Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1916-07-18 / 29. szám

tArsaüAíjMI és saíBPmoBja

___emi hetilap

Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavlüéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye.

8|őflzetésl árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden kedden 8-ia oldal terjedelemben.

Felelős szerkesztő-tulajdonos: Dr. AJTAÍ NAGY GÁBOR.

Lapkiadó:

Hermes könyvnyomda Nagybányán.

Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők

Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-házban a cinterem felől, hol ez előfizetéseket és hirdetéseket felveszik.

Békés feladatok.

A praktikus gondolkozás nélkülözhetetlen kelléke az előrelátás, a jövőre való előkészülés és mindezeknek az intézkedéseknek szükségessége valószínűnek látszik.

Kétségtelen, hogy a béke napjaiban változott, a háború előtti és természetesen a mostani háborús viszonyoktól lényegesen eltérő viszonyok fognak beállani.

Nem tartozik e rövid cikk keretébe, hogy mily morális változásokat szül a háború és fog még szülni; erre csak annyiban kell utalni, hogy az erkölcsi világ kialakulása nem csekély mértékben függ az anyagiaktól, a közélet morálja tehát szoros összefüggésben áll a létfeltételekkel. Foglalkozzunk tehát annak fejtegetésével, miféle gazdasági feladatokkal leszünk kénytelenek megküzdeni a rendes viszonyok beálltáig.

Ne higyjük, hogy abban az órában, amelyben a háború lidércnyomásától szabadulunk, gazdasági életünk minden átmenet nélkül oly sima pályára fog futni, a- melyen a munkagépezet akadályokba nem ütközve rohamosan előre fog haladhatni. Sőt, épp ellenkezőleg, számolnunk kell azzal a biztosan beálló körülménnyel, hogy a háború által megtakarított munkaerőkre óriás feladatok fognak várni, melyeknek megoldása alól munkabiró-embernek nem lesz szabad magát kivonni. A fokozott tevékenységet természetesen ész- és tervszerűen kell kifejteni, ha azt akarjuk, hogy megfelelő sikerhez vezessen.

Gazdasági életünk három főtényezőjére : a mezőgazdaságra, az iparra és kereskedelemre, egységes iránynyelvek mellett, különböző módon végrehajtandó kötelességek hárulnak.

Sokat foglalkoznak most a gazdasági körökben a kötött birtok kérdésével. Bármiként intézzék is el ezt a fontos kérdést, emellett nem szabad megfeledkezni ama másik, nem kevésbbé fontos kérdésről sem, hogyan használjuk ki jobban, céltudatosabban az áldott magyar föld termőképességét? Szakértők egybehangzó véleménye szerint Magyarország földjének termőképességét meg lehetne kétszerezni. Németország földje gyengébb minőségű a mienknél, mégis okszerű megművelés által sikerül hozamát annyira fokozni, hogy hol- dankinti hozama fölülmúlja a mienket. Köszönheti ezt Németország annak, hogy siet

elfogadni minden bevált újítást, hogy mezőgazdasági kitűnő gépeket használnak és műtrágyázással pótolják a föld termőképességének gyengéit. Nálunk a nagybirtokosok nem zárkóznak el a német példa követése elől, bár ha sok mindent kell tenniük, hogy a német mezőgazdaság okszerűségét utolérjék. Kisgazdáink meg csak immel-ámmal kullognak nagybirtokosaink mögött. Gazdálkodásuk a modern gazdálkodástól annyira elmarad, hogy főleg ennek az elmaradottságnak tulajdonítandó hozamfogyatékosságunk. Ezen a háború után feltétlenül változtatni kell.

Iparunkat tőkeerősebbé kell tenni. Nagy figyelmet kell fordítani a házi iparra, mely hivatva van arra, hogy az év nagyobbik felében munkahiányban szenvedő mezőgazdasági munkásoknak kereseti alkalmat szolgáltasson ; még ennél is több figyelmet kell fordítani a müiparra, hogy kivitelképes színvonalra emelkedjék és ezzel is gyarapítsa a nemzet jóllétét.

