Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-20 / 8. szám
X. évfolyam. Nagybánya, 1917. február 2C. TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI BETILAP. Az Országos magyar Bányászati és Eobászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának Hivatalos Közlönye. előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8-«a oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: Or. AJTAI NAGY GÁBOR. Lapkiadó Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztőskor: Hunyady Jánoe-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: .Hermes* könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-házban a cinterem felöl, hol ez előfizetéseket és hirdetéseket felveszik. Ismét a liszt kiosztásról. Mint a fővárosi lapokból olvastuk, királyunk őfelsége elhatározása folytán, fővárosunk didergő közönsége hozzá jutott a legbecsesebb és legszükségesebb dologhoz, a szénhez. Ez a nemes intencióju legmagasabb elhatározás csak újabb bizonyitéka annak, hogy királyunk minden tekintetben szivén viseli népeinek ügyét. Elrendelte u- gyan is, hogy másfélszáz katonai fuvar a- zonnal álljon a főváros rendelkezésére, hogy a fűtéshez nagyon szükséges szén a város legtávolabbi részén lakó legszegényebb néposztályhoz is eljuthasson. Szivünk, lelkünk egész valónk örvend mikor azt tapasztaljuk, hogy a felettünk állók, kik gondozásunkra és ügyeink ellátására hivatvák, lelkiismeretesen teljesitik azt. Ám de kellemetlenül érint bennünket ha látjuk, hogy minden napos bajaink, általános és közérdekű óhajtásaink nem orvosoltalak, hanem sok esetben süket fülekre találnak. Különösen gondolkodóba esünk akkor, ha az indolenciát olyan csekély intézkedés megtételénél látjuk, amely máskülönben az A figyelőben. — Irta : Édes Imre. — I. Észak felől dudál a szél Csapkodja a havat. Mint kisértet a hómezőn Baktat egy kis csapat. H. Csak egynéhány kemény legény Aki figyelni megy, Léptük nyomán szikla gördül S aztán lavina h egy. III. Egy kis gödör, bokor tövén, Ahol lebujnak ők. Körülöttük pokol morog Mit Dante álma szőtt. IV. Egy közülük szemet mereszt . . . Sötét az éjszaka ! Hogy jő-e már, hogy buj-e már A kigyó fajzata ? ! V. Másik kettő behúzódva Egyik gyerek legény — összességnek nagy előnyére szolgálna. Ez úttal egy jelentéktelen kis intézkedés megtételéről, vagyis ismét a liszt kiméréséről teszünk említést. Nem is említjük az eme kiosztásoknál felmerülni szokott több rendbeli visszásságokat, méltánytalanságokat, igazságtalanságokat, amelyeket már számtalanszor felpanaszoltuk, hanem kizárólag a kimérés módját említjük meg csak. Ide s tova félesztendeje már annak, hogy a hetenként vagy két hetenként eszközölt lisztkiosztások a legszégyenletesebb módon történnek. Számtalanszor szóvá tettük ezt a szégyenletes állapotot, kértünk, könyörögtünk ennek megszüntetése iránt s ez ideig mind hiába, mert elöljáróságunk még a mai napig sem látta elérkezettnek az időt arra, hogy valamelyes célra vezető intézkedést életbe léptessen. Az éhes, a kenyérért küzdő közönség reggeltől-délig, dél- től-estig sárban, vizben, esőben, hóban, dermesztő hidegben, ázva, fázva tülekedik, csakhogy az életének fenntartásához feltétlenül szükséges pár kiló liszthez juthasson. Ezzel a mi hatóságunk mit sem törődik, noha a már többször említett betűrendes kiosztással mindezeket megszüntethetné. VII. Süvítve búg, nagyot csattan Egy Schrapnell ont golyót. A figyelő egyet sikolt S nem hall több földi szót . . . VIII. Keble mellől rózsaszín lap Nem egy kerül elő: Mindegyikén : „Gyere haza ! Vár egy hű szerető.“ A szemtanú. Egy dúsgazdag idősebb, előkelő olasz uridá- mának szenvedélyévé vált, hogy minden egyes katonát, akit csak meglátott az utcán, nyomban meghívott az asztalához és dúsan megvendégelte. Ennek a szenvedélynek pedig az volt a rugója, hogy a nőnek nemcsak jó szive volt, de amellett hazaUgyan, mit tegyünk ? kihez folyamodjunk ? kinek panaszoljuk el ezt a legrutabb, ezt a legszégyenletesebb állapotunkat? Ki segíthet ezen ? ki mentheti meg a közönséget a temérdek idő hasztalan elpocséko- lásától ? ki mentheti meg a megfagyástól, a bőrig ázástól ? az agyontaposástól ? stb. Uraim ! Jól véssék emlékezetükbe, hogy őfelsége a király rendelte el, hogy azonnal 150 katonai fuvar álljon a főváros szolgálatába, mert Budapest népe nem didereghet ! Dr. Herczinger Ferencz j Futótűzként terjedt el a hir városunkban csütörtökön reggel, hogy meghalt dr. Herczinger Ferencz. A jó barátok, a jó ismerősök mint óriási kérdőjelek állottak egymással szemben a lesújtó hir hallatára. Sokan nem is hittek a hírben, mert lehetetlennek találták, hogy az általános tiszteletben és közszeretetben álló és életének a legszebb korát élő tudós orvos, ily váratlanul költözzék el körünkből és közéletünk mezejéről. Sajnos, a leverő hir szomorú valósággá vált. Kilenc órakor középületeinkre kitüzettek a gyászlobogók és meg* szólaltak városunk harangjai, hirdetve, hogy váro- sunKnak gyásza lett. Gyásza lett, még pedig fájfias érzésű és főleg kiváncsi természetű. Mindent akart és szeretett volna tudni a háborúról, a hadi életről és a háborús eseményekről s főleg érdekelték őt azok a szinte csodás hőstettek, amik a csaták borzalmai közt olyan sűrűn megtörténnek. Persze Itáliában is gombamódra terem a Hári Jánosok fajtája s Így a mi hölgyünk sok oly hajmeresztő mesét hallott, amik talán sohasem történtek meg. Ezeket azután áhítattal hallgatta és azután sietett ismerőseinek továbbadni. Egy idő óta azonban állandóan csalódás érte. A meghívott és megvendégelt katonák ugyanis — valószínűleg e- zek igazi, a fronton járt hősök voltak — rendre, de szép csendben fogyasztották el az eléjük tálalt ételeket, de nem igen beszéltek a háborúról és igy a vendéglátó hölgy kíváncsisága kielégítetlen maradt. így járt az utóbbi hetekben francia vadászokkal, néger lövészekkel, szoknyás skótokkal és sok más fegyvernemhez tartozó idegen és olasz katonával. A minapában azonban, amikor az urával egy kisebb vendéglőbe tért be, végtelen örömére az egyik asztalnál egy pompás és ragyogó uniformisu katonát pillantott meg, amilyet eddig még sohse látott.. Talán egy szerb vagy talán épen román ? — vélte a nő, de elvégre is ez mindegy, a fő az, hogy bizonyára egy igazi hős az enten- tebeliek sorából. A katonát nyomban meghivá, az köszönettel fogadta a hívást és asztalukhoz ült. Levelet néz: „anyám Írja Imát küld én felém“. VI. A másik egy arcképre néz — Gyermek és feleség! — „Ti vártok rám de hajh! egyszer Vájjon láttok-e még ?“
