Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-24 / 17. szám
4. Nagybányai Hírlap De ennek megváltoztatására most még gondolni is alig lehet, mivel tagjaink egyik tekintélyes része, városunktól távol katonai szolgálatot teljesít, másrészt tagjaink jó részétől a nehéz közlekedési viszonyok zárnak el, mig mi, a városban lévők legnagyobb részénél, a fokozottan igénybe vett hivatalos lekötöttség ugyszólva kizárja, hogy egyes fontosabb szakkérdésekkel most még nyugodtan foglalkozhassunk. — De ugyanezt találjuk más társaskörök, mint a többi vidéki osztályok működési körénél is, — stagnálunk, mert akaratlanul erre vagyunk reá kényszerítve, de azért mérem állítani, hogy mi is a legéberebb figyelemmel kisérjük minden oly mozzanatot, a mely a háborúnak szakunk irányában támasztott igényeivel összefüggésben áll s csak a békeidőt várjuk, hogy a háború tanulságaiból le- szüremkedett megfigyeléseinket szaktársainkkal közölhessük. — S amint ezen két év is, üres lapokat fog felmutatni osztályunk történetében, úgy bizton hiszem, hogy a bekövetkező békés időben az esetleg elmulasztottakat kettőzött munkálkodásunkkal még képesek leszünk után pótolni. Osztályunk az utóbbi évben sem választmányi sem osztályülést nem tartott, mert oly körülmény, a mely ezek tartását megkívánta volna, nem fordult elő. — Tagjaink száma az 1915 év elején 95 volt, azóta városunkból áthelyezés folytán eltávoztak: Kahle Frigyes, Neubauer Ferencz, Richter György, Szabó Miklós, Waldner Zoltán, összesen : 5-en. Meghalt: Kende Dániel ny. erdőtanácsos, 1 Miután elhunyt tagtársunk osztályunk megalakulása óta rendes tagunk vo|t, emlékét jegyzőkönyvünkben örökítjük meg. Így tagjaink száma az 1917 év elején 89. A titkári hivatalban elintéztetett 23 ügyirat. Végül örömmel jelentem, hogy az utolsó közgyűlésünk óta Farkas Jenőt, osztályunk egyik agilis vezető tisztviselőjét Ő felsége, a királyi taná- csossággal tüntette ki. — Ezen kedvező alkalmat mi is megragadtuk, s a mindnyájunk által tisztelt s nagyrabecsült al- elnükünket osztályunk nevében szeretettel üdvözöltük. — Tudomásul vétetik. — ad. 3.) 4.) Elnök jelenti, hogy Gellért Béla pénztárosunk súlyos betegsége folytán, az osztály pénztára, Stoll Béla ügyvéd ur jelenlétében jegyzőkönyv mellett k. Pauer Victor ellenőr ur által átvétetett. Egyben jelenti, hogy a választmány a pénztár megvizsgálására Fábián Lajos é$ Veress József urakat küldte ki. — Jelentés: Az Orsz. Magy. Bányászati és Kohászati E- gyesület Nagybánya Vidéki Osztályának 1915. és J916. évi pénztári állapotáról. Bevétel. Pénzmaradvány 1914. évről . . . 793 K. 17 f. Tőkésített kamat ...............................1" K. 92 f. Ta gdíjból befolyt............................... 402 K. 74 f. Okm ány bélyeg . . . . ... 2 K. — f. Összesen: 1208 K. 83 f. Kiadás: A mellékletek szerint..........................54 K 96 f. Pé nzmaradvány 1153 K. 87 f. Ebből gyümölcsözés végett elhelyezve a városi takarékpénztár 3914. Sz. betét könyve szerint 337 K. 07 f. Készpénzben . . . .' V , . . '20 K. — „ Bélyeg........................ .... 2 K. — „ Ka szinónál......................... 600 K. — „ 850 és 851. sz. hadikölcsönkötvényekben 194 K 80 „ (Kezdő szelvény 1916. május 1.) 1153 K. 87 f. Tagdíj hátralék .... 