Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-19 / 51. szám
o —1 a háború már meg van nyerve abban az esetben is, ha csak határainkat tudtuk is megvédeni. Mi nem mondtuk azt; állam férfiaink egyetlen szóval sem említették, hogy összetörik Oroszországot; gúzsba kötik Angliát; megsemmisítik Franciaországot, egy vacsorára fölfalják Szerbiát, s egy u- zsonnára Romániát stb. Ellenben nem egyszer, de számtalanszor hallottuk az ellenség legilletékesebb faktorai szájából, hogy Németországot el fogják seperni a földszinéről, Ausztriát s Minket felfognak darabolni mint a hentes a kövér disznót s gyönyörű Erdélyünket Románia zsebébe, a Bánátot a szerbek tarisnyájába dugják stb. Hiszen a napokban is olvastuk, hogy Konstantinápolyi is — mint a gyerekek a gombot — kinálgatták egymásnak. (vájjon Budapest nincs koronázási ajándékként feligérve az újdonsült román királynak) Hát gondolják, hogy ők ezt meg is tudnák valósítani ? dehogy még álomnak is merész! Ilyen nagy tervekkel és kijelentésekkel szemben a mi akaratunkat és célunkat* tökéletes világossággal feltünteti az a jegyzék, melyet kormányunk annak idején a szerb kormánynak küldött. Nekünk tehát egyáltalán nem volt szándékunkban felforgatni egész Európát, hanem csak az volt, hogy az a pár akasztófára való, ki trónörökösünktől minket megfosztott, méltó büntetésüket megkapják s minket Szerbia, mint jó szándékú és becsületes szomszédot, tiszteljen és becsüljön. Egybe vetve tehát az ántánt gyalázatos szándékát a nekünk csak egy jogos követelésünkkel, és egybe vetve a háború előtti térkép szerinti állapotot a jelenlegi térkép állapotával, a legelső pillanatra kétségtelenül megállapítható, hogy a mi hadi eredményeink jóval de jóval túl haladják azt az eredményt amennyiért a háborút megüzentük. Szóval megindított perünket megnyertük tőkében és költségekben is mindazokon a fórumokon, ahová azt az antánt fellebbezte. Pedig nagyon sok a- pelláta volt Belgrádnáí, Brüsselnél, Lüttignél, Varsónál, Bresztlitovszknál, no meg a Dardanelláknál, de a sors ítélete mindenütt nekünk adott igazat különösen pedig a bukaresti ítélet. Emberies és a legigazságosabb határozatot hoztak tehát illetékes államférfiaink akkor, amikor a békekötés lehetőségét az ellenséges hatalmaknak tudomására hozták s bár legyen annak foganatja bár nem, a történelem itélőszéke és az igazságos világ előtt mindenkor felemelt fővel és tiszta lelkiismerettel jelenhetünk meg, mert igazolva van ami tökéletes igazunk és igazolva van az is, hogy mihelyt megállapítottuk, hogy melyik fél tekinthető kétségtelenül győztesnek, nyomban béke jobbot nyújtottunk. Most tehát csak a túl oldalon van a sor. S amennyiben az előbb elmondottakat ők is épp oly bizonyossággal és kétségtelenül megállapíthatják, mint mi, lehetetlen, hogy Istenükhöz ne térjenek és meg ne elégeljék már azt a sok millióknak ártatlanül kiontott vérét, amelynek felidézői és okozói kizárólag csak is ők és nem mi voltunk. .. 11 Ágy ú, vagy eke? A központi hatalmak népeinek az a kívánsága, hogy munkájukhoz és ideáljaikhoz térhessenek visz- sza, nem a gyengeség jele és nem áll összefüggésben ellentállásuk erejével és a védelemre való elszántság szívósságával. A nép hivatásérzelének erejét bizonyítja, ha még gránáttűz és srapnel-zápor között sem szűnnek meg szeretni az ekét. Csak kultúrára és erkölcsösségre vall, hogy sem a mi, sem az ellenség táborából egy harcos életét sem becsüljük oly kevésre, hogy merő gyiíkolási kedvtelésből csak egy órával is tovább akarnék folytatni az iszonyú öldöklést, csak