Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-03-21 / 12. szám
lelki erejével, fenyisd meg a te rólad megfeledkezett s önmagukban elbizakodott ellenségeinket. Te adtad Uram fiaink ereibe az ősök erényét s a honszerelem megacélositotta ellankadt izmaikban az erőt, hogy letűnt dicsősségünk hajdani fényét ismét felélesszék. S ime, amikor az 1848-iki hősök lelkei tekintenek le reánk, mintegy uj erőt adva csüggedő sziveinknek, biztatva, bátorítva a reánk háramlóit nagy veszély legyűrésére, ünnepélyesen fogadjuk, hogy mi készen is vagyunk ezernyi veszély dacára is, hogy ős apáink méltó utódai lehessünk és szent hazánkat, melyet te rendeltél számunkra, megvédelmezzük s fiainkkal is megvédel- meztessük. Háborús tanulságok. A valóságban mi is az, ami lehetővé tette ezt a rettenetes háborút ? És kit terhel érte a felelőség ? Tudvalevő dolog — itt csak ismétlem, — hogy VII. Edward még trónörökös korában, az udvariasság és barátság álarca alatt hálózta be Európa udvarait Németország körülkerítésének szándékával. Az is tudvalévő dolog, hogy Bécsből nagy orral távozott. Se pénz, se hízelgés nem fogott rajtunk, magyarokon sem. Titokban az angol kormány szította a pa- rázst a hamu alatt. Majd biztatta, majd hallgatólag tűrte az angol sajtónak féktelen kicsapongásait, mely utoljára a józan fölfogásnak még a külszínét is megvetette a különböző jelszavakkal szemérmetlenül bánt a néptömegek jóhiszeműségével. Most a militárizmus, majd a német elnyomás, majd végre — levetve álarcát — a német kereskedelem megsemmisítése voltak váltakozva használt jelszavai. A tömeggyülöletet sikerült mélyen a nép leikébe csepegtetni úgy Londonban, mint Párisban. Mint fertőző anyag járja át mostanáig vérük minden átomját. És mi e háború legsúlyosabb vesztesége ? Az, hogy szét vannak tépve hosszú időre a kultura-fonta erős kötelékek, melyek szükégesek a népek testvéries érintkezéséhez. És vájjon a népek történeti utjain továbbra is ez a népgyülölet lesz az útjelző ? Vájjon az e háborút szító gyűlölet el fog-e enyészni a most harcoló férfiaknak a színpadról való letűnésével, nem fog-e átterjedni azok gyermekeire, kik e harc izgalmának — fájdalom — szem- és fültanui ? Mindenesetre, e háború legesztelenebb és legborzasztóbb pusztítása, hogy a tömeggyülölet szinte áthághatatlan korlátokat emel a nemzetek szabad versengésében és a kultúrái értékek kölcsönös kicserélésében, hogy korlátozza a művelt nemzetek szabad vérkeringését. És borzalom gondolni a mi gyermekeinkre, kik e háború rettentő izgalmai közt nőnek férfiakká és asszonyokká !! Hogyan fogjuk elhitetni serdülő, majdan vezető nemzedékünkkel, hogy a népek sorsát az igazság és józanság, az emberség és méltányosság eszméi szerint intézik? Honnan merítsük e vezéreszméket, ha nem a történet tényeiből ? Hát nincs semmi igazság abban a gyűlöletben, mely átszálhat az apákról a fiukra, a fiukról az unokákra ? Megtanít- minket e háború — és ez biztos nyereség — érzelmeinken uralkodni. Bethmann- Holiweg, a német államkancellár mondotta e nagyjelentőségű szavakat: „Szent harag, de nem gyűlölet !“ Kit is gyűlölnénk : az angol kormányt vagy a népet vagy mind a kettőt ? Vizsgáljuk meg közelebbről: mi alapja van az angolokra szórt vádaknak ? Mi a jelenben folyó események izgalmait átélők és a háború sujtoló hatása alatt szenvedők a tiszta látás hiányánál fogva — melytől megfoszt a szenvedély —■ nem érezhetjük följogosítva magukat arra, hogy ítélkezzünk más népek fölött, kivált, ha azok még ellenségeink is. Keserű igazság, de való igaz ! Mi szolgáltathat hát méltányos szempontot, ha ellenségeinkről, első sorban Angolországról helyes véleményt akarunk magunknak alkotni ? Szóljon helyettünk a történeti múlt, szóljanak független nagy szellemek ! Kant mondja mondja az Angol államról: a legvészesebb, legeröszakosabb, leguralomravágyóbb örökös háborús veszedelem. Schopenhauer mondja az angolról, egy nemzet vérbeli fiáról, mint speciesről : a legképmutatóbb ember az angol, kinek kezében még a vallás is eszközzé sülyed brutális célok elérésére. Van-e hát mentség és ha van, mi szolgálhat a mentség alapjául a szinte történelmileg kijege- cedett angol karakternek és az ebből folyó cselekvésének ? Kant az angol népet politikai típusa szerint Ítéli meg. Durva, brutális urak állama — mond ő — ma úgy, mind régen, ugyanazon eszközökkel harcol ma, mint egyszázaddal előbb, de — és e de után tartsunk pauzát — az angol egyénileg véve ma csak úgy Ítélné el a durva eszközöket, mint akkor. Schopenhauer ellenben az egyén karakterében látja lefektetve a nép akarati irányzatait és az egyént teszi felelőssé e nép politikai hibáiért. Kant nevezetes faji külömbséget lát az