Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-09-19 / 38. szám
IX. évfolyam. Nagybánya, 1916. szeptember 19. 38. szálig Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidóki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye. Előfizetési érák: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8-ia oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő-tulajdonos: De. AJTAI NAGY GÁBOR. Lapkiadó Hermes könyvnyomda Nagybányán. Szerkesztőséé: Hiinyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-hátban a cinterem felől, hol az előfizetéseket és hirdetéseket felveszik. A székelyföldi magyarok. Székelyföldi testvéreim - kik felé az ország résztvevő szive s szeretete fordul, hazája régi, latin nyelvű okmányokban Si- culiának említtetik. Földrajzilag nem teljesen zárt terület, mert csupán keleten és délen támaszkodik a Kárpátok határláncolatára, mig nyugaton Erdély belsejében nyúlnak le az Olt, Maros és a két Kükül- lő mentén kitáguló szép völgyei, északra pedig a Mezőség halmai fogadják be szélső községeit. A régi aranyos széknek még éppen csak lakói tartoznak a Székelység- hez, akik az anyaterülettől távol, Erdély belsejében alkotnak egy tekintélyes magyar nyelv-szigetet, mint az Árpadház korából fennmaradt telepítés. Ha a székelységről néprajzilag szólnak, akkor mindkét terület öt régi — 1874-ig fennállott székének (Csik, Három, Maros, Udvarhely és Aranyos-szék) lakosságára gondolunk, földrajzilag ellenben rendesen csak a négy elsőnek területét nevezzük Székelyföldnek, ahol most a rablóhadjárat tette földönfutókká székely testvéreinket. Kiterjedése 15,791 22 □ km. Erdélynek tehát több, mint egy negyedrészét foglalja magában. Lakossága, az a fél millió nép, melynek őseit a történelem hullámai — az ő hite szerint a nagy hűn birodalom szétzüllésekor, némely történetiró szerint ellenben csak az Árpád-házi királyok idejében — a délkeleti Kárpátok tövébe lökték, nemzet történelmi jelentőségét, főképp azzal bizonyította be, hogy itt a bércek és hajdan még kiterjedtebb erdőségek rengetegében, elszigetelve véreitől, küzdve az elemekkel, vadakkal s a nagy népmozgalmak ellenséges áradatával évszázadokon át megőrizte földjét és faji jellegét s napjainkra tekintélyes, tiszta, magyar társadalmi tömegben maradt meg. Hogy ebben a tényben hatalmas ethnikai erő rejlik, annak bizonyítása felesleges. Amig a székely az erdélyi népszövetségben, mint önálló egyed („székely nemzet“) szerepelt, törvényhozási, adózó, hadviselési, bíráskodási, öröklési és családi különleges intézményeiben maga gondoskodott az önfenntartás biztosítékairól és nemzeti hivatása betöltéséről, de ma ezek a védbástyák ösz- szeomlottak s a gyakorlati életből a történelmi emlék tárházába kerültek. Csupán históriai emlék jelentőségével bir most már az is, hogy a székelység általános kiváltsággal, nemességgel volt felruházva, melynek három fokozata szerint (primőr = főnemes, primipilus = lófő, vagy lovas pi- xidarius = gyalogos, gyalog puskás) voltak az előjogok és a közteherviselési kötelességek megszabva a másik két nemzettel (magyar és szász) s a jobbágysággal szemben. Ma ezen az alapon csak a képviselő választás joga áll még fenn azokra nézve, akik ennek személyes gyakorlatában voltak 1848. előtt. A székely nép fizikai tulajdonságait hegyvidéki, nehéz földműves foglalkozása magyarázza meg. A csontos középtermet, sovány, ruganyos izmok, nagy munkabírása sok százados hegymászással áll kapcsolatban. Ehhez járul az erdős és folyókban gazdag vidékek tiszta levegője, sok kitűnő ásványos vize (Borszék, Tusnád, Répáti