Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)

1918-10-15 / 42. szám

3. 1918. október 15. Nagybányai Hírlap 4. sz.) Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap“ a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 5 korona 40 fillér. Anyakönyvi közlemények Születtek: okt. 1. Butuza János aranyásznak János; okt. 2. Graban István bányakovácsnak Ferenc;- okt. 1. Páskuj Mátyás bányásznak Mátyás nevű gyerme­ke. Elhaltak: okt. 5. Oláh László ny. Máv. ellenőr ref. 62 év, szivhüdés ; okt. 6. Lupsa Ka­talin városi alamizsnás, g. k. 70 év, szihüdés; okt. 6. Rosenthal Lajosné, korcsináros neje, izr. 26 év, tüdőgumökör; okt. 5. Brebán László ala- mizsnás g. k. 60 év, tüdölob; okt; 6. Axinyuk Ilona erdőmunkás, g. k. 16 év, tiidőgyuladás; okt. 7. Hotye János bányász, g. k. 24 év, tüdő- gümőkór; okt. 7. Bálán László bányász, g. k. 70 év, tüdólob; okt. 8. Kardos János napszámos, g. k. 50 ßw, tüdőgümökór; okt. 10. özv. Kállay La­josné, ref. 77 év, közkórház, végelgyengülés; okt. 21. Balog Ferenc bádogos, ref, 53 év, influenzás tüdőlob. Házasságot kötöttek: okt. 5. Atzberger Imre kir. főerdőőr és Pityik Róza ; okt. 5. Szarradi János kakszentmártoni hentes, hadba- vonult katona és Rácz Teréz helybeli lakosok. tójának ás K r a u s z Nándor, a Rimamnrány-sal- gótarjánivasniű részvénytársaság rozsnyói főbánya- gondnokának a bányatanáososi címet díjmentesen adományozta. Egyről-másról. Á készülődő béke már nekünk is juttatott valami kis könnyebülést még pedig a legkritiku­sabb időben és az egyik- legfontosabb fenntartási cikknél, a tűzifánál, mely 12 koronával már ol­csóban szerezhető be ölenként mint eddig. Az ár­esés nem sok az igaz, de mégis valami és jól esik tudni, hogy akad már olyan fenntartási cikk is, amely az emelkedés helyett alább szállott. Végtelenül kívánatos volna ha ezt az örven­detes eseményt más fenntartási cikknél is minél hamarabb érezhetnök, de sajnos erre kilátásunk még nem lehet, mert az árdrágítók, még mindig nem elégelték meg az uzsora árak szedését hanem rendületlenül és kíméletlenül keresni akarnak. Ezt a körülményt eklatánsul bizonyítja egy múlt héten hozott rendőrbirósági Ítélet is, amely — mert Heilbrun piaci rőfös még mindig megengedhető­nek találta egy karika cérnáért 70 mond hetven koronát fizettetni — 4000 korona pénzbüntetést szabott ki. No de nem baj, eljön az idő, a mikor a békö- vetkező békével lefog hullani az árdrágítók fé­nyes csillaga is és kifog tudódni, hogy kik a kö- nyüek és kik a nehezek. r~ I TZ \ [ BÁNYÁSZÁT. J V — — ■ 111 .......... .... ' ' ' ■ ■ ■ — ' Ki nevezések. Őfelsége a király hosszú szol­gálatuk, példás odaadó működésűk éi a bányá­szat fejlesztése érdekében szerzett kiváló érdemeik elismeréséül: G e r ő Nándornak, a Salgótarjáni kőszénbánya részvénytársulat központi bányaigaz­gatójának, R ó t h Flórisnak, a Salgótarjáni kő- szénbányatársulat nógrádmegyei bányamüvei bá­nyaigazgatójának és Winklehner Jánosnak, ugyanezen köszénbánya részvénytársulat zsilvöl- gyi bányaművei bányaigazgatójának, továbbá T i- I e s János, a Magyar Általános Kőszénbánya részvénytársaság tatabányai bányaigazgatójának, H o f f m a n n Richárd, a Nyugatmagyarországi kőszénbányaigazgatójának, K