Nagybányai Hírlap, 1917 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1917-06-05 / 23. szám
X. évfolyam. Nagybánya, 1917. junius 5. 23. szám. * TÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁG! HETILAP. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányaviüéki Osztályának Hivatalos K5zl5nyef 81 őfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 8 korona negyedévre Í.5G korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8 —12 oldal terjedelemben Fejeíős szerkesztő-tulajdonos: Dp. ÄJTÄJ Mftíí Y GÁBOR. Lapkiadó Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközleraények küldendő Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-házban a cinterem felől, hol az előfizetéseket és hirdetéseket fel veszik. A hatodik hadikölcsön. Egész különleges, az eddigieknél is magasabbra csapó lelkesedéssel fogadta az ország közönsége a hatodik hadikölcsönre kibocsátott felhívást. Bizonyos, hogy a tavasz az az idő, mikor az emberek minden szép és jó iránt sokkal fogékonyabbak, mint máskor. Az őszi. kampányban mindig a tél nagy gondjai nehezednek az emberi elmékre, mindig a tél elkövetkező gondjai foglalják le az emberek gondolkozását és bizony kevés idejük marad arra, hogy magasabb, szebb célok iránt érdeklődjenek. De a tavasz a lelkesedés, a hit és bizalom évszaka. Mindenki várja a kipihentető nyarat, várja az uj termést — amely éppen az idén minden jóval kecsegtet — és mindenki szívesebben nyitja meg a szivét és a zsebét nagy és szent célok érdekében. Kétségtelen, hogy a kormány nagyon jól választotta meg az időpontot arra, hogy a hatodik hadikölcsön felhívását köz- rebocsássa. Az orosz hadsereg tétlenül, lábhoz tett fegyverekkel áll a hosszú ezer kilométeres fronton, az angol francia oífenziva formálisan vérbefulladt és ha néhány száz méter haladást tudnak a szövetséges vezérkarok jelenteni, azt már valóban mesésen kiaknázzák, Angliában pedig már arról kezdenek beszélni, hogy Németország kiéhezteti őket. Mi kell még ahhoz, hogy ennek az országnak a népe, amely úgy is lelkesen és elszántan küzdi végig a háborút, úgy künn a fronton, mint itthon a hazai fronton, tovább lelkesedjék és lelkesedésében segítségére siessen az államnak. A kormány úgy látta, hogy semmi és a tények bebizonyították, hogy a kormány helyesen látta. Az első öt hadikölcsön mindegyike magasabbra és magasabbra emelte az ország teherviselő képességének a mértékét és már most látszik, hogy a hatodik hadikölcsön az eddigi eredményeket is felül fogja múlni. Azonban ahhoz,' hogy valóban elérhessük az eddigi hadikölcsönökeí felülmúló eredményt, kell, hogy mindenki összefogjon a nagy cél érdekében. Nem szabad senkinek sem arra gondolni, hogy hiszen, vannak, akiknek több pénzük van, vannak akik jobban ráérnek az agitációra, mindenkinek meg kel! tennie a maga körében azt, amit tehet. És ne gondolja senki, és ne feltételezze senki, hogy akkor, amikor ha- dikölcsönt jegyez, vagy annak jegyzése mellett agitál, akkor áldozatot hoz. Nem mindenki azzal a szemponttal, annak a szem előtt tartásával vegyen részt a hadikölcsön érdekében kifejtendő agitációban és a hadikölcsön jegyzésében, hogy magának szerez vele hasznot. Aki maga jegyez hadikölcsönt, az csak gyümölcsözted a pénzét, még pedig a legbiztosabb módon. Hiszen hat és fél százalékot hoz a hadikölcsön, ma, amikor a takarékbetétek legjobb esetben négy százalékot hoznak, az egyéb értékpapírok pedig olyan tőzsdei spekulációknak vannak alávetve, hogy sohasem tudhatja senki, melyik pillanatban veszíti el a legjobbnak látszó papirosokon az egész vagyonát. Aki