Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-24 / 17. szám

2. Nagybányai Hírlap 1917. április 24. ' ■ . I I I- IM Rónai Ödön budapesti opera énekes brillírozott tiszta, csengő baritonjával, kit a nagy közönség meleg ovációban és zugó taps viharban részesí­tett. Az utolsó előtti pontban Prohászka Sári és Schumacher főhadnagy ragadták magukkal az óri­ási közönséget vanssteppükkel, mert annyira fel­tűnő ügyességgel és könnyedséggel lejtették e fá­radságos táncot, hogy azt ujrázniok is kellett. Ezután az óriási közönség a katonai zene­kar záróindulójának hangjai mellett átvonult a nagy étterembe, hol a zsúfolt asztalok mellett társas va­csorához ült. Nehány perc letelte után a fiatalság Ádám Józsi muzsikája mellett a színház táncter­mében táncra perdült, az étterem zsúfolt közönsé­gét pedig a katona zenekar hangversenyé szóra­koztatta hajnalig. Köztudomású és általánosan tudott dolog, hogy városunk közönsége minden szépért, neme­sért lelkesedik s talán erején felül is sokat áldoz a háború segélyezésére is, mindazonáltal a művész- estnek ily fényesül történt sikerültében oroszlán ré­sze van Dr. Heppes Béla, Dr. Homola László, Sander Brunnó, dr. Stoll László, dr. Szentmiklósy 'Ödön, Stutzer Ottó és dr. Zoltán László rende­zőknek, de legkiváltképpen pedig a rendezőbi­zottság két elnökének : Stella Sándor és Schumac­her Sándor főhadnagynak. Stella Sándor m. kir. postafőnök rátermettségét, művészi érzékét és qua- litását már a múltból ismerjük, mert ő már ne­künk számos élvezetes estélyt rendezett, de Schu­macher Sándor főhadnagyot nem ismertük. A szom­bati művész-est lezajlása után azonban kétségte- 4enül megállapítjuk, hogy a polgári életben nemcsak képzett mérnök lehet, de kiváló rendező is s még hozzá, kiváló színész és feltűnően ügyes táncos is. A lezajlott katonai nagy művész-est városunk nagy közönségének hosszú időre emlékezetében marad, mert a háború tartama alatt városunk kö­zönségének ily gyönyörű anyagi és erkölcsi sike­rekben gazdag hangversenyben része alig volt. A cikória termesztése. Az országban igen sok vidék van, amely­nek talaja nem hozza meg a jövedelmet, amelyet hozhatna, ha tudná a gazda, hogy mit termesszen benne. Ez áll különösen az olyan kisgazdákra, a- kiknek alig van 1—2 hold földjük s az is olyan, hogy jóformán nem hozza meg azt sem, amit belé­je vetettek. Pédául, hogy ne menjünk messzire, itt vannak a homokos agyagterületek! A legtöbb kis­gazdálkodó nem tudja, hogy mit csináljon vele, s vagy parlagon heverteti, vagy pedig olyan gaz­dálkodást folytat rajta, ami semmi gazdagsági hasz­not sem hoz. Pedig ha tudnák, hogy a cikória mi­lyen jól megterem benne, akkor egy percig sem késlekednék, hogy a cikória termesztésével kisérle- lelet tegyenek. De nemcsak a homokos, agyagos ta­laj alkalmas cikoriatermesztésre, hanem lehet mon­dani, hogy minden más talaj megfelelő, amely nem talajvizes vagy nem kavicsos. Ilyen talajfeltételek mellett valóságos bűn, hogy még mindig nem éb­redtek kisgazdáink arra a tudatra, hogy a cikória termelésével behatóan foglalkozzanak. Megmun­kálása körülményes ugyan s nem okoz éppen kis gondot, de a hozama ahhoz irányítva igen nagy, meri, ha a termés jó, egy hold meghoz 1500 koro­nát is, amiből leszámítva a munkáltatási és egyéb költségeket, még mindig oly tekintélyes összeg marad, amely mellett messze mögötte marad ha­sonló nagyságú területen vetett más termény hoza- déka. A cikória termesztés már csak azért is cél­szerű, mert a gazdának