Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1917-08-28 / 35. szám
Nagybánya, 1917. augusztus 28. 35. szám. X. évfolyam. . LR 1 R ÉSKÖZeüZDASÁttl 1ETlíáÚ Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának Hivatalos Közlönye. előfizetési árak: Egész évre B korona, félévre 3 korona negyedévre J.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8-12 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos : Dr, A J T A í NAGY GÁBOR. ' Lapkiadó Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztőséé: Huuyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendő Kiadóhivatal: »Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-bázban a cinterem felől, hol az el"ti».*téseket és hirdetéseket fel veszik. A lánckereskedelem. A meggazdagodni akarók végtelenül igyekeznek megragadni minden olyan módot, amely csak a legcsekélyebbül is alkalmasnak mutatkozik arra, hogy a türelmes és a kényszerhelyzetbe került vevő közönséget minél jobban megzsarolhatják. A megzsarolás módjául igen alkalmasnak mutatkozott az áruknak összeszedése, valamint az úgynevezett lánckereskedelem. E két aljas mód ellen a kormány is kiadta a rendeletet és a hatóságok is hivatalból üldözik. Mindezeknek dacára a szemérmetlen spekuláció nem riad vissza, hanem titokban űzi káros üzelmeit. A lánckereskedelmet pedig még eléggé nyilvánosan is, mert az értelmiség alacsonyabb fokán álló vevő közönségnek bizonyos része talán nincs is vele tisztában, hogy tulajdonképen mi is az; hogy miképpen lehet azzal zsarolni, és hogy megengedett mód-é ez vagy sem. Fővárosi és vidéki lapjaink hir hasábjain gyakran lehet e féléket olvasni és még is az a csodálatos, hogy az emberek még mindig nem okultak, hanem állandóan a görbe utakon igyekeznek meggazdagodni. A táncosnő. Ősz — mondja halkan a szép ásszony. — Miiena, maga ősszel érkezett és számomra mégis elhozta a nyarat, a forró, izzó nyarat. Miiena a férfi hangjában hallja a nagy izgatottságot. Elterelés céljából barátságosan mosolyog. — Már régen szavamat adtam önnek, hogy szép birtokát meg fogom tekinteni. Broninsky gróf ur, itt az ideje, hogy beváltsam szavamat, mert nemsokára elutazom, még pedig hosszú időre, Bro- ninsky gróf meghajol. — Miiena ! Ön el akar utazni ? A szép asszony tüzes, rozsdavörös haját megrázza. A táncosnő, aki divatban van, annak azt ki kell használni és nem szabad ünnepelni, mert a hir hamar hervad. Valóban, nagyszerű szerződést kínáltak nekem, Nizza, Monte-Carió, Milánó részére. És ezt a szerződést ön nem fogja elfogadni, Miiena ! — Gróf Broninsky felugrott. Az asszony csillogó, sötét szeme bizonytalanul néz a grófra. Maradjon ön itt, mint Margrabovó úrnője, mint az én feleségem. A táncosnő arca elhalványodott . . . Csendesen, csendesen hullnak a levelek . . . Városunk sem kivétel, nálunk is számosán akadnak, kik nem megengedett u- takon is próbálkoznak vagyont szerezni. Az utóbbi időkben még felmentett e- gyének is megkísérelték e nemtelen eszközökhöz nyúlni s egy már nem csak, hogy keményen meg lett büntetve, de felmentése is hatályon kívül helyeztetett. Ez helyes is, a társadalom ilyen megzsarolod felmenteni nem is lehet, hanem a frontra kell küldeni, ahol sok más becsületes ember kiontott vérével igazolta be már. hogy mi a hazánk iránti kötelesség. Tudják meg tehát az ilyen alakok, hogy a felmentést nem azért adta a hadvezetőség, hogy az itthon maradottaknak a vérét szívják, hanem a- zért, hogy a közérdeket teljes erejükkel és összes tudásukkal szolgálják. A iánckereskedd?m is hivatalból üldözendő cselekmény, mert megállapittatott, hogy