Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1916-04-04 / 14. szám

4. NAGYBANYAI HÍRLAP pótolja. — A kórházak és fogolytáborok a szár­nyas állatoknak óriási fogyasztói lesznek. — En­nélfogva az okszerű gazdálkodás elvei szerint min­den falusi családnak különös kötelessége lenne részint személyi, részint kereskedelmi fogyasztásra 50—150 szárnyas állatot és 2—10 disznót tenyész­teni. — A város sem lehet e gazdasági harcban közömbös. Igyekeznie kell sok majorságot és egy pár disznót tartani. Azzal is a hadseregnek teszünk szolgálatot, ha húsról és zsírról gondoskodunk. A földeinken gabopát és burgonyát termesszünk, melyekhez még jönnek a káposzta, bab, borsó és egyéb zöldség­félék. Ha mindez megvan, nyugodtan nézhetünk a jövő elé. — Mert a jól táplált katona tudni fogja kötelességét. — Ne várjunk mindent az államtól. — Itt nem azállamon, de rajtunk van a feladat és ezt tő­lünk telhető igyekezettel és szívós energiával megkell oldanunk, hisz annyira müveitek már vagyunk, hogy ennek fon­tosságát minden további magyarázat nélkül is meg­tudjuk érteni és végrehajtani. El a virág tenyésztéssel, a veteményes ker­tekben meg kell művelni és bevetni minden talp­alatnyi földet. — Ki ezt elmulasztja súlyosan kell büntetni, mert szövetségben van az ellenséggel, vagy a tudatlansággal. — A tudatlanokat föl kell világosítani. — Legyen tulprodukció inkább, mert ha ezt látja az ellen, akkor az egyetlen gyarló kártya vára is összeomlik a magynr nép gazdasági igyekezetén és érettségén. Szabó József. HÍREK. Személyi hírek. Di. M á z y Engelbert tan­kerületi főigazgató a főgimnázium meglátogatása vé­gett városunkban időzött. Dr. F ü 1 e y Lajos má­tészalkai járásbirósági jegyző, súlyos betegségéből felgyógyulván, állomáshelyére visszautazott. D r. Dumbravicsán János ügyvéd szabadságolás folytán itthon tartózkodik. F ü 1 ö p András szám- vizsgáló, főhadnagy, rövid szabadságát itthon tölti. Levél a Szerkesztőhöz. Mélyen tisztelt Szerkesztő Ur! Amennyiben becses lapjának folyó évi márc. hó 7-iki számában közlött „A legfris­sebb szakácsavizió“ c. apróságom megjelenésekor idekünn, a girbe-gurba lövészárkok alján, már „legeslegfrissebb“ is járta, lelkiisnieretbeli köteles­ségemnek tartom ezt pótlólag közölni. íme: — Az ezredes ur fogadott a brigadérossal, hogy bé­ke lesz! . . . Amikor e rektifikáló levelem szives közlését kérem, vagyok Strypa-front, 1916. márc. 23. őszinte hive K. S. Kirendelés. Topercer Elek m. kir. hon­véd főhadnagyot, kapniki bányamérnököt a hadve­zetőség az olasz harctérről Kapnikbányára rendel­te ki, az ottani bánya katonai parancsnokságához. Hősi halál. Részvéttel vettük a hirt, mely szerint Dézsy Lajos kádár, folyó hó 18-án a volhinai erdőben vívott harcok közepette, a hazá­ért hősi halált halt. A vitéz katona a 12-ik honvéd­gyalogezred 2-ik századában szolgált. Magyar Zsigmond fogteknikus a tőle jött értesítés szerint jelenleg, egy orosz kórházban mű­ködik. Egészséges és dolga elég jól megy. A „Vasárnapi Újság" március 26-iki szá­ma rendkívül érdekes képeket közöl Macedóniából az olasz harctérről és a többi harcterekről is. Szép- irodalmi olvasmányok : Zsoldos László és Walten Bloem uj regénye, Szőllőssi Zsigmond tárcája. E- gyébb közlemények: gróf Teleki Samu arcképe és életrajza s a rendes heti rovatok: a háború nap­jai, Irodalom és művészet, Sakkjáték, Halálozás stb. A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyed­évre öt