r i z k o Bohus, az Urikáuy-zsilvöigyi magyar kőszénbányatársulat tu- ! pényi bányaigazgatójának, Farkas János, a Felsőmagyarországi bánya- és kohómü részvény- társaság összes bányai műszaki igasgatójának, G i a non t Virgil, a Duuagőzhajózási Társaság pécsi főbányafelügyelője és helyettes bányaigazga­CSARNOK. A láda titka. Ő volt a legszebb legény valamennyi festő között, aki a müvésznegyadben lakott. De hogy ki volt tulajdonkép és hogy honnan jött, azt e- gyikünk sem tudta. Kitűnő képeket festett s el is adta mindig minden nehézség nélkül. Csakhamar megszerettük a világos hajú óri­ást. Barátságosan előzékeny, jóságosán hűséges egy gentleman volt. Ritkán mosolygott csak a szemeinek pillantásában, mely szemek a legsöté­tebb ibolyaszinnel bírtak, mindig valami fájdalmas kifejezés tükröződött. Hogy van a lényében valami idegenszerü, azt eleitől fogva láttuk. Volt idő, amikor ő volt a társaságunknak a lelke, más alkalommal pedig olyan bubánat vett erőt rajta, amiből semmiféle hatalom fel nem rázhatá. ilyenkor a szobájába zárkózott s nem hallgalottjsem jó szóra, sem nem kecsegtette mulatság, mig csak ez az idegroham­nak is mondható szomorúsága meg nem szűnt. Az ilyen hosszas elzárkózódások után sápad­tan s lesoványodva jelent meg köztünk s valami megmagyarázhatatlan érzést keltett mindannyiunk­ban, melynek azonban kifejezést adni nem akar­tunk s nem szoktunk, hacsak a javíthatatlan Martini nem kockáztatott meg valami megjegyzést. — Juj! — mondá az egyik napon borzong- va — maga éppen úgy néz ki, mintha magával a halállal közlekedett volna. Valette csinos, rokonszenves arca idegensze­rü változáson ment át, miközben halk, édes han­gon azt felelte: — Hát a halállal való közlekedés meglát­szik az ember arcán ? — Kétségen kívül. Valette mélyen fellélegzett s aztán félre for­dult. A legközelebbi hat hónapon belül *három kiváló mükiállitás volt s a müvésznegyed majd­nem minden egyes lakója érdekelve volt egy-egy festményével, mindegyik valami díjra pályázván, vagy legalább is azt remélvén, hogy képe elfo- gadtatik. Alig is volt valaha hasonló modell-haj- sza‘ tétovázás és hibakeresés, mint ez időszakban. Vallette mindazonáltal megmaradt a szoká­sos nyugalmában s mikor moderhajszában elért sikerét tudakolták, arról biztosított, hogy ő már minden tekintetben kielégítő modelt szerzett. Az én műtermem éppen az övével volt szemben, de akármiképpen leselkedtem is, se jövő, se távozó modellnek nyomát sem láttam. Az én képem fiatal, bájos aszonyt ábrázolt, aki halálra Ítélt férje életéért könyörög; az egész képem be volt fejezve, éppen csak a könyörgő nő arca hiányzott még; de képtelen voltam olyan modellre szert tenni, aki az által óhajtott arckife­jezést felvette volna. Valamejik napon ott ácsorogván Valette szobályában, véletlenül szóba hoztam a nehézsé­get, amellyel küzködnöm kell. Erre egy nagyobb vászon takaróját leemelvén, azt felém nyújtotta. — Talán segítségére lehet ez, mi ? szólt. Önkéntelenül az öröm kiáltás í tört ki belőlem. A kép kitűnő ecsetelésre vallott s térdelő nőt ábrázolt, amint összetett kézzel s felfelé irányított pillantással a kereszfa aljában imádkozik. Csakhogy a nő arckifejezése úgy lekötötte az embert, hogy a többi részletek egészen figyel­men kívül maradtak. A halálfélelmet eláruló kö­nyörgés és az a reménytelen kétségbeesés a sötét szemekben! A magamé is önkéntelenül könybe lábadt, amint a képet néztem. Láttam, hogy Valette érdeklődve rám figyel, mikor a képről feltekintett; ugyanéit a reményte­len szomorúságot azt a mélységes bubánatot ol­vastam ki gyönyörű szemeiből mikor azokat elfor- ditá.