pedig maga bármi okból nem tud nagy összeget jegyezni, hanem részt vesz az agitációban, az is a maga érdekében cselekszik, hiszen a háború minden egyes ember érdekében folyik, mindnyájunk jövőjét akarjuk biztosítani és a hadsereg, amelynek céljait szolgálja a hadikölcsön, mindnyájunkat egyformán védelmez az ellenség elől. Nem áldozatot hozunk tehát, amikor a hadikölcsönért agitálunk és annak minél szebb eredményét segítjük előidézni, hanem tisztán a maguk érdekét szolgáljuk Romeo és Juíia. — Irta: Sírindberg Ágost. — A férti egy este kotta füzettel a kezében jött haza és azt mondta az asszonynak : Vacsora után négykezest fogunk jálszani. • Micsoda uj darab ez itt? kérdezte az asz- szony. A „Romeo és Juliá“-t vettem meg. Emlékszel még rá? Hogyne emlékezném — felelte a nő, — de nem hiszem, hogy láttam valaha az előadást. Óh gyönyörű szép ! Úgy él bennem az, mint egy gyermekkori álom, pedig nem láttam, nem hallottam csak egyszer, egyetlenegyszer húsz évvel ezelőtt. Vacsora után, mikor a gyerekeket már lefektették, és a ház elcsöndesült, a férj meggyujtotía a zongora lámpáját. Azután halkan olvasta a finom rajzu címlaptól : Romeo és Julia. Ez Gounod legszebb kompozíciója, mondta, .és nem hiszem, hogy nagyon nehéz volna. A feleség — mint mindig — átveszi a pri- me szólamot és megkezdik a játékot. D.-dur, négy- negyed-taktus, allegro. Szép, ugy-e ? mondja a férfi az Cuverture után ? Oh, igen, egyezik bele kissé ellenkezve az asszony. J ászuk most a Marcieiel, szól a férfi, nagyon finom dolog. Emlékszem azokra a hatalmas kórusokra a királyi operában abból az időből, amikor még Söderman életben volt. Belekezdenek az indulóba. Ugy-e, hatalmas dolog ! — mondja a férfi diadalmaskodva, mintha ö maga irta volna Romeo és Júliát. , Úgy találom, mintha nagyon üres zene volna, feleli a felesége. A férj becsülete és jóizlése foreg kockán és a negyedik felvonásbeli holdvilág áriát keresgéli. Hosszas keresés után egy soprán áriára akadt, ez lesz az talán. És újra elkezdi: Tam-tamtam,- tam-tamtam, igy hangzik a basszus amely igen könnyű. Tudod, mondja az asszony mikor vége van, ez a muzsika nagyon közepes. A férj egészen le van sújtva és belátja, hogy úgy hangzik, mint egy kintorna zenéje. Ezt már egész idő alatt vettem észre — val- ja be az asszony. Én is úgy találom ; olyan régimódisan hangzik. Hogy Guonod ily hamar elavult, jegyzi meg egész halkan. Akarod tovább játszani ? Játszuk el a Cavatinát és a terzettet; emlékszem még Michaeli asszonyka nagyszerű volt. Ez után a darab után a férj nagyon borúsnak látszik és félreteszi a füzetet, mintha rá akarná zárni az ajtót a múltra. Nem innánk egy pohár sört ? — kérdé. Leülnek az asztal mellé, és megisznak egy pohár sört. Mégis csak csodálatos — kérdi a férfi — nem is hittem volna, hogy ilyen öregek vagyunk már, mert bizony mi versenyt öregedtünk. „Romeo s Juliá“-val. Húsz éve, hogy ezt az operát először láttam. Éppen egyetemi hallgató voltam barátaim voltak, és a jövő barátságosan, kedvesen és jókedvűen mosolygott felém. Rövid ideje ser- kedő bajuszzal és diáksapkával hivalkodtam, és főleg arra az estére emlékszem, amikor Frici, Fülöp és én az Operába mentünk. Néhány évvel azelőtt ismertük meg Faustot és nagy bámulöi lettünk Gounodnak. De Romeo minden várakozásunkat fölülmúlta és egész elragadott bennünket. És most mind a két barátom halott. Frigyes, aki a legnagyobb állásokra vágyott, mint titkár halt meg, Fülöp mint orvostanhallgaló, és nekem, aki miniszter akartam lenni, meg kell elégednem avval, hogy hivatalnok legyek. Hogy elmúltak fejünk felett az
