Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