angol nemzet és az egyén közt, Schopenhauer az egyénben látja a jellegzetes a vonást faji jelleg egészének megítélésénél. Mi jellemzi hát az angol politikai karaktert a jelen eseményeiből kifolyólag ? Mit szólnánk olyan párbajhoz és a szemben álló ellenfelekről, ha az egyik közülök felbérelne egy harmadikat: menj — üsd agyon ellenfelemet! Ugy-e ezt mondanók: ehhez nem kell bátorság, sem hősiesség. így az angol állam ! De vájjon az egyén kapható volna-e hasonló gyáva eljárásra ? Arra, amire az angol állam vetemedett a jelenben, ráuszítván egyik hatalmat a másikra és . mondván : eredj, szegd meg baráti esküdet, fegyvertársi hűségedet és döffj tőrt annak hátába, ki addig hű .támaszod volt! — Arra angol-angollal szemben mégsem volna kapható. Az angol állam féltékenysége omnipotenciá- jából ered és nem ismer erkölcsi scrupulust. De a jövő fejlemények — mint a látszat mutatja — másra fogják tanítani e hatalmat. Angolország és Németország között életre- halálra szóló párbaj dúl a legsúlyosabb feltételek között. Mi különbség van az ellenfelek erői között? Angolország fizetett szolgáit és zsoldossait — fajra, színre való tekintet nélkül — kiknek a vitás kérdés erkölcsi érdeméhez semmi közük, ráuszítja ellenfelére, mondván : menjetek, bármi eszközzel, móddal végezzetek vele 1 Angolország gyarmatosító törekvéseinek hiányzik az erkölcsi alapja. Nem pionírja a kultúrának, melynek külső., jelei nagyon csalók. Mert a teknikai eszközök : vasutak, a szárazföldi- és vizi-jármüvek sok neme, a szigorú közigazgatás, stb. mind saját kényelmének és uraságának eszközei a távol idegenben. A gyarmatainak őslakóit, ahelyett, hogy fölemelné magasabb eszmék légkörébe, biztos és kényelmes otthont adna számukra, vasmarokkal tartja uralma alatt, mely belevág a lefogott népek húsába vérébe. Ha tiszta erkölcsi cél lappangna gyarmatosító törekvései alatt, miért nézné kaján szemmel a német gyarmatok föllendülését? 'Ha egyedül és első sorban a kultúra vezetné a gyarmatosító szándékait, mi célja volt a búrok kíméletlen elnyomásának? A kultúra szelíd, engedékeny szellemi tényezőkkel terjed és terjeszti maga-magát és nem szorul erőszakra, de a kalmár szellem rideg, kíméletlen, durva és erőszakos, ahol ellenfelét torkonra- gadhatja; kiállja : ellened mindig, veled soha, inkább vesszek ! Ez a késhegyig menő harc. Az angol és németgyarmatpolitika közt olyan különbség van, mint a kalmár és a kultúra szelleme közt, egymást kölcsönösen tagadók. És kit kecsegtet a végső siker? Végleges sikere csak annak lehet, ki az erőt az igazsággal tudja párosítani. És mi köze Angolország gyarmatosító és világuralmi törekvéseihez Ausztria és Magyarországnak ? Ausztria és Magyarország, valamint a háború által nem remélt semmit, magát a háborút sem akarhatta. A kettős monarchiát a történelmi tények hatalma döntötte bele a háborúban. Az angol politika két vezérhatalmi rendszere követelőleg vonta maga után a német flotta meg- semisitését. Innen a vészes jelszó : az üt Kons- tantinápolyba csak Bécsen keresztül vezethet ! Németországnak tehát tovább fejlődni nem szabad, Auszria és Magyarország pedig puszta létezésével lehetetlenné teszi a jelzett politikai megvalósitását. íme látjuk és fölismerjük a két vezérhatalomnak, Angolországnak és Oroszországnak két legnagyobb akadályát történeti fejlődésnek utjain. Kérdés már most: mivé lesz a két vezérállam politikai gondolata, ha a központi hatalmak legyűrése nem sikerül Angolországnak ? És ha nem sikerül: miként fog elhelyezkedni az európai hatalmi csoport egyensúlya. Amennyire az eddigi ereményekből következtetni lehet: Oroszország mint vezérhatalom a maga helyét kénytelen lesz a közcpeurópai hatalmaknak átengedni. Az ut Konstantinápolyba és tovább Indiákig most Berlinen és Béísen keresztül fog ugyan vezetni, de nem Oroszország számára. A világhatalmi konflagráciö másképp fog festeni a jövőbai és ebben nagy szerep fog jutni hazánknak. A világhatalmi súlypont a perifériákból át- selyezkedik Európa közepébe. A két eddigi vezérhatalom felosztási tervei a Keleten, nevezetesen Perzsiában és az Iránba holt ponthoz jutottak és egészen fenn fognak akadni. A mohamedán világ belső egységesítésének folyamata a közös nemzeti összetartozandóság eszméje kapcsán a német és magyar politika sugallata alatt hatalmas ellenszere lesz a keleti népek fölszivódásának és kereskedelmi kizsákmányolásnak. A megerősödött, nemzeti önérzettől duzzadó ifjú török állam talpra fogja állítani a turánnak népeit, kik érdekeiknek messze nyugaton, első sorban turáni testvéreikben, a magyarokban, látják előőrsét. így kilátásaink nyílnak a közel jövőbe, tehát csak kitartás és semmi csüggedés! Posch Zsigmond.