egy órával tovább is ki akarnók tenni saját katonáinkat a halál pusztításainak, mint azt a becsület és a biztonság megköveteli. Bátoi- ság és okosság, ha még oly sok áldozatot követelő elkeseredett harcok közepette is hallgatunk minden szóra, mely az irtó háború végét hirdeti és lesünk minden galambra, mely csőrébe a béke olajágát hozhatná. Mindenki el van telve gyásszal. Mindenki —■ ellenség és jóbarát — csak egy célt ismer : nemcsak a háború, hanem mindama csapás, tévedés és hiba megszüntetését, melyek az emberiség legnagyobb szerencsétlenségét okozták. Valamennyien a boldogulást a népek fejlődésének szabadságában keresik. Anglia a kis népek szabadságának jelszavát irta zászlajára, de a mód, mellyel ezt az elvet követi, meggyőz arról, hogy a kis népek szabadságáról csak azért beszél annyit, mert azt lehetetlennek tartja és mert azt hiszi, hogy mindenkor módjában lesz hatalmát é- reztetni azzal, amit a kis népek szabadságának nevez. Ha igaz, hogy a szabadság nem abból áll, hogy mindenki tehet, amit akar, hanem hogy senkit sem lehet kényszeríteni, azt tenni, amit nem akar, ez az elv csakugyan az előre törekvő népek szabadságát jelentené. De akkor Anglia eljárása a kis semlegesekkel szemben azt bizonyítja, hogy a szabadság fogalmát helyesen értelmezni nem akarja. Ámde a békét nem várhatjuk a szabadság fogalmának helyes meghatározásától, sem a népideálokra való hivatkozásától, a békét nem szép szavak, előkelő gesztusok fogják létrehozni. Ellenkezőleg. A szabadság nagy és hangzatos szavát fel kell váltania másnak, sokkal szerényebbnek. Csak valamennyi, különösen az erős és nagy államférfiak önkorlátozása vezethet békéhez, — olyan békéhez, amely a kis nemzetek szabadságát is biztosítja. Mert ameddig Anglia a gyengék oltalma- zója gyanánt szerepel és számukra amaz erősök ellen követel szabadságot, akik magának Angliának útjában állanak, addig minden szabadság hajótörést fog szenvedni azon, hogy Anglia a saját hatalomvágyát nem akarja mérsékelni. A kis nemzetek számára csak az a szabadság nem írott malaszt, melyet tiszteletben tart a hatalmas szomszéd. Ha az erős a maga hatalmának fékentartása nélkül igér a kicsinyeknek szabadságot, úgy alapos a gyanú, hogy azokat uralma alá akarja hajtani. Azért a kis népek szabadságának jelszava a békét jiem készítheti elő, sőt annak szüntelen hangoztatása csak akadályoknak tekinthető. Reméljük azonban, hogy a hamis jelszavak a reálpolitika kényszerítő hatása alatt csakhamar el fognak némulni, mert frázisokkal államgépezeteket ideig-óráig talán, de tartósan működésben tartani nem lehet. Anglia kényszerülni fog arra fanyalodni, hogy felismerje az adott viszonyokat és akarva, nem akarva szövetségeseivel egyíilt bele fog menni egy Európa nyugalmát biztositó békébe. Mert már azt is higgadt tárgyilagossággal meg lehet állapítani, hogy a „szabadságihoz címzett angol hadiüzenelet csőd fenyegeti. Nagybányai Hirlap_______ Látogatás Angliában. A Berliner Tageblatt nemrégiben különtudó- sitóját egyik semleges állam polgárát, kiküldötte Angliába, hogy az ottani viszonyokat tanulmányozza. A kiküldött tudósitó a napokban tért útjáról vissza s cikksorozatban számol be tapasztalatairól. Első cikkében utazását írja le Vlissingen- től Londonig. Izgalmas volt az ut a csatornán, főképp a „veszedelmesek zónáján“ keresztül, hol ak1916. december 19. nák védik a szigetországot. Néhány órányira a partoktól, itt egy elpusztult hajó roncsa úszik a tengeren, ott a kéménye hullámzik egy elsülyedt teherszállítónak, távolabb egy hatalmas