102 K. Özv. S^ellemy Gézáné alapítványa 200 K. értékű 4%>-os járadék kölcsön kötvény (az 1916. évi kezdőszelyénnyel). Nagybánya, 1917. évi március 23. kápolnai Pauer Victor s. k. Tisztelt közgyűlés 1 Az Orsz. b. és koh. egyesület nagybánya-vidéki osztályának számadását mai nappal megvizsgáltuk és azt egyezerkettőszáznyolc (1208) K. és 83 f. bevétellel és ötvennégy (54) K. és 96 f. kiadással, ezeregyszázötvenhárom (1153) K. 87 f. pénztári maradvánnyal rendben találtuk. Tisztelettel javasoljuk, hogy a pénztárosnak ennek alapján a fölmentvényt megadni méltóztason. Nagybánya, 1917. évi márc. 24. Veres* József s. k. Fábián Lajos 8. k. A közgyűlés, úgy a pénztáros mint a pénztár megvizsgálására kiküldött bizottság jelentését örvendetes tudomásul veszi s a pénztárosnak a felmentvényt megadja s egyben működésűkért úgy neki mint a bizottságnak jegyzőkönyvi köszönetét szavaz. Költség előirányzat. ad. 5 ) Az Orsz. Magyar Bány. és Koh. Egyesület Nagybánya-Vidéki psztályának 1917. évi bevétel és kiadásáról : Eredmény Előirányzat: Bevétel: 1914 1917 Pénzkészlet az 1917 év elején 914 23 1153 K. 87 f. Tagsági dijakból 228,— 200 K. — „ Kamat 10,22 25 K. - „ Bélyeg 22 K. - „ összesen 1154 K. 4 3 f. 1380 K. 87 f. Kiadás; 1914-ben 1917-bep Nyomtatvány-postaköltség 8,84 30, — Munkadij-segély 220,— 150, — Kisebb kiadás 19,— 30, — Előre nem látható 60,— 50, — Osztálygyülési költség 53,— 60, — Pénzmaradvány mint egyenleg ’JQ3 yj 1060, _ ös szesen : 1154 K. 45 f. 1380 K. 87 f. Nagybánya, 1917. március hó 23-án. kápolnai Pauer Victor s. k. Tudomásul szolgál. ad. 6. Elnök jelenti, hogy ügyrendi szabályzatunk 15. §-a értelmében, a tisztviselők s a választmány, jelenleg újból választás alá kerülnek; tekintettel azonban a jelen háborús viszonyokra, a választmány úgy az üresedésben lévő elnöki állás betöltését, mint a választások megejtését a háború végéig elhalasztani s a mostani tisztviselők, a választmány tagjait felkérni ajánlja, hogy tisztségeiket továbbra is megtartani szíveskedjenek. A közgyűlés a választmány ajánlatát elfogadja s a választásokat a háború végéig elhalasztja. De miután alig van kilátásunk hogy Gellért Béla pénztárosunk rövid időn belül szolgálatképes lesz, erre való tekintettel felkéri Várady Albert számvizsgáló urat, hogy a pénztárosi teendőket ideiglenesen ellátni s a pénztárt az ellenőrtől a titkár jelenlétében átvenni szíveskedjék. A megbízatást nevezett köszönettel elfogadja. ad. 7. Elnök a választmányi ülésen tett azon indítványt, mely szerint a pénztáros által njilván- tartott 102 K tagdíj hátralékot, amelynek behajtása már többször megkiséreltetett, de sikertelenül, további felszólítás nélkül egyszerűen töröljük, elfogadásra ajánlja. A közgyűlés az ajánlatot elfogadja s a pénztáros által nyilvántartott egyszázkettő korona tag- dij hátraléknak törlését rendeli. Több tárgy nem lévén, elnök a tagok szives megjelenését megköszöni s a gyűlést Dezárja. K. m. f. György Gusztáv s. k. Farkas Jenő s. k titkár. alelnök. A jegyzőkönyv hiteléül: Oblatek Béla s. k. Veress József s. k. 1917. április 24. Schvarcz Sraf fa Tára • _ , Vilmos császár Budapest, „za. csaját ház( Műszaki Universum LEGKITŰNŐBB BESZERZÉSI FORRÁS GÉPEK, SZERSZÁMOK, SZIJJAK, OLAJOK, ZSIRADÉKOK, BÁRMIFÉLE CIKKEK ÖSSZES IPARI, GAZDASÁGI ÉS HÁ- ZI CÉLOKRA \ SÜRGÖNYCIM: pSZÓ, BUDAPEST. Hfiihálcseh Lajos épület és mftlakatos, viz- vezetek-szereiő. NAGYBÁNYA, Kossuth Lajos-uíEza IS szám aistt. Elvállal minden e szakba vágó munkát, továbbá készít és állaq* dóan raktáron tart Jé kivitelű takarék tűzhelyeket. Oltvány eladás! Aki kifogástalan fajtiszta gyümölcsfa oltványt akar ültetni, az sjessen Szász János faiskolájába venni alma, körte és szilvafát mig a készlet tart. Tessék árjegyzéket kérni. Sztupár Károly cipész. Lakik: NAGYBÁNYÁN. (a Kathojikus Legényegyletnél.) Eladó! 10 méter hosszú, de két darabból álló (6+4) vastag gummi cső, mely szivattyús kútra alkalmazható, jutányos árban eladó. A gummi cső sárgaréz csavarokkal és szóróval is el van látva. Lapunk kiadóhivatalában bármikor niegtekjnthető, Hermes“ Könyvnyomda Nagybányán.