Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1916-09-12 / 37. szám
2. Nagybányai Hírlap 1916. szeptember 12. szóval csalogatja, hogy jobb és kényelmesebb állást tud a részére magasabb bér mellett. A vidékről felkerült leány felmondja állását és jelentkezik a szerzőnél, hol ilyenformán már vagy 15—20 leány ül. Így kezdik rövididejű szolgálatuk vándorlásait. Alig kerül egyik uj állásba, már egy másik cselédelhelyezőintézet segédje — mint vad a prédára — csap le hízelgő és csalogató modorával. Ez a virágzó cselédeihelyezőintézetek létalapja. Ez a rendszer ma már olyan szokásos és bevált, hogy alig találni cselédleányt, ki hosszabb vagy éves bizonyitvánnya! rendelkezne. Tudva, hogy minden percben, uton-utfelen más és más állást ajánlanak, az eddig engedelmes és takarékos cseléd egyszerre megvállozik úrnőjével szemben. Igényekkel lép fel. Több szabad időt (kimenőt) követel, sőt a fővárosban már hosszabb ideje tartózkodó ^selédleányok a szerető mindennapos látogatását is kívánják. A rövid szolgálati i- dők és a quaríélyos asszonyok még a tisztességes szándékkal útnak induló leányt is a fertőb'e viszik. A pályaudvarok környéke hemzseg a sok cselédszerzők alkalmazottaitól és a quartélyos asz- szonyoktól. A batyuval érkező leányt rögtön körülfogják. Egyik fényes és jó állást igér, a másik jó bér mellett kitűnő szolgálati helyet. Négy-öt napot, sőt többet is vár a leány állásra és ezen az idő alatt a quartélyos asszony ugyancsak kihasználja. Nemcsak a magával hozott pénzt veszi el, de gondoskodik, hogy még adósságot is csináljon. A quartélyos asszony az adós maradt leányt végérvényesen karmai közzé fonja. Ha csinos és szép, a rossz útra csábítja, ellenkező esetben lekötelezettje. Nála eszik és alszik, ha hely nélkül marad. Egyes quartélyos asszonyok igy egész csinos tőkét gyűjtöttek. A cselédmizériák, a cselédek züllött állapotát a főváros urai már nem nézhették tétlenül. A legutolsó statisztikai kimutatás igazolta, hogy a fertőző betegségek 40%-át a cselédleányok terjesztik. A köteles orvosi vizsgálattal akartak a bajon segíteni, tie nem sikerült. Ez az állapot nemcsak nálunk, de minden nagyobb világvárosban dívik. Németországban most a cselédiskola behozatalával igyekszenek a közer- kölcsiségen segíteni. Az állam csakis egy cselédelhelyező központ létesítésével oldaná meg sikeresen a kérdést. A cselédelheiyező központ kerületi fiókokkal működne, s igy feleslegessé tenné azt a sok mételyt terjesztő cselédközvetifőt. Hogy milyen horribilis összegeket keresnek ezek a közvetítők elgondolhatjuk, ha á főváros egyik főútvonalain levő közvetítők összforgalmát vizsgáljuk. A nagy körúton pl. e- gyedü! csak 42 ilyen közvetítő van. Összlakbérük 80000 korona. Alkalmazottainak száma 70, kiknek összes évi fizetésük meghaladják a 100.000 koronát. A kiadásokhoz jön még a világítás, fűtés, telefon, adó stb. Összkiadásuk körülbelül 250.000 korona. A kiadásukkal szemben brutto bevételük meghaladja a félmillió koronát. Ha tehát csak egy útvonalon az összcseléd- elhelyező intézetek évi forgalma félmillió korona, mennyi lehet az egész fővárosé? Mennyi lehet az egész országé ? Milliókra menő összegekről van sző, mely pénzen az állam a cselédügyet dociális alapon fényesen megoldhatná. A most dúló háborúban rokkanttá váltakat álláshoz juttatná. A