korona, „Világkrónikáival együtt hal ko­rona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadó- hivatalában (Budapest, IV, Egyetem utca 4. szám) Ugyanitt megrendelhető a Képes Néplap, a leg­olcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér. Vasúti kedvezmény. A hadbavonultak és elesettek hozzátartozóinak a magyar államvasutak és a magánvasutak igazgatóságai (a Déli vasutak kivételével) rendeletet adtak ki, mely szerint azon vagyontalan családoknak, akiknek hozzátartozója hadbavonult, elesett vagy megsebesült, máslakó­helyre költözés esetén 4000 kg. súlyú szállítmány erejéig csak az önköltségi fuvardíjakat kell számí­tani. E kedvezmény alá nem esik az oly költözés, mely butorkocsival történik. A gyógyszerészi munkadijak emelése. A belügyminiszter megengedte, hogy a gyógyszeré­szek 1916 áptilis 1-től a receptre kiszolgáltatott munkadiját 20 százalékkal emeljék. Ezen áremelés azonban csak rendkívüli időkre szóló és ideigle­nes, a rendes állapotok beálltával a munkadijakat uj rendelet fogja megállapítani. A titkos tinta és a titkos Írásmód eltil­tása. A hivatalos lap mai száma kormányrende­letet közöl, amely szerint tilos oly sajtóterméket, iratot, vagy ábrázolatot terjeszteni és közszemlére kitenni, mely titkos tinta, vagy titkos írásmód is­mertetéséről szól, vagy titkos Írásmóddal vagy tit­kos tintával készült. Az idei termés lefoglalása. A szombati hivatalos lap száma a kormány 1092/1916. M. E. sz. rendeletét közli az 1916. év folyamán várható termés lefoglalásáról és az erre vonatkozó adásvé­telek eltiltásáról és érvénytelenítéséről. A rendelet értelmében tilos és semmis az olyan szerződés, a mely búzának, rozsnak, kétszeresnek, árpának, zabnak tengerinek, hüvelyeseknek és repcének á- talányban történő, vagy az ily termés reményének meghatározott áron való adásvételére vonatkozik. Továbbá tilos az ilyen terményeknek más módon történő előre eladása és vétele is. A már létrejött szerződések érvénytelenek és az adott előlegek és egyéb szolgáltatások visszakövetelhetők. Nem ter­jed ki a tilalom a Haditermény Részvénytársaság által történt előrevételeknél. A Haditermény Rész­vénytársaság bizományosai, valamint a Haditer- méiiy Részvénytársaság által erre felhatalmazott hazai pénzintézetek a termelőknek az említett cik­kekre előleget adhatnak, de csak a gazdasági és háztartási szükségletet meghaladó részére. Az elő­legek csak 1916. julius hó 25-ig, a tengerit illető­leg pedig november 30-ig adhatók. Az előleg métermázsánkint búzánál 20 koronát a többinél 15 koronát meg nem haladhat. A termelők a ka­pott előlegről kötelezvényt adnak a melylyel fel­hatalmazzák a Haditermény R.-Társaságot, hogy az ekként megvett termény árából az előleg összegét levonhassa. Az előleg elfogadásával a termelő azt a mennyiséget, ä melyre előleg adatott, a hatósá­gilag megállapítandó legmagasabb áron eladásra is lekötötte a H. T.-nek. A H. T. az előleggel le­kötött termények átvételével bizományosait fogja megbízni. Az előlegnyujtásnál közreműködő pénz­intézetek a termények átvételével nem bízhatók meg. A termelő azt a terménymennyiséget, a me­lyet a kapott előleg fejében lekötött, többé el nem adhatja és azzal többé nem rendezkedhetik. Az előlegnek a termelő kezéhez kifizetése és a termé­nyeknek ez alapon eladásra lekötése a hitelezők­kel és az ingatlan árverési vevőivel szemben is hatályos' A rendelet megszegése hat hónapig ter­jedhető elzárással és 