hajóóriás fekszik oldalán. Száznál több hajó halad együtt, jórészt teherszállítók, más-más nemzetiségűek, tul- nyomórészben skandináv, holland s angol hajók, olyan is akad köztük amelyen a belga segélyezőbizottság lobogója leng. Valamennyi hajónál mentésre készen áll a mentőcsónak. Egyszeriben megjelenik egy angol torpedózuzó, maximális gyorsasággal halad tova. Ez az első hadihajó, amely az útban eddig feltűnt. A torpedóromboló hatalmas kört ir le, tovább, hogy néhány nagyobb szállító- gőzöst megvizsgáljon. Az ut e részének leírása u- tán a tudósitó következőkben számol be azokról a zaklatásokról, amelyeken megérkezése előtt keresztül ment: Körülbelül egy óra elteltével, miközben hajónk itt és ott horgonyzó halászbajók közt haladt keresztül, befutt az angol kikötőbe. Épp úgy néz ki, mint akármelyik kikötő béke idején, csak annyiban más a kép, hogy most a hajók százai lehorgonyozva csendben pihennek. Hamarosan a kikötő-helyre érkeztünk. Harsány vezényszavakat hallunk, a hatalmas hajókerekek megállnak, a horgonyokat ledobják, s egy pillanattal később a hajó kikötött. Közben a podgyászokat előszedik és feldobják a fedélzetre. Vámhivatalnokok jönnek a fedélzetre, egy óráig tart, amig a koffereket, zsákokat kicsomagolják, átnézik és újból összecsomagolják. Az utasok szaladgálnak csomagjaik után, egyik- nek-niásiknak kellemetlensége támadt, mert hamarosan cigarettára gyújtott. Esni kezd. Megkérdik, tőlünk: „Van belga pénzük?“ — „Nincs“. — „Van aranypénzük ?“ — „Nincs". Miután az érkező hajón az első vizsgálatón átestünk, beléptünk az országba. Most következik a vizsgálat. Végtelen sorban egymásután felállítanak bennünket, s egy hivatalnok megkezdi a legpontosabban az útlevelek vizsgálatát, közben nagyobb időközökre egykét útlevéllel kezében eltűnik az őrszobában. Hosz- szas várakozás után nevén szólítanak valakit. Az illető utas kilép a sorból, s megjelenik a katona vizsgálóbizottság előtt. „Miért jön ön Angliába?“ Hol járt azelőtt? Vagy száz ilyen kérdést intéznek hozzá, kikérdik egész élethistóriáját a delikvensnek. Végül egy második helyiségbe kerül, ahol tetőtől talpig átkutatják. Akinél valami irás van, azt tőle elveszik. Akinek tiltott pénze van, be kell váltania. A második vizsgálatot követi a harmadik, ismét más helyiségben. Itt egyenruhás katonák veszik át a csomagokat és mikroszkóppal megvizsgálják. Ha valamennyi utas ezeken az alkalmatlanságokon szerencsésen átesik, juthat el a Londonba induló vonathoz. Elfoglaljuk helyeinket. Aztán a kalauz rémes robajjal becsapkodja és lezárja az ajtókat, s a vonat elindult a főváros felé . . . Nemcsak a Zeppelinek okoztak állandó izgalmak látszanak meg a háborús Londonban, de okozott a háború olyan mélyreható változásokat is, melyek nem múlnak el egynéhány óra vagy egynéhány nap múlva, hanem megmaradnak állandóan és teljesen, ássák formálják az angol fővárost. Két dolog jellemezte békében Lodont: az üzlet és szórakozás. A szórakozás most nagyjában most is megvan. A szórakozást nyújtó helyiségek most is megvannak és most is tele vannak, de az üzletek körül fordult a világ sora. Itt is, ott is szembetűnik egy plakát, egy hirdetés: végeladásról, üzietfeloszlásrő! szól. Főkép a fényűzést szolgáló és fényűzésből élő üzletek, ékszeresboltok stb. szűnnek meg tömegesen. Az angolok takarékoskodnak a háború alatt. Süniek a csődesetek is, átlag harmincöt jut egy napra. Egészen átalakult a londoni utca képe is. Feltűnik mindenekelőtt, mennyire kevés a kocsi. Autó sem jár szórakozásból, sétautazás nincs. Az autók \
