— Talán sokkal jobban ismered, semmint gondolnád.

Így szólva a herceg lehúzott az ujjáról egy gyönyörű, kék gyémánttal disziteit gyűrűt és átadta Tien-Kuiek.

— • Nézd, — mondta neki — itt egy ékszer, ami sok-sok ezer yent ér. Egy delhii rajah adta nekem, aki viszont a híres Akbarlöl kapta és én úgy vigyázok rá, mint a szemein világára, őrizd, hogy mikor kérem, vissza tudjad majd adni.

A kézműves nem kutatta a hatalmas herceg tervét, hanem elvette a kék gyémántot, elzárta egy kazettába, amit aztán jól elrejtett.

Ezalatt Hakiri hercegnek uj eszméje támadt. Kiengedett a börtönből egy bizonyos Ko-ta-hu nevű hírhedt tolvajt, aki fejvesztésre volt ítélve.

— Ko-ta-hu, — mondta a tolvajnak — akarod-e megmenteni az életedet ?

A nyomorult térden állva, összetett kézzel kiáltott fel:

— Fenség, ha megkegyelmezel, esküszöm, hogy soha többet nem fogok lopni.

— Ellenkezőleg újra kell lopnod, ha mega- karsz szabadulni.

— Fenséged próbára akarja tenni a legkisebb férget,-'«mely fenséges lábaihoz csúszik?

— Nem, komolyan beszélek, Ko-ta-hu. Ismered-e Tien-Kit, a púpost?

— Ismerem, fenség.

— Nós hát. Tien-Kinék a birtokában van egy megbecsülhetetlen értékű kék gyémánt. Bezárva tartja egy kazettában, amelynek a kulcsál mindig magánál hordozza. Ez az értékes kő ingerli a kíváncsiságomat. Arról van szó, hogy azt emeld el tőle. és hozd el nekem. Ha ez sikerül megtenned, szabad vagy, de ha zártonyra jutsz, előbb

______________________1^18. október 22.

halá

los kint fogsz elszenvedni, aztán az akasztófához szegeztetem a hazug nyelvedet. Mehetsz I

Ko-ta-hu nem mondotta ezt kétszer magának. Egy perc múlva az utcán volt. Már kész is volt a terve. Elment a kikötőbe, ott becserélte a ruháját egy koldus ócska foszlányaiért, aztán meggörnyedt háttal, nyögve ment végigaz utcán és megállt a Tien-Ki háza előtt. A jólelkü kézműves néhány pénzdarabot akart neki adni, de Ko-ta-hu n«m fogadta el, hanem önérzetesen kitért előle.

— Nem fogadom el az alamizsnát jó ember, munkáért könyörgök én ; becsületes munkáért, ami megóv a kegyetlen éhségtől.

— Tien-Ki a részvéttel meghatva kérdezte:

— Értesz-e a mozaikmunkához ?

— Nem, ügyetlen vagyok én ahhoz, dt a jó indulat nem hiányzik nálam, a legbuzgóbb szolgát fogod bennem megtalálni. Kifényesítem a bútoraidat és elkésxitem a fürdődet, megfőzöm a rizsedet. Ezért bérül nekem adod ételed maradékát és megengeded, hogy egy darab gyékényen aihassak.

Tien-Ki beleegyezett.

Másnap, mialatt Tien-Ki a zammangoni templomban volt, a tolvaj felhasználva a távollétét, megkereste a híres kazettát. Kalapáccsal feltörte a lakatot, kivette tokjából az értékes kék gyémántot és rögtön elvitte Hakiri hercegnek.

A herceg odament a tengernyiló ablakhoz és az ékszert a Ko-ta-hu nagy hüledezésére a hullámok közé vetette.)

Mikor Tien-Ki hazaérve észrevette, hogy egy ügyes tolvaj kijátszotta, lehorgasztotta a fejét. Csakhamar azonban újra felvidult és gondolkozott: .

— Ej, csak nem fog ennek a gonosz kőnek az elvesztése buskornorrá tenni... Nevessünk)

Ugyanezen t napon Hakiri herceg, a púpos háza előtt haladván el, számonkárte a gyűrűjét. Tien-Ki megígérte, hogy két héten belül visszaad- | ja a herceg gyűrűjét.

A herceg beleegyezett.

— Legyen. Megadom a haladékot, de ne fe- lejsd hogy a fejeddel játszol 1

Tien-Ki, aki mindig filoiófus volt, igy szólt magában:

— Mindössze tizenötször láthatom idelenn a holdvilágot, ezt a tizenöt napot töltsük hát el

örömben !

Bármilyen árban eladta összes apró művészi munkáit, arany- ée ezüstpénzzel megrakva futott a mulatóhelyekre. Mulatott és pityókái lett és teljesen megfeledkezett a földi kötelességeiről. A tizennegyedik napon már nem volt annyi pénze, hogy egy darabka kenyeret vehetett volna magának. Behunyta a szemét és álmodott. Messze, nagyon messze volt szülővárosától egy unalmas és elhagyott országban, nevetni akart és xokogás szakadt fel a torkából. És szenvedett és sirt.

Majd a képzelet visszavitte Oszakába, a bűvös városba, ahol a gyöngyvirág félig nyitja k piciny harangocskáit, amelyekből édes illatt érzik, i A csudálatos városba, virágos tavaszaival.

És a bánat behatolt a szivébe és meglágyította és oly lággyá tette, mint akár a spongya.

És mialatt tovább aludt, egy halász lánya, aki látta a szenvedést, igy szólt apjához :

— A szegény Tien-Ki teljesen tönkre ment Tegnap óta egy falatot se evett. Engedd meg. hogy ezt a halat neki adjam ebédre.

— Tégy szived szerint — felelte a halász.

Tien-Ki a legnagyobb hálával fogadta az

ajándékot. Nagy mohósággal ette a halai, megint i visszanyerte régi kedvét — mikor egyszerre vala- mi keményet érzett a foga alatt! A hullámokba vetett kék gyémánt volt !

p A púpos visszaszolgáltatta a követ a herceg- I nek és egyúttal elmondta neki a kalandját, sme- | lyet evvel az optimista okoskodással fejezett be ;