Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-04-23 / 17. szám
2. NAGYBANYAI HÍRLAP 1916. április 23. Hősök emléke . . . . . . mikor e két szót leírjuk, megelevenedik lelki szeműnk előtt a legborzalmasabb tragédia, amely valaha a világ színpadán lejátszódott. A tragédiák végtelen sorozata e színjáték: a világháború. Élet és Halál, a két hatalmas Isten szörnyű küzdelme játszik a színen, Győzelem és Vereség, a kisérő főszereplők. Gond, Bánat, Fájdalom és Nyomor a kórusa e modern tragédiának . . . 1914 augusztusában gördül fel a függöny és azóta minden felvonás egy uj, hatalmas tragédia, minden jelenetnek meg van a maga hőse, minden hőstevés egy-egy dicső tett, amely örök-emlék, ö- rök-dicsőség marad. A világháború színpadán nincsenek falak, maga a színpad az egész földgolyó és a nézők mind kevesebben lesznek, mert a nagy tragédia elviszi mind a nézőket, s némelyiknek nagyszerepet juttat, sokat azonban csupán statisztáltat. Görögtüz világit az előadás alatt s a fényt az ágyuk csöve löveli. Gránátok és srapnellek borzalmas sivitása az állandó kisérő zene, ameiy soha el nem hallgat, de sokszor elnémítja a tragédia hőseit. S e nagy világzajba, a rettenetes chaoszba egy-egy pillanatra belesir a nézők ezreinek jajkiáltása. Meghalnak a tragédia szereplői, elesnek a hősök . . . elesnek az apák és gyermekek. És az anyák és feleségek siró jajjai belemarkolnak a szivekbe, összeszoritják a lelket és a fájdalmak világában elpihenve, Szomorúság és Bánat kisérője- ként járják be az Életet, amely annyi földi szenvedés szülője, minden fajdalom kútfeje. De a hőseink, akik tüzön-vizen keresztül, a földön, föld alatt és a föld felelt küzdöttek, harcoltak, szenvedtek és nélkülöztek egy szent, magasztos nagy célért: a magyar hazáért és a Sors kegyetlen végzete kioltotta életüket — nem haltak meg. Lelkűk elszáll a végtelenbe, valahol messze túl a képzelet világán megpihennek: az emlékek országában. Ott él az emlék mindenki szivében, szivükhöz nőtt szeretteit senki el nem felejti, — de a jövendő korszak, az uj nemzedéknek is tudnia kell, hogy kik voltak azok a bátor félistenek, kik voltak azok a rettenthetetlen hősök, akik vérüket áldozták a hazaszeretet díszes oltárán. Az ő nevük maradandó emlék lesz az idők végtelenjéig. Márványba kell vésnünk emléküket, hogy az egész világ tudja, kik voltak és mit tettek ők. És most a világégés huszadik hónapjában „— Neked te angol nép, Csupán annyit mondok A kapzsiságodért Epesszenek gondok. Kincsed és hatalmad Sülyedjen a vízbe, S legyen nagyságodnak Örök enyészete ! —“ Most a gyerekhez szól S az Úr hangja remeg, Szent Péter apónak Még könnye is pereg. „— Fiam, ha fölébredsz Indulj el az utcán, Találsz egy jó embert, A ki téged megszán, És ad majd kenyeret, Ha nem is fehéret, De háború után Olyan is lesz néked. Apád is visszatér, Légy nyugodt gyermekem, Sohse hagyom én el A jó magyar népem I — “ végre elérkezett már az ideje annak, hogy ez emlékeket fölállítsuk, eljött az ideje, hogy a hazaszeretet oltárán elvesztett szeretteink emlékét maradandóvá tegyük. A kezdő lépést már megtette egy a hazafias cél szolgálatában álló vállalat. A „hazavédelmében elesett hősök emlékét megörökítő vállalat“ hazafias, szent programmal lép a magyar