sava- nyuviz, Málnás, Előpataki s Matild forrás) s az állati s növényi vegyes táplálkozás, amig az arcnak életszint, a szemeknek pedig élénkséget adnak és megedzik, erősitik, acélozzák a szervezetet, anélkül, hogy hizlalnának. És a székelynél, különösen a férfi nemen, valóságos ritka számba megy a kövér ember. Nyáron a madarakkal kél s a mezőn köszönti a feljövő napot; télen a hajnalcsillaggal ébred s barmai gondozása után lát, mialatt a fehérnép tüzvilágnál pörgeti az orsót, (székely hímzések.) Étele izük, álma édes s a dologban fáradságot nem ismer. Igényei nincsenek s a kényelem annyira isméietlen előtte, hogy ebben a tekintetben földrészünkön csak a skótok hasonlíthatók hozzá. Ezzel az életmóddal természetszerűen vele jár a vértisztaság és fajszaporaság. Testi munkaerejével párosul a szellemi is. Tanulékonyság, leleményesség, nehéz életviszonyok közt is képessé tette az önfentartásra és szűk terjedelmű birtokának megőrzésére, amelyből a leánygyermek csak törvényes fiúsítás e- setében osztozhatott. S hogy a fekvőség i- degen kézre ne jusson, eladás esetére a szomszédoknak elővételi joga volt. Mennyire fájhat a hazafias székely nemzetnek, hogy tűzhelyét földéhes, alattomos náció bitorolja jogait! A nemzeti erő összetartása odáig ment, hogy vagyonosztás terhe a- latt megtiltotta a törvény, hogy külföldön egy évnél tovább ne tartózkodhassanak. Ebben a tekintetben már a szomszénos megye is külföldnek minősíttetett. Sajnos változás állott be azóta; előbb a kivándorlás apasztotta a lakosságot, most meg a menekülés szórta széjjel az ország gyöngyének perifériális lakóit. Történelmi múltjából fejlődött a székelyek legnagyobb erénye a tudatos hon- szeretete és katonai bátorsága. (Csernák ezredes s hősi fiai!) Századokon át kellett védeni a hazát. Árpádházi királyaink is a határvidék őrsége gyanánt telepítették oda őket a Dunántúlról. (Innen a göcseji székely népjárás meglepő azonossága a jelenben is!) Társadalmi rendszere is a háromfoku nemességben tulajdonképen harci szervezet volt. Fegyverzetéről, lováról úgy kellett gondoskodnia, hogy a lusztrákon azt mindig rendben találják, mert ha jött a véres kard, vagy kigyult a lármatüz s a falun végig pergett a dob, 24 óra alatt már bandériu- mak (2400 ember legkevesebb) lőfővel s gyalogosnak táborba kellett szállani és 30 napon át saját élelmezésén harcolni. Egyik keze tehát az ekén, másik a fegyveren volt. És a harc többnyire védelmi háború lévén hajlékáért, családjáért bizony élete árán is lelkesedve küzdött. Különben is, aki gyáván viselkedett, vagy megszökött, halálbüntetés várt reá. A harcot azonban csak szükséges rossznak tartván, sietett azután ki-ki mihamarább félbehagyott munkájába visz- szatérni. Jellemző adoma erre a kapitányhoz intézett kérésük, jelölné ki az ellenségből a részüket, hogy vágják s azután menjenek haza. Az tehát, amit a székelyek 1848-ben az ágyuöntő Gábor Áronnak és más hősök vezetése alatt m iveitek s amiért Petőfi is halhatatlanná tette őket, több százados katonai erénynek volt eredménye. Ilyen a hadseregben a nemzeti eszme diadala ! (V. ö. a mai modern (\ ?) stratégiai helyzettel!) Ezen katonai erények értékesítésére szervezte Mária Terézia a csíki s háromszéki határőrezredeket, melyeknek feloszlatása után katonai nevelőintézeteknek kellett volna átvenni azt a feladatot. (A marosvásárhelyi katonai reáliskolánál szebbet, nagyobbat képzelni sem kell.) A harci szolgálatért az a kiváltsága volt a székelységnek, hogy adót nem fiTÁRSADALMI, SZÉPIRODALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP.