cselédelhelyező központ felállításával az összes cselédügyek központositatnak. Minden cselédleány rendszeresen nyilvántartva egyszerűsíti a kezelést és ellenőrzést. A cselédkönyveket fényképpel kell ellátni s igy elejét vesszük mindennemű visszaélésnek. A központ minden cselédleányról figyelő-lapot vezetne. A figyelőlap megmutatja a jelent és a múltat. Megmondja, hogy az illető mikor és hol szolgált utoljára, kihez és mikor lépett újból szolgálatba. A figyelő-lap egyúttal ellenőrzi a a cselédtartót is. A rossz, vagy erkölcstelen helyekre nem akad majd cseléd — vagy csak e helyekre méltók, kiket azután rendszeres rendörorvosi vizsgálat alá lehet vonni. — A helynélküli cselédeket a quartélyos asszonyok körmei közül olykép szabadíthatjuk, ha a kerületi nővédő vagy jótékonysági egyesületek által fentartott foglalkoztató műhellyel cselédinternálus- sal kapcsolatos szakosztályokra utasítjuk. Itt nemcsak olcsó ellátás, felügyelet, nevelés és egészségügyi gondozásban részesülnének — amig el nem helyezik — különféle munkákkal foglalkoztatják. A jótékony intézetek ilynemű igénybevétele nagy erkölcsi támogatása az államnak. A cselédleányok örökös felügyelete, nevelése és foglalkoztatása a sociális igényeknek teljes kielégítése. A helynélküliség — a munkakerülés veszedelmes tápanyaga, az erkölcs rohamos züllése. — A cselédügy ilymódon való megoldásával nagy sociális kérdés nyerne megoldást. Évente több ezer leányt mentenénk meg a családnak, a társadalomnak. A kölcsönös megértés, megbecsülés és megismerés így fog a társadalom hasznára e kérdés megoldásában vezerni. Róna Tivadar. Ráfizetés. (Fővárosi levél.) Uram, ön ráfizet! ... no ne tessék megijedni . . . ugye eltaláltam . . . hogy honnan tudom ? . . . egyszerű a magyarázat. Mikor a háború kitöri, az összes Seriok hochmecz regényeket az angolok elleni dühömbe a padlásra haji- gáltattam. Most elővettem, mert meggyőződtem, hogy ezt a hochmecoiást az ánglius szemfényvesztő tudományát én is megtanulhatom. Figyeljen re- ám ... A szemem kidijllesztem . . . magára né- zék s a maga arca mosolygós . . , tehát ma rossz üzletet csinált — ráfizetett. — Ma minden ember ráfizet. Ráfizet a fűszeres, a pék, a kávés, vendéglős, mozis, kocsis, vállalatok és bankok. Ma csak ráfizetéssel lehet élni s boldogulni. A kis gnőm, kihez e sorokat intéztem, csodálkozásában jobboldali púpját a baloldalra tolta. Félig hályogos, apró szürke szemeit teám meresztette, és nézett — nézett mint kiről azt hiszik, hogy nem épelmejü. Csodálatos, hogy most any- nyi púpossal van dolgom. Soha annyi púpost nem láttam, mint most. Az összes púposok felrándul- tak a fővárosba. Mindnek vau jó és fényes állása. Azok is kik eddig a szobákat őrizték. Most bátran mutogatják magukat. A múltkor a kávéházi asztalommal szemben egy kis púpos nagyban udvarolt egy csinos kis leánynak. Azt hitte, övé a világ. Egy női fürdőhelyen egyszerre két púpos vitte el a férfi szépségversenyt. A nők majd meghaltak értük — szegények egyedül voltak férfiak. A közismert kis monoklis púpos eltűnt. O volt az egyedüli, ki békében vékony sétapálcikával. monoklival, cilinderrel és lakcipővel állandóan látható volt a korzón. Talán a nagy konkurenciától való félelmében tűnt el, vagy valaki megÁgnes fehér arca lángvörösre gyűlt ki. Megszédült, de összeszoriíott