társadalom elé. Gondoskodik arról, hogy kiki szerettei emlékét színes márványtáblán megörökítse és azon a- rany belükkel megírja: ki volt a hős és mik voltak a tettei. A márványtáblákon örökmécses is van, melyet az évfordulókon kiki lángragyujt. Ott fognak diszleni e márványtáblák a községek és városok templomain és középületein, hogy mindenki lássa minden nap, szeme előtt a hősök emlékét. Örökmementó lesz ez a jövő generációnak, buzdítás egy uj jövőnek, egy boldogabb kornak küzdelmeiben. A vállalat a nagy akciót országosan szervezte és a közel jövőben már a megvalósítás stádiumába lép az emlékek felállítása. ... és emléktüzek fognak gyűlni az év minden napján szerte az országban . . . gyermekek és szülők könnyei hullanak néma csöndben, a gigászi harcban félistenként harcolt nagyjaink : elesett hőseink emléke előtt — egész az idők végtelenjéig . . . hisz az emlékezés országa örökké fenmarad, mert a fájdalom és a szeretet köny- nyei öntözik talaját. Védekezés a sebesülések ellen. E cim alatt „Magyarország“ napilap múlt év január 25-iki számában, — ha szabad felemlítenem — egy szerény cikket irtani gróf Teleky-nek válaszolva. Azzal a témát még nem mentettem ki teljesen. Ui eszme : az ásó harcszerü szerepe és annak sokféle alkalmazhatósága. A jó ásó sok előnyeit tudomásom szerint még nem fejtegették, ennélfogva annak fontosságára a vezetők figyelmét különösen felhívom. Mielőtt erről Írnék, kitérek más bevezető és kiegészítő dolgokra. A pajzsról a fenti cikkemben nem szóltam, mert tervezetemet a felsőbb hatósághoz küldtem. — De már, mivel a választ megkaptam, mi se köt ahhoz, hogy a már emlilett sisak, váll- és szivvédőn kivül, a pajzsról is egyet-mást ne Írjak. A pajzsokat, mint sok lap megírta, a harctéren már értékesítik. A pajzs 50 cm. hosszú, és 40 cm. magas- és 5—6 mm. vastagnak volt tervezve szívós krómacélból, felül a lövésre bevágás szolgál, melyen keresztül lő a katona. A lövés után e hézag tolózárral elfedhető volt. Talpazatán négy drb. 15 cm.-es vaslemez derékszögben a lappal terjeszkedett ki. E helyett most támasztékot és a felső lyuk helyett alsó lyukat alkalmaznak. Nálunk elzárás nélkül, a németeknél elzárással. Ezen kivül kerekeken pajzsokat is láttam lefényképezve. Tehát a pajzs ügye felszínre került, hogy miuton-módon, az mellékes, csak fő az, hogy érvényesült, de még nem teljesen, hanem csak részlegesen, pedig megérdemelné fontosságánál fogva, hogy mivel vele sok, de sok ember élete védhető meg, alant jelzett módon a hadseregben alkalmaznák. Ma, mint a lapok közölték a védő pajzsot csak mellvédül alkalmazzák. Mennyi emberünk maradt volna meg ha kérvényemre a hadügy minisztérium 1914-ben alkalmazta volna, de akkor azt irta : értékesítésétől eltekint. — Vagy ha tanulmányozták volna a szakkönyveket és annak alapján már 1911-ben készítették volna- azokat. — Nálunk csak az ember pusztítást fejlesztették, de az ember védelem technikájával keveset törődtek. — Még a beásás művészetét, is a háború alatt tanulták meg. Holott tanulhattak volna az attasék a japán és orosz háborúban. — Készületlenül mentek a háborúba igy az ellenfél sikereket ért el kezdetben. — De ha nem is lettek volna az említett háborúban, volt elég könyv, mely ezekkel a kérdésekkel