egyáltalán nem okoz gondot a termés értékesítése. Ugyanis a Szent István Táp­szermüvek Részvénytársaság (Budapest — Kőbá­nya) mindenkor beváltja, ha e célból a gazda ösz- szeköttetésbe lép vele s magát arra kötelezi ; sőt magról is gondoskodik, s megfelelő útbaigazítással is szolgál mindenkor. A cikória termesztésével kettős célt szolgálunk: az egyik az, hogy az idegen árut kiszorítjuk, mert — amint tudjuk — a cikóriaká­vé gyártása még mindig idegen kézben van, a má­sik cél pedig az, hogy kisgazdáink jövedelmét te­temesen fokozzuk, és ez által ebben a háborús vi­lágban könnyebben meg tudnak küzdeni azzal a sok súlyos anyagi' gonddal, amely annyira a vál- lukra nehezedik. Tegyen tehát minden gazda kí­sérletet a cikória termesztésével, ne sajnálja a fá­radtságot, mert munkájának a gyümölcse, szorgal­mának a kamatja mindenkor busásan megtérül. HÍREK. Vidéki előfizetőinket kérjük, hogy lapunk jelen számához mellékelt postai befizető lappal — az azon feltüntetett hátralékot okvetlenül befizetni szíveskedjenek. A feltüntetett hátralék 1917 ápril 1-től visszafelé számított időkről jár. Segédorvosi kinevezés, ó felsége a király dr. Dumbravicsán Sándor orvost katonai se­gédorvossá nevezte ki. Kitüntetés. Szép kitüntetés érte Marosvásár­helyt Thord ay Istvánt, a cs. és kir. 1. huszár­ezred őrnagyát, felelős szerkesztőnk sógorát, mert Ő felsége a király az ellenség előtt tanúsított vi­téz magatartásáért a vaskoronarend III. osztályá­val, a hadiékitménnyel és a kardokkal tüntette ki. A vitéz őrnagynak ez immár az ötödik háborús kitüntetése. Kitüntetés. Ö felsége a király Stróhmá- j e r József m. kir. népfelkelő főhadnagynak az el­lenség előtt tanúsított vitéz magatartása és kitűnő szolgálatai elismeréséül a katonai érdemkereszt 3. osztályát a hadiékitménynyel és a kardokkal ado­mányozta. Kitüntetés. Király őfelsége nemes S z e ő t s Béla tartalékos árkász főhadnagynak, az ellenség­gel szemben tanúsított vitéz magatartása elismeré­séül a katonai érdemkereszt 3. osztályát a hadié­kitménnyel és kardokkal adományozta. Kitüntetés. S z o he r Ferenc kőmüvesvállal- kozó, kit a népfelkelő munkásosztagba osztottak be, az olasz homlokvonalon, mivel egy lavinaom­lás alkalmával 7 embert mentett meg, a vas­keresztet kapta a vitézségi érem szalagján. Választás. A nagybányai kereskedelmibank vasárnap tartotta rendes évi közgyűlését, melyen igazgatónak dr. Weisz Ignácz és intézeti ügyész­nek dr. S c h ü c k Ármin helybeli ügyvédeket vá­lasztották meg. Hősi halál. Hütter Vince polgártársunkat a háború szörnyű csapása érte már második fia el­vesztésében. Most, ápr. 12-én ugyanis Hűtter Sándor nevű honvéd fiá!is elesett az olasz harc­téren, ahol egy gránátlövövés oly szerencsétlenül találta, hogy azonnal kiszenvedett. AJz elesett vitéz általánosan ismert, legmagasabb fiatal ember volt Nagybányán, szép hosszú szál katona, az itteni gimnázium derék növendéke, aki szép jövőt Ígért volna. A szivük mélyéig megrendült szülők keres­senek vigasztalást abban, hogy fiuk a legszenteb­bért, a hazáért áldozta föl drága életét. Neubauer Ferencz m. kir. ministeri taná­csos, György Gusztáv bányatanácsoshoz intézett levelében, az orsz. magy. bány. és koh. egy. Nagy­bánya-Vidéki' osztályának, mint tagjainak hálás kö­szönetét fejezi ki, tiszteletbeli elnöknek történt meg­választásáért. Érett ifjaink a nagybányai főgimnáziumban múlt héten tartották meg a hadbavonult diákok é­reitségi vizsgálatát. Az összes jelentkezők érettnek nyilváníttattak. Érettségi