Nagybányai Hírlap, 1918 (11. évfolyam, 1-53. szám)
1918-07-09 / 28. szám
1918. julius 9. 3. Nagybányai Hirlap Az a becsületes megtaláló, aki V a j k ó c zk y Ignácz kétmankóval járó szegény, tehetetlen, hadisegélyes embernek tegnap azaz hétfő délelőtt, a városházától a cinteremig vezető utón elvesztett 204 K. hadisegélyét megtalálta, kegyeskedjék a rendőrkapitánysághoz elvinni és fogadja előre is egy nyomorult, koldus, szegény ember hálás köszönetét. Kolozsvári művészek estélye. A mi közönségünk által is előnyösen ismert „Színház és Társaság“ kolozsvári művészeti hetilap szerkesztősége julius második felében Erdély nagyobb városaiban müvészestélyeket fog rendezni, melyekre a Kolozsvári Nemzeti Színház négy kitűnő művészét szerződtette. Városunkban, mint értesülünk julius 20.-án fogja ez a nagyszerű összeállított mü- vésztársaság estélyét megtartani. Az estélyen, melynek tiszta jövedelméből jelentős összeg jut jótékony célra, közreműködnek: H ar s á n y i Rezső, akit szeptembertől a budapesti Belvárosi Színház szerződtetett tagjai sorába, Turay Emma és Ru- v i n s z k y Rafael, a kolozsvári színház operatársulatának kitűnőségei ésDr. Bródy Miklós zongoraművész, a kolozsvári színház első karnagya, i Ezeket a neveket szükségtelen a mi közönségünk- j nek bekonferálnunk. H a r s á n y i Rezső a legkiválóbb magyar színjátszók egyike, a ki az estélyen modern költők verseit adja elő, ezenkívül jálsziic egy, egy felvonásos darabban, mely hatalmas sikerrel került színre a „Vígszínházban“ s melynek ez az első vidéki előadása. A kitűnő művész e- gyetlen látható szereplője a rendkívül érdekes, figyelmet lekötő kis darabnak. Turay Emma a kolozsvári színház hatalmas számú operaelőadásai során a legteljesebb sikereket aratta gyönyörű hangjává!. Ruvinszky Rafael orosz állampolgár, akit interláltságából szerződtettek a kolozsvári színházhoz, aki ma már minden idegenszerü kiejlés nélkül beszél magyarul, s a mi pedig hangját és énnesmüvészetét illetik, arról minden kritikus a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozik. Bizonyos, hogy a mi közönségünk is ö- römmel fogja magyar, német és orosz énekszámait hallani. Dr. Bródy Miklós saját kiváló szerzeményeit adja elő s zongorán kiséri az ösz- szes énekszámokat. Az estély műsora a legnagyobb művészi érzékkel van tehát összeállítva. Az estélyről a falragaszokon kívül a „Színház és Társaság“ külön hangversnny száma bőven informálja a közönséget. A hangverseny száma, mely hozza a négy szerepló legújabb fotográfiáját, 50 fillérért kapható az estélyre szóló jegyekkel együtt Kovács Gyula könykereskedésében. Nagyszabású hangversenyt rendez dr. Weisz Ignáczné úrasszony augusztus 10-én az lzr. Fillér-Egylet, a Vöröskereszt, a hadi árvák és a rokkant katonák javára. Műsor után sétahangverseny. A részletes programot a jövő számukban hozzuk. Egyrői-másról. A H e r m a n kisasszonyok és H a I á s z Baba szombati hangversenyéről szokatlan elragadtatással emlékszik meg laikus és műértő egyaránt. Jól esik nekünk, kik S z e ő k e Béla plébánossal együtt az est sikeréért erkölcsi garanciát vállaltunk, hogy viszont’a művészek az anyagi eredménnyel megvannak elégedve, pedig bizony a teremben még 200 — 300 ember szépen elfért volna, különösen a „Nöeg/let“ tagjai közül I Ilyen jelenségek kedvét szegik a fáradozó embernek, pedig eltekintve a nehéz háborús viszonyok szülte konkrét helyzettől a városunkban lévő tenger előkelő nyaraló, festőművész, festőnövendék méltán elvárhalja, hogy a városi közönség intelligens része tartsa kötelességének az ő szellemi szórakozásaikról is gondoskodni, ha már — lisztről és mi más egyébről városunk úgy sem képes! Arról az előítéletről pedig, hogy a színházba csak a páholy és az elsősorok az elfogadható helyek, legalább mi helybeliek tegyünk már le; engedjük vendégeinket, nyaralónkat, ahogy a magyaros vendégszeretettel szokás, — előre, ha már ők is hasonló gyarló emberek ! * * * , A dohányjegy?! A másodszori kiosztás bizonnyal jobban sikeriilend, mint az első ! Azután a hogy lassanként mindenki beletörődött abba, hogy lisztből is csak annyit lehet osztani, amennyit az irányitó-helyről a városnak juttatnak, bele kell — első sorban az emelkedettebb gondolkodású* e- gyéneknek — törődniők abba is, hogy a dohányból is hova tovább kevesebb utaltatik a városnak ! Abba is bele kell élniők magukat az igényjogosultaknak, hogy az igazságos elosztás nem egyszersmind egyenlő elosztás is, mert akinek semmi más szórakozása és élvezete nincs, mint az e- gyellen pipa, rászolgált arra, hogy két pipa dohányt kapjon! Az pedig, aki dohányért nem tojást és tejet, hanem munkát akar vásárolni, nem szolgált reá a hatóság támogatására, mert a hatóság tudva jogtalanságot és törvénysértést nem követhet el. Végül