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Vidéki Hyomdatulajdnnosoh Országos SzöuEísÉge. Hirdetmény. Az osztrák és magyar papirgyárosok január hó elsejével ujabbi 30°/'o-al emelték a papírárakat. Ezzel a háború óta beállott papiráremelkedés meghaladja 'a 200%-ot. Ezenkívül nagyban megdrágultak a nyom­tatványok készítéséhez szükséges összes anyagok és a munkások is háborús pótlék czimén magasabb fizetésben részesülnek. E kényszerhelyzetből kifoJyólag a vidéki nyom­datulajdonosok hosszú ideig viselték a nyers anyagok stb. áremelkedéséből előállott több­költséget, ezen emelkedések azonban most már oly mértéket öltöttek, hogy saját lét- fentartásuk szempontjából elkerülhetetlen a nyomtatványáremelés. Március vége az az időpont, amikor az új­ságolvasó közönség a maga újságáról gondoskod­ni szokott. Évnegyedkor minden újságot olvasó ember azon gondolkodik, melyik budapesti napi­lapot rendelje meg a maga városának újságja mellé. Épen azért időszerűnek tartjuk, hogy meg­mondjuk olvasóinknak, miszerint manapság a leg­olvasottabb Budapesten megjelenő újság Az Est. Ez az újság épen a héten tette közzé mérlegét és abból látszik, hogy mennyire kedvelt újság, hogy az előfizetői dijakból és az eladott újságok árából közel négy millió korona bevételre tett szert. Igaz viszoht, hogy a hírszolgálatra, azaz csak a hírek és táviratok költségeire egy millió koronát, az új­ságok szállítására és szervezési költségekre pedig szintén egy millió koronát költött. Az Est pél­dányszámainak nyomdai előállítása több mint más- félmillió koronát tettek egy év alatt. Ez az újság három hónapra öt koronába kerül. Megrendelhető Budapesten Az Est kiadóhivatalában, VII., Er- zsébet-körut 18—20. Polgári hadiérdemkereszt. Őfelsége a ki­rály hónapokkal ezelőtt elhatározta, hogy „polgári hadiérdemkeresztet“ alapit a háború alatt polgári téren önfeláldozó odaadással teljesített sok kitűnő szolgálat hálás méltánylásául. Az uj kitüntetésnek alapszabályai, melyekből kitűnik, hogy a polgári hadiérdemkereszt nem tartozik a rendeljelek közé, múlt héten jelentek meg a hivatalos lapban. Az alapszabályok a következő hét pontból állanak: 1. A polgári hadiérdemkeresztet Ő császári és apostoli királyi felsége a felmerülő egyes esetben a polgá- érdemek méltatására hivatott hatóság előterjeszté­se folytán azoknak adományozza, akik a mostani háborúval kapcsolatban kiváló buzgalommal és ál­dozatkészséggel teljesítettek polgári téren különö­sen hasznos szolgálatokat s ezzel kitüntetésre mél­tóknak bizonyultak. II. a polgári hadiérdemkereszt a melyet ball mellen kell viselni, az idecsatolt áb­rázolásnak megfelelő tűzött keresztből áll, éremfe­lületén „Merítő civili tempore belli MCMXV“ kör­irattal és a közepén ő császári és apostoli királyi felsége névjelvényével. A polgári hadiérdemkereszt- nek négyféle osztálya kerül adományozásra. Az I. osztály keskeny aranyszélü, fehér zománcos kereszt, átmérője 64 mm.; a II. osztály keskeny aranyszé­lü. febér zománcos kereszt, átmérője 44 mm.; a III. osztály keskeny ezüstszélü, fehér zománcos ke­reszt, átmérője 44 mm.; a IV. osztály csiszolt szé­lű, halvány bronzkereszt, átmérője 44 mm.: III. A hadiérdemkeresztet oklevél nem jár. De azok, akik ebben a legfelső kitüntetésben részesülnek, okira­tot kapnak attól a hatóságtól, amely az adomá­nyozás iránt legfelső helyen előterjesztést tett. IV. A ki a polgári hadiérdemkereszttel van kitüntetve,

Next

/
Thumbnails
Contents