Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-20 / 8. szám
2. Nagybányai Hírlap 1917. február 20. dalnias, meri nincs városunknak olyan néposztálya, amely az elhunytban a jó barátot, a kiváló pályatársat, vagy a vigasztaló és gondos doktort, avagy a tudós orvost, vágy pedig, a város szegényei: jótevőjüket ne siratnák. Dr. Herczinger városunk szülöttje volt, és 57 éves. Közép iskoláit Szatmáron, főiskolai tanulmányait a fővárosban végezte kitűnő eredménnyel. E- zért állami ösztöndíjat is élvezett. Városunk szolgálatába 1860 március 5-én lépett, majd tanintézeteinknek orvosa és egészségtan tanára lett. Mint agglegény élte le egész életét s valószínűleg azért, hogy több időt szentelhessen tudományának és fontos hivatásának, de más részt súlyosabb szivbántalmai is akadályozták a család alapításban. Haláláról négy gyászlapot adtak ki. Családja, a következő szövegüt: Alólirotlak a súlyos veszteség érzetében mély megindulással tudatjuk, hogy forrón szeretett testvérük, sogóra és rokonuk, dr. Hercinger X. Ferenc Nagybánya város tiszti főorvosa és Szatmár- vármegye tb. főorvosa f. év és hó 14-én este 11 órakor az utolsó kenet szentségében részesülve, fáradhatatlan életének 57-ik évében az Urban elhunyt. Drága halottunk kihűlt tetemeit f. hó 16- án d. u. 4 órakor kisérjük ki utolsó útjára, miga szegényekkel sok jót tett leikéért f. hó 17-én d. e- 9 órakor mutatjuk be az engesztelő szentmise áldozatot. Nagybánya 1917. február 15. Áldás emlékére ! Nyugodjék békében. Hercinger Imre, özv- Baitók Kálmánné Herczinger Mária testvérei. Herczinger Imréné Pancaldi Ilona sógornője. Sághy Vilmosné Herczinger Ilona, dr. Térffy Henrikné Herczinger Gizella, Ehmanti Gyuláné Herczinger Kornélia, Herczinger Margit és Ferenc húgai és öccse. A városi tanács gyászlapja a következő : Nagybánya sz. kir. r. t. város tanácsa és tisztikara a legmélyebb megilletődéssel jelenti, hogy feledhetetlen emlékezetű tisztviselőtársuk dr. HERCZINGER X. FERENC városi ügyvezető t. orvos, vármegyei tb. t. főorvos, f. év február hó 14-én megrendítő váratlansággal elhunyt. A megbolgult 1890 év február havától állott a városi közegészségügyi intézmények élén s e negyed századot meghaladó időn át széleskörű tudásával, humánus érzelmeiÉs ime, a katonának megeredt a nyelve — és beszélt, mesélt rendületlenül.* A kiváncsi nő minden eddigi csalódásért kárpótlást nyert. Végre egy ember aki nemcsak átélte a históriai időket, a csaták véres borzalmait, de azt el is tudta beszélni és hozzá mesteri módon. És a katona beszélt a nehéz ágyuk rettenetes tüzviharáról, és a szuronyharcokról, a levegő hőseinek hajmeresztő párbajairól. Felfedte a tengeri események titkát, beszélt a tengeralattjárók támadásairól, majd jellemezte a híres francia hadvezéreket, beszélt a gallipoli ostromáról, a szaloniki invázióról, szóval mindenről tudott valami szépet és érdekeset mesélni. Végre kifáradtan megállt, ivott egy korty bort. „És ezt ön miné átélte és lájta?" — kiálltolt fel ekkor meghatotta!! a nő. „Igen!“ — szólt az ember önérzetesen — „mindent én a saját szememmel láttam.