ajakkal mondta magában : — Most nem szabad . . . Most nem lehet. Érezté, hogy ha minden erejével nem uralkodik magán, összeesik. — Beszélned kell vele — hallotta unoka- testvére hangját. — Velünk sohasem törődött, de ha te szólsz, talán . . . Istenem, ez a fiú sohasem szeretett benüuket . . . Végre elment. Ágnes megkönnycbülten sóhajtott fel, hogy egyedül maradt. Föl s alá járt a kivilágított szobákban, sem gondolkozni, sem é- rezni nem birt. Mintha erősen a szivére ütöttek volna. A szobaleány levelet hozott be, azt is olyan félálomban, öntudatlan mozdulattal vette át. Oh az a levél ... Az a búcsúlevél ... A nagy fájdalom keserű kínjainak közepette is ki- érezte, hogy milyen ifjú, éretlen, drága, megsiratni, kikaczagni való gyerek az, a ki irta. Most már meg merem mondani: Imádlak. De el kell mennem, mert a haza még drágább előttem, mint te. Ha visszajövök, — mert bízzál bennem, visszajövök — mint férfi, mint hős, senkinek sem lesz joga közibünk és szerelmünk közé állni. És én büszkén mondhatom, hogy érdemes vagyok a föld legszentebb, legtisztább angyalára. akarta tűzni, de aztán elpirult és azt mondta ez csúnya, ez nem illik hozzám, nagyon is fiatalos. És gyöngéden ajkához vitte a piros, viruló rózsát, mert bája és frissesége a fiú édes, ifjú szépségét juttatta eszébe. A dolog úgy történt, hogy egy félévvel ezelőtt az orvos reáparancsolta: Sokat, sokat kell sétálnia. Eleinte az unokanővérével, Bellával járt, de az asszony nem bírta sokáig a nagy túrákat és Pali ajánlkozott partnerül Ágnes szívesen fogadta, mert mindig szerette a fiút. Nem is volt olyan régen, hogy karácsonyi gondjai között szerepelt ez is a többi gyerek között. Ágnes asszony gondos volt, háztartási könyveiben a deczemberi hónapok nagy terhei közepette olt szerepelt Pali is, előbb játékkal, aztán könyvvel, később sétapálcával és ezüstórával. Aztán egy pár decemberi és Pali kimarad a kiadási tetei közül, hogy most megint mint sétáló partner kerüljön elő. Az asszony sohasem mert arra gondolni, hogy mint kezdődött a dolog, még kevésbé arra, hogy mi lesz a vége? Az első önkéntelen kézszoritás után lobbot vetett minden csepp vére. Soha még szerelemről nem beszéltek, de már ott égett az akukon az izzó, heves, mindent felejtő vágy. A fiú gyermekesen merész hizelkedései megrészegítették s a mit a fiú szépnek talált rajta, azt maga is imádta saját magán. Még jó! emlékezett arra a boldog estére, mikor áhiíaíosan megcsókolta a saját kezét, azt a kezet melyet a fiú csodálatos, élő márványnak nézett. Aztán jött a gyors menekülés és most ez a zsibbadt, öntudatlan, alázatos visszatérés. A világfelfordulás, a vértenger . . . mindebből nem tudott, nem látott semmit. Pali tulmagas, tulvékony, nem lesz katona, s ezzei el is volt intézve az e- gész világháború. Csöngettek. Ágnes mosolyogni próbált és érezte, hogy szédül. Elhomályosult szemmel nézett az ajtóra, de Pali helyett az unokanővére lépett be és kisirt szemmel dadogta : — Palinak be kell vonulni . . . Ágnes elsápadt: — Hiszen azt mondtátok . . . — Igen, azt hittük, de maga jelenkezett. Ágnes falfehér arczczal dadogta: — Ö jelentkezett . . . Hát el akar menni . . el akar menni . . . — El. És azért jöttem hozzád. Te talán tudsz vele beszélni. Hiszen annyira imád, tisztel, csodál, Jobban mint engem, a tulajdon édesanyját.