tanuljunk a nagy szövetségestől lemondást és különösen fegyelmezettséget! Közalkalmazottak beszerzési csoportjának Hözieményei. *) Értesítjük tagjainkat, hogy jelenleg dió áll kiosztás alatt a Fogyasztási Szövetkezet üzletében. A tagonként kimérendő mennyiség egy kiló és az ára : 3 K. 70 fillér. Ebből a tételből csak a nős és családos tagok részesülnek. *) Eme rovatba tartozó közleményeket mindig a legközelebb megjelenő lapnak küldjük be. A- zonban felkérjük összes helybeli lapjaink tisztelt szerkesztőségeit, hogy a közös cél érdekéből szíveskedjenek eme rovatban megjelent közleményeket egymástól átvéve szívesen leközölni. “ CSARNOK. Egy jéghegy tetején. Ragyogó, napsugáras reggeli 7 órakor hagyta el a repülőgép Interlakendt. Alfred Perron elöl ül a kormányaidnál, közvetlen előtte, a gép hajójában Madamme Madelei- ne Perron és Frederic Miliárd. Egy puha takaró simult térdeikre s alatta szerelmesen simultak egymásba kezeik. Mögöttük Perron, a vezető, e pillanatban Isten után első ura a teremtésnek, a légnek. S a gép, mint egy óriási madár, hatalmas szárnycsapásokkal száll ég felé. Perron volt az első a repülök között. Saját szerkezetű motorjával a legnagyobb magassági rekordot ő érte el. Ma, — szökvén a leselkedő újságírók elől, az Alpesek fölé akar repülni s veszélyes útjára magával vitte Madeleinet, és legjobb barátját, Miliárdot is- Utóbbi ugyan ellenezte Madeleine részvételét. Túlságos nagy a veszély. Ej, bizd reám, felelte a férj. Miért ne élezné Madeleine a csodás, gyönyörű érzést, ott lebegni a jéghegyek fölött. Akarom, hogy velünk tartson. Madeleine ezt sutogá Fredericnek: Nélküled soha, de veled együtt akár a halálba is. Perronban egyébként megbízhattak. Ő, aki annyira imádja hitvesét, nem tenné ki veszélynek. A fiatal asszony szive ugyan már rég elfordult férjétől, a csinos Miliárd felé, de erről Perromiak persze sejtelme sem volt. Hiszen ha tudta volna — Isten óvja! S Perron lázas energiával készült a nagy útra. Minden idejét a hangárba töltötte. S a szerelmesek felhasználták a szabad időt. Őket is lázas nyugtalansággal töltötte el az ut. Itt együtt, — ketten felrepülni a levegőbe, életüket rábízni a férjre, — a szegény mitsem sejtő férjre ... Már alattuk csillogott a Briensi tó, s elébük tűntek az Alpesek komor csúcsai. Perron nyakig bundájába burkolva egész figyelmét a kormánykeréknek szentelte. 2000 méter! kiáltá a hallócsövén át társainak. Madeleine és Miliárd nem tudtak szólni, csak fejükkel bólintottak. 3500 méter! jelenti később Perron. Leírhatatlan volt, alattuk a legcsodásabb panoráma siklott tova, a Jungfrau, Grünhorn, Mondok csúcsai tovasiklottak, fölöttük vakítóan sütött a nap. S ők a levegő urai biztosan, szélsebesen repültek tovább. Madeleine szive dobogott, vére zakatolt. De nem félt. Lenyűgözte a látvány. A repülőgép most mintha meglassította volna menetét, majd lassan északfelé fordult, a legmagasabb glecserek felé. Meglepetve fordultak hátra. De Perron nyugodtan, biztosan ült helyén. Ej, hiszen ő tudja, hogy mit csinál. 10 óra felé járt az idő. A gép a Rothorn csúcsa felé libegett! Miért szorította össze Madeleine szivét a felséges pillanatban a félelem ? Miért lett nyugtalan Frederic Miliárd ? Valami kínos elősejtelem fogta el őket. Legnagyobb ámulatukra a gép nem kerülte meg a csúcsot, hanem mind lassabban lebegett, mint egy alkalmas pontot keresve a leszállásra. Ijedten fordultak hátra, Perron felállt, levette szemüvegét és hátra taszította prémes sapkáját. E- nergikus tekintete végigsiklott a tájon. Majd egy erőset csavart a keréken s a gigantikus madár berregve, lomhán leereszkedett egy tisztásra a jéghegy tetején. Madelei na és Frederic kiugrottak a hóra. Baj történt? Oh nem! feleié halkan Perron, de arca fehérebb volt a hónál. Vonásai szilárdak, mint egy kőbe vésett szoboré. Majd igy folytatá: Egyik kötél elpattant. Szót sem érdemel. Negyed óra alatt rendbe hozom, addig sétáljatok, hogy meg ne fagyjatok, egy korty konyak sem fog ártani. Perron nevetett. S ha nem mehetnénk vissza? kérdé vacogó fogakkal Madeleina. Ez biztos halál volna. Ide emberi lény fel nem jut. A madarak közül is csak talán a sas. 10 perc múlva a sétálók felé kiáltott: Rendben van, jertek, segítsetek jó irányba n fordítani. Mohón segédkeztek neki. Egy pillanatra 1 — kiáltá. — Nem vihart jelent a fekete felhő ? Madeleina és Miliárd a jelzett irányba fordultak, de semmi féle felhőt nem láttak, ellenben zakatoló perregés hangjára fordultak vissza. S ime, látják, amint a gép magasba lendül. Két rémült kiáltás, — a harmadik a levegőből hangzik vissza, — dühösen, diadalmasan. Mindent tudtam, nyomorultak vagytok, s itt fogtok elpusztulni kegyetlenül lassan. Gyűlölni fogjátok egymást a halálban. S a nagy madár lassan, méltóságteljesen le-