vizsgálatot tettek : C s a u s z Gyula, K e i s z József, Kremnitzky Endre, Makray Mihály, Pánt József, Sesták Géza és Szabó Béla. Népszámlálás. Hogy az országos közéle - mezés biztos alapokon történhessen a kormány or­szágos népszámlálást rendelt el. Az erre vonatko­zó rendelet a múlt héten jelent meg. A népszám­lálás folyó hó 30-iki állapotnak megfelelőleg fog történni, még pedig május első napjai­ban. Ezzel kapcsolatban össze írva lesznek a szar­vasmarhák is valamint statisztika készül a termés állapotáról is. Ennek az országos nagy munkának foganatosításával a tanítói testület lesz megbízva, kik az összeírásokat házról házra járva eszközük a tényleges állapotoknak megfelelőleg. A valótlan adatokat bemondókat szigorúan fogják büntetni. Ennek a munkálatnak kiszámíthatatlan üdvös kö­vetkezményei lesznek legkiváltképpen azért, hogy a liszt és egyéb hatósági ellátást élvező családta­gok száma közvetlen a helyszínen lesz konstan- tálva és igynem fognak olyan esetek előfordulni,hogy tényleg 7 tagból álló család 12—14 tagúnak legyen bejelentve s mint ilyen vegye igénybe a hatósági élelmezést is olyan családoknak a rovására, kik a valóságnak megfelelő számú család tagokkal van­nak bejelentve és nyilvántartva. Adakozunk a rokkant katonák Javára. Egy kis statisztika. Egy évvel ezelőtt a „Vorwärts“ 100 milliárdra becsülte a hadviselő államoknak háborús kiadásait s kiszámította, hogy ez a 100 milliárd elegendő lett volna arra, hogy belőle 1.200 iskolaépületet, azonkívül 500 árvahá­zat, 2 000 felsőbb iskolát, 50 egyetemet, 3 000 nyilvános könyvtárt, 200 múzeumot, 500 szegény­házat, 500 hajléktalanok számára való menhelyet 1.000 szanatóriumot, 2 000 népkonyhát, 500 agg­kori menedékhelyet, 5'000 alkoholmentes éttermet, 2‘000 népligetet, 80 000 hatszobás, fürdőszobás és kertes lakházat, P500 népfürdőt, 800 kertvárost egyenként ezer házzal, 1,000000 házi kertet, 2.000 színházat, 5000 várcsarnokot 1000 gyer- mekmenhelyet 5'000 varró- és főzőiskolát, 3 000 népházat, 10 000 sporttelepet létesítsünk; azonkívül hárommillió aggastyánnak adhasunk évente 1.200. K nyugdijat s hogy szétoszthassunk 500'000 mező gazdagsági gépet, 1.000.000 drb. lovat és szarvas- marhát és 300 000 kis földbirtokot. Mindez kikerült volna abból a 100 milliárdból, mely 1917 január végéig 300 milliárdra dagadt. Ha valakinek kedve van rá, kiszámíthatja/ hogy mi mindent lehetett volna az emberiségért s a kultúráért alkotni, ha ezt a rengeteg pénzt nem egymás legyilkolására költötték volna el. Az óriási disznó. Marosvásárhelyt Orosz­lán Sándor gazdának egy óriási nagyságú disznó­ja van, amely négy és fél mázsát nyom és ame­lyért már 7000 koronát Ígértek. Az emberek cso­dájára járnak és az élelmes gazda 20 fillér belépti dij mellett mutogatja, amiből tekintélyes jövede­lemre tesz szert, mert egyes napokon valóságos bu- csujárás van háza körül. A kormány programmja a népesedés e- lőmozditása érdekében. Kormány javaslatot dol­gozott ki, amelynek az a célja, hogy a népesedést előmozdítsa. A javaslat megkönnyíti a családalapí­tást, intézkedik az anyaság védelméről és segélye­zi a többgyermekes szülőket. Az állam ezenkívül házassági irodák felállítását tervezi, amelyek pro­pagandát fognak kifejteni a családalapítás érdeké­ben s felvilágosítást, segélyt nyújtanak a házasod­ni szándékozóknak. Az egykerendszerrel is szem­be szállt a kormány s kimondja, hogy az egygyer­mekes szülők fele vagyona az államra száll. Az

Next

/
Thumbnails
Contents