“ És amikör a katona a kapott ajándékokat zsebrevágta távozott, otthagyva elkábitott hallgatóit, az asszony kapott újra leghamarabb észbe és sietve fordult a vendéglőshöz, megkérdezve, vajjön ismeri-e azt az embert, aki vendégük volt, s aki a háborúról oly eleven képet rajzolt eléjük ? Aki elment ? — ismételte a vendéglős, — persze, hogy ismerem. De ki nem ismeri?! Hisz ez az ember a legközelebbi sarkon levő mozi daliás portása! Azóta á nő nem hiv katonavendégeket és nem kiváncsi a meséjükre. vei s ügybuzgó működésével maradandó betűkkel irta be nevét a város annaleseibe. Megrendifő halála is a kötelességek mezejéről hívta el, melyen a legvégső pillanatokig nagy kötelességérzettel állotta meg helyét. Mi az elhunytban nemcsak kedves tisztviselőtársunk, hanem a jóbarát elvesztését is gyászoljuk s emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni. Nagybánya, 1917. február hó 15. A főgimnázium gyászlpja igy hangzik: A nagybányai m. kir. áll. főgimnázium tanári kara bánatos szívvel tudatja, hogy dr. Hercinger X. Ferenc Nagybánya sz. kir. r. t. város főorvosa, s az áll. főgimnázium iskolaorvosa és egészségtan tanára f. év február hó 14-én, életének 57-ik, az intézetnél való iskolaorvosi és egészségtan tanári működésének 26-ik évében, rövid szenvedés után elhunyt. Nagybánya, 1917. február hó 15-én. Intézetünk tanári kara és tanulóifjúsága kegyelettel őrzi meg emlékét! A Részvénytakarékpénztár pedig a kővetkező szövegű gyászlapot adta ki: A nagybányai Részvénytakarékpénztár igazgatósága, Felügyelő bizottsága és tisztikara mély megilletődéssel tudatja, hogy dr. Hercinger X. Ferenc városi tiszti és megyei tb. főorvos ur intézetünk egyik alapitója és igazgatósági tagja f. hó 14-én váratlanul jobblétre szenderült. Az igazgatóság egy őszinte jó barátot, az intézet egyik lelkes tagját s a köz egy fáradhatatlan orvost veszített elhunytában. Nagybánya, 1917. február hó 15-én. Őszinte szeretet és kegyelettel őrizzük emlékét. Aminek jönni kellett. Az angol államférfiak régóta helyezkedtek arra az álláspontra, hogy aza harcmód a leghumánusabb, mely legelőbb vet véget a háborúnak. Ezt az elvet ellehetne fogadni, ha az angolok abból a gyakorlatban olyan következtetéseket nem vonnának le, amelyek a cél kedvéért az eszközök embertelenségét akarják indokolttá tenni. írásbeli szerződéseket, nemzetközi egyezményeket, ünnepélyes fogadalmakat csak akkor vesznek tekintetbe, ha azok céljaiknak megfelelnek ; hogy a humanizmusnak törvényekbe, szavakba nem foglalt, de jóérzés parancsolta követelményeivel éppenséggel nem törődnek, az ily körülmények között magától értetődik. A legjobb esetben valami körmönfont, az igazi értelemben beerőszakolt és természetesen eljárásuk jogosultságát igazolni látszó magyarázatát adják a háború előtt kötelezőnek elfogadott nemzetközi megállapításoknak ; ha pedig nem tudtak a példátlan elfogultságuk után még fennmaradt redukált józansággal elhitethető magyarázatát adni a fennálló, vagy eddig legalább azoknak tartott szabályok felrúgásának, úgy egyszerűen hivatkoztak elméletükre, hogy az a legjobb, amellyel legelőbb letiporhatatnak bennünket. így született a Mefiszló gondolkozás módjánál is ördögiesebb kiéheztetési terv. Nem a harcosok szemtül-szembe, nem karddal kard ellen döntsék el a háborút. Ez nyílt küzdelem volna. Igen, ha csak le puffogni kellene az ellenséget, ez nekik kedves, — vadászpassziójuknak éppen jó volna. Ám tartani lehet attól, hogy a minden emberiességből kivetkőzött ellenség képes lesz a civilizáció és a kultúra fenkölt bajnokaira is vissza lőni. Ezt jó lesz lehetőleg elkerülni, mert hiába humánusak az angol és társaik, valószínű, hogy szentséges elveikkel, nagyúri kedvteléseikkel nem sokat fognak törődni a velők szembe kerülő barbárok. Igyekeztek tehát a harc súlypontját nekik kevésbé veszélyes térre