-■ Szívesen odaadom, ha fel akarja használ­ni az arckifejezést — szólt s folytatta a festést, mintha mi aem történt volna. Ezek után jó barátokká lettünk. Az idő múlt. Telepünk művészei egymás után bevégezték a müveiket s a bizottság címért beküldték. Egyné­hányat, a müveik elfogadása a hetedik égig emelt, mig ellenben mások a visszautasítás folytán a két­ségbeesésig elszomorodtak. Én is szerencsések igyike voltam. Valette pedig értesített, hogy mindhárom ké­pét kifüggesztették már. Még nekem sem mutatta meg őket, én pedig alig vártam már azt az időt, hogy végre megláthasaam. A megnyitás napján már kora reggel ott voltam, de bár képről képre haladtam, nem talál- láltam egyet sem. mely ftgyelmemet lekötötte vol­na, mig csak a kis Martin fel nem kiáltott: Egek 1 Milyen tárgy. : Odasiettem hozzá s mikor láttam, mit néz, önkéntelenül magam is csak az ő szavait ismétel­tem. Nagy kép volt, remek és megkapó szinha- tással. A hátterét tropikus növényzet buja zöldje foglalta el. Jobbról a ciillogó hullámok nyaldos- dosták a fehéren fénylő homokot. De az előtárt elfoglaló főalak minden más részletet a háttérbe szorított. Remek, szépséges asszonyi alak küaködőtt nagy óriáskígyónak a gyűrűi között. Első szempillantásra megértette az ember e haláltusa sikertelenségét, de a lélek minden rez­zenése a szivünk minden dobbanása részvétet ér­zett iránta. A két fehér kéz a szörnyeteg nyakát szorongatta s arcának beszéde» rettegése eléggé megmagyarázta azt az öntudatot, 'hogy mily na­gyon érzi a harcának meddő voltát. A sikamlós kígyó két gyűrűje körül fogta derekát a tagjatt, a rettenetes fej pedig kitátott szájjal éa gyémántfejü szemekkel egyre jobban, jobban közelítette mag az arcát. — Juj I mi szállotta meg Valettet, hogy ilyen képet fessen ? — Oly rémitően realisztikus — mormogá Martin. — Nézd csak. Webster, az asszony arcát és testét máris a halál szint futot­ta be. Csakugyan úgy volt s borzongáa futott vé­gig rajtam épp úgy, mint néhány nappal elébb, mikor egy embsri holttestet láttam. Nem kérdeztem a barátomat, honnan tudja, hogy ex Valeltnek a képe, mert a kezejegye nem volt rajta. .Amint néztem, rajtam- is erőt vett az a meggyőződés és bennem is felébredt az a kérdés, amit Martin már előbb hangoztatott, hogy : miféle szellem szállotta meg Valette), hogy ilyen iszony­tató dolgokat fessen ? Minden nap visszatértem, a képhez hogy néz­zem és valóban úgy látszott, mintha az enyészen uehezedett volna rá a gömbölyű tagokra és a gyö­nyörű arcra oly kitünően volt megfestve a halál­nak a szine rajta. Mindazonáltal Valette-al szem­ben szóba se hoztam a tárgyat, hanem türelmet­lenül vártam a második tárlat megnyitását. Ez alkalommal rá se szorultam Martinak út­baigazítására. Elégedetlenebb voltam még, mint az első al-

Next

/
Thumbnails
Contents