ezzel a móddal olyan áruk varratnak a vevő közönség nyakába, melyekre különben szüksége nem volna, de mert egy nagyon szükséges cikket, például zsírt csak úgy ad valaki, ha egyéb nem szükséges dolgot is vesznek, igy a vevők ok nélküli kiadásokkal vannak megterhelve, mert egy nem szükséges dolgot is drága pénzen kell Ilyen csendesen hullnak az élet fájáról az évek j . . . Hallatlan . . . Ő még fiatal . . . még csak harmincegyéves ... és mégis ... az évek múlnak . . . mint a hogy a levelek hullnak . . . Behunyta nagy, sötét szemét . . . ismét óriási vágyat érez a nyugodt élet iránt . . . Többet nem táncolni, nem táncolni helyről- helyre, hazátlanul, hanem pihenni, elrejtve lenni valahol. És itt nem lehetne-e édesen piheni, ezen a nemesi polcon, örökre ? Elssler, Taglioni grófok feleségi lettek, ez nem is nagy ritkaság . . . Én önt nagyon, de nagyon szeretem, Miiena! Miiena kinyitotja a szemét. — Gróf ur és ha valami gyónni valóm volna ? — Egy ifjúkori baklövés ? Gyónjon, hogy megbocsáthassak! Ez oly szeretetteljesen és olyan lovagiasan hangzik. Büszke és lovagias a gróf megjelenése is, kissé őszes hajával ... Nem ifjúkori baklövés, nem, ebben az irányban nincs gyónni valóm, — mint egy álomból, úgy hallik az asszony hangja, elfojtott hangon — egy fejezet a jelenből. — Beszéljen Milane! megvásároltok, ha zsírhoz akarnak jutni. ilyenek is akadnak városunkban és ép a legutóbbi napokban büntetett meg a rendőrség egy hentest, ki csak olyan feltétel alatt volt hajlandó marhahúst kimérni, ha disznó húst is vásárol a vevő. Az ilyen görbe utakon járó kereskedőket és iparosokat tehát kisérjük figyelemmel és tetten kapás esetében azonnal tegyük meg ellenük a feljelentést, hogy tudják meg ők is, hogy a láifckereskede- lem káros következményeivel a vevő közönség nem zsarolható meg pusztán csak azért, hogy abból valaki anyagi előnyöket jogtalanul szerezhessen. Kellő bánásmódot kérünk. Legutóbbi számunkban megemlékeztünk a mi- nisteriumnak a közszolgálatban álló tisztviselők részére kiadott ama rendeletéről, meiyszerint kötelességükké tétetik a tisztviselőknek a felekkel való humánus bánás mód stb. E rendelet intenciójának szóvá tételével kapcsolatosán — habár erre figyelmünket semmi féle rendelet nem hívta föl, élőnkbe ötlik az a sajnálatos és mind gyakrabban ismétlődő eset, meiyszerint kereskedőinknek és iparosainknak bizonyos része, valamint bizonyos nadrágot viselő úri ember formák is, nagyon gyakran megfeledkeznek az illem tudásról és a köteles tiszteletről. A főváros zajában ismerkedtünk meg. Ő még fiú, tizenhét éves. De én még sohasem láttam szebbet. — Mint egy édes zenehang, úgy megélénkült a táncosnő hangja. — Nevettünk egymásra, beszélgettünk egymással. Leó és Leäna-nak neveztük egymást és ezen nevek alatt irtunk egymásnak postarestante, nem akartuk egymásnak elárulni a nevünket, ah . . . de édes volt es és milyen aranyos leveleket ir ez az ifjú . . . Ideáljának nevez engem . . . Néhanapján találkoztunk és szaladgáltunk egymással a zöldbe, a napba . . . No . . . Miiena ... és maga az övé lett ? Nem, gróf Broninsky, nem ! — Tehát semmi! Egy ifjú első rajongása, több ennél ? t — Nem több . . . ő hetek óta utón van, de mikor búcsúzott, megcsókolt. De maga komikus, Miiena ! Egy tüzes gyerek csókja, semmi sem ártatlanabb ennél! De ha én ez után a csók után vágyódnék, mint ahogy még semmit sem kívántam ezen a világon ? Ha az ön karjaiban sem felejtném el az ő csókjait ? — Miiena, maga önönmagát és engem kínoz ! — Ez az atyai hang. Itt a kezem, csapjon fel! Nézze, hogy fiúinak a levelek . . .