és ezeknek nagy fontosságával foglalkoztak. — De nálunk elő haladás nem hadügyi vitánés képzettségen dőlt el mint a németeknél, hanem a szolgálati időn. Kinek ideje és pártfogója volt, lehetett tábornok, de a németeknél nem. — E szempontból reformálni kell az ügyet, hogy nekünk is legyenek Hindenburgjaink és Mac- kensenek. — Vagy ennyit a népfölkelők nem érdemelnének meg ?! Hiszen ily kicsinségek lehetnek alapjai nagy győzelmeknek. A japán háború tapasztalatairól Lignitz német gyalogsági tábornok 1911-ben kiadott „Neuzeitliche Taktik“ cimü kitűnő müvének 8-ik lapján ezt olvasom: Die ersten Erfahrungen Messen es für die fahrenden Abteilungen wünschenswert erscheinen, dass die Gewehre sowol von der Lafette aus, als auch von einem abnehmbaren Schitten mit Schutzschilden feuern konnten. Diese Schlitten sollten in die Schützenlinie getragen oder auch von kriechenden Leuten geschleift werden. íme a csúszó japán katonák gépfegyver pajzsokat toltak maguk előtt. — Miért szorítjuk a pajzsot, tehát mi csak a lövészárokra, mikor az előttünk, ha szánkója vagy kereke van, tolható. — Tudva levő az, hogy pozíció háborúnál az előőrsi szolgálat mennyi halálozással és sebesüléssel jár. Gyorsan nem is áshatják minden lépten el magukat. A lövő árokban levőket pajzsokkal és fénytükrökkel védjük magun- kal, de már az előőrsöket sebesülés ellen semmivel se. Hol itt a következetesség?! Miért nem részesítjük az előőrsöket is megfelelő pajzs védelemben?! Az nem lehet kifogás, hogy a pajzs nehéz, hiszen az előőrsre kiment katona töltény, fegyver, oldalfegyver, ásó és kenyérzsákon kivül mást magával nem visz. — így vagy 20 kiló súlyt vissza hagy, tehát nem okoz megtelhelést, ha ellátjuk őt a hadügyminisztériumnál leirt pajzzsal, mely 10 kilót se nyom és tolható maga előtt. Ott ahol a talaj, tolásra nem alkalmas felveheti, maga előtt tarthatja hajlott helyzetben és a láb kivételével egész teste védve van a golyózápor ellen. — Azután leteheti, mellé fekszik és figyelhet. A pajzsra füvet, gályát köthet, úgy, hogy észre nem veszik, ha csak nem lő. — De ha lő, a periszkóppal mint a lövő árokban védve van. — Ilyen pajzsból századonkint legalább 40—40 drb. szükséges az előőrsök és a sza- pőrök számára. De jó ez akkor is, midőn a drótkerítéseket (autogénnel) elpusztítjuk. Ezenkívül gondoskodásunk tárgyát kell képezze az is, hogy fedett futóárkot nem készíthetünk, ha nem jut idő rá, akkor a záró tűzön, srapnell záporon is keresztül mehetünk védő pajzzsal. — Vagy ha az, ilyen tartalék csapatnak nehéz lenne, akkor legalább sisakot kell adni, hogy a fej, a golyók és gránáthányta kövektől védve legyen. — A sisakon taraj vonuljon végig, a sisak ne mint golyó fogó, hanem mint golyó téritő szerepeljen, igy 372 milliméteres is megfelel a célnak. A franciák szívós acélból, valószínűleg tégely acélból csinálják, a németek vasból és bevonják. Nálunk az a vélemény, hogy az ütés kis részeket visz a testbe. Ez igen igy van, az öntött vasnál és acélnál, de a szívós kromacéloknál és vasaknál ez a hátrány, a vegyítés hűtéssel és megfelelő fokig hevítéssel, kiküszöbölhető. Ezt nagy szakértelemmel vezetett gyárakban készíthetik, a megfelelő kísérletek után. A közel harcok,iái is ha a fej védve van si-