áthelyezni. Kiéheztetni akarták az otthonmaradottakat: százhuszmillió fegyvert nem forgató embert, köztük nőket, aggastyánokat és csecsemőket. Elzárlák a központi hatalmak népeit a tenger felől és minden azelőtt lehetetlennek tartott intézkedéssel megakadályozták azt is, hogy a szárazföldről hozhassanak be élelmiszereket. A behozatalnak e népjogellenes elzárása természetesen hatás nélkül nem maradhatott. Élelmiszerkészleteink megapadtak, az élelmezés kérdése sok gondot okozott és okoz még ma is. A céltól azonban távol maradtak és távol is fognak maradni ellenségeink. Kiéheztetési mozgalmuk sikerében ma már egyetlen antántpolitikus sem bízik. Harmadfél év óta tartó háború után azonban mégis csak utat kellett magának törnie annak a határozott törekvésnek, hogy a vérontásnak vége- vettessék. A tűrhetetlen helyzetet meg kelett változtatni. Reánk nézve a helyzet nem azért tűrhetetlen, mert a háborút akár katonáink, akár polgáraink tovább nem bírnák, hanem azért, mert a harci eszközök nemének különbözőségét nem lehet tovább tűrni. Körülbelül olyan volt eddig a helyzet, mintha az útonálló megtámad egy úriembert. Amaz semmi eszköztől, semmi cselfogástól, orvtámadástól nem tartózkodik, ez meg még a rablóval szemben is szigorúan ügyel a párbajkodex szabályaira. Magasabb erkölcsi felfogásunkat dicséri, hogy éveken át vonakodtunk az ellenség nemtelen harcmodorát követni. Elég erősek voltunk, hogy igy is fényes hadihelyzetet teremtsünk magunknak s amikor már minden ember meggyő- zödhetetlen arról, hogy minket le nem ver, össze nem tör semmi hatalom a földön, a civilizáció és a milliókra menő viruló emberélet megmentése érdekében az ellenség jogos érdekeit figyelembe vevő békeajánlatot tettünk. Nem kaptunk rá választ, csak Wilsonnak küldtek egy tirádát, mely inkább nevetségre, mint bosszúságra alkalmas. Jön tehát, aminek jönni kell. Elfogadjuk az angoloknak az a tervét, hogy az a harcmód a legjobb, mely a háborút a leggyorsabban befejezi. A lovagiasság szabályait nem a mi/jhanem az ellenség haremódora sértette meg. Most mi is úgy harcolunk, mint ők harcoltak eddig : elzárjuk a semleges külfölddel való összeköttetésüket, hogy kiéheztessük a kiéheztetőket. Létküzdelmünk utolsó szakához értünk. A kíméletlen buvárhajóharc e világháború grandiózus befejezése. A hadak Istene ebben is segitségü ükre lesz és most már érezni, keservesen érezni^fognak, akik az okos szóra hajlani nem akartak. Mit hoz az uj harc? Weichs báró dr. udvari tanácsos, a Hamburg—Amerikai vonal európai főképviselője a következő szenzációs nyilatkozatot tette a kiélesedett buvárhajóharc várható eredményeiről: A világon szétszórtan készenlétben lévő 8 millió tonna gabonából 1916 dec. 1 -étöl 1917 végéig Olaszország két millió tonnára, Franciaország két egész háromtized millió tonnára, a semlegesek 32 millió tonnára, összesen tehát 7 és fél millió tonnára számítanak. Ha ehhez hozzászámítjuk Anglia 4 és fél millió fbnna gabonaszükségletét,‘.akkor az összes szükséglet tizenkét millió tonna, a- niivel szemben az egész világ gabonatermő országaiban összesen csak 8 millió tonna gabona található, tehát egy négy millió tonnás számtani deficit mutatkozik. A legnagyobb biztonsággal feltehető azonban, hogy a valóságban nem nyolc, hanem legfeljebb hat millió tonna gabona áll rendelkezésre tizenkét mil'ió tonna föltétien szükségességgel szemben. Ez más szóval azt jelenti, hogy 1916 dec. 1-től 1917 szept. 1-ig terjedő időnek csak a fele r . i