Óriási feladatok várnak a magyar kereskedelemre, melynek, eddigi szűk kereteiből ki kell iépni. A kereskedőnek nemcsak az a feladata, hogy keressen ; nem szabad megelégednie azzal, hogy eleget

Rekvirem,

Irta: Damó Oszkár.

A fekete fátyol szerényen és szenvedőn simul az asszonyok arcához s az urak, kik szintén feketében jönnek, komolyak nem cigarettáznak a kocsin, karjukat adják a nőknek s a templomha- jóban rég látott vendégekként nézdegélnek. A ka- tafalkon fekete bársony, ezüst rojtok lógnak rajta, körülötte gyertyák égnek, egy nyugdíjas tiszt rajtuk nyugtatja szemét, talán tábortüzekre gondol, melyek hegyek ormán koszoruznak s a veresbarát e gyertyák között lóbálja a tömjénezőt; hull belőle a füst illatozón úszva és az anya, kinek szeme körül fekete gyűrűk szomorkodnak, némán és kétségbeesetten borul a sötét bársonyra.

Máskor rekviemen nem állottunk ily fájdalommal, sőt suttogtunk és fölfedeztük, hogy a padban, hol szőke és teljarcu leány imádságos könyvet és gyöngyszemolvasót tart finom ujja közt, vasárnap parasztlegények citromágat felejtettek. Esküvő volt és a katafalk helyén kéz a kézben, selyembe öltözött almaarcu nászmenetes leányok állottak, vidáman kuncogtak és fölnevettek az a- ranypalástos szentekre, kiknek százados szakállára

most azonban bizonyára legördül könyük és véle simák az orgonával, melynek háta mögött szomorú szívvé! és hallgató csodálattal ülhet egy világa- vesztett és levénhedt vén bagoly. Vasárnap, hogy pántlikás legények sorakoztak az oltár márványa körül, rozmagringillat permetezett, a színes ablakon pirosán ömlött a fény és boldog mosolygás ragyogott az egész lemplomhajón.

Nénikék, kiknek arcán, száz esztendők szántottak barázdát, hajuk rátelepedett az idő karácsonyra, bóbiskálva ülnek a gránitgrádicson, az ő szivükben kihülőben már a vér és emlékek csak kisérteni járnak vissza csipkés virágú álmokról, büszke leventékről, kik kecsesen és pézsma- illatosan állottak kertek lehalkult csöndjében valamely renesánsz erkély alatt. Ám tudják a régi dalt, melyet az ősvendéglő bizalmas zugában annak apja kurjongatott, kiért Szent Antal mellett bent a tömjénerdőben a tonzurás barát az imát suttogja s kinek özvegye a katafalk mellett két kezét keblére szorítja, mert úgy érzi, hogy a felhők hűvösen és szigorúan, nehéz vaspörölyökkel beúsznak a ványadt tölgyfaajtón, sőt talán a sekrestyéből kiindul egy nehéz ágyú, torkát rámereszti, óriás szeme van és talpa olyan, hogy barázda

nincs ily széles; sikoltani szeretne e szörnyű gép felé: karoly át, forgácsolj szét és vigyél föl nyugodni a fiam mellé! . . .

. . . Csak kint a gránitgrádicson csörrent egy jeruzsáiemi olvasó.

— Az apja is idegenben halt meg. Boszniában. És a halál után Ő pár hónapra megszületett.

— Szegény. Nem is ismerhette az apját.

— Csak tükörbe kellett néznie. A szeme éppen olyan kék volt. A bajsza lágy és szökés. Még a fejtartása is az apjáé volt.

— Ez is vidám volt. cigányos volt, mint az apja. Azért nem vett magához asszonyt.

— Az anyja áldott lélek. Szegény, most magára maradt. Szegény.

Bent a barát imáján áttört a vergődő sirás.

— Szegény. Hogy szerette ezt a fiút. És hogy szerette az ürít. Tudjátok? Egyszer, hogy hetekig nem volt otthon, éjjel érte ment a vendéglőbe ; ott, az ivótársaság előtt a mellére borult: azt mondják István, hogy megcsalsz. Hát nem vagyok én tenéked szép, nem vagyok tenéked kedves ? És az a szilajkedvü ember az ölébe kapta ezt az asszonyt: tudod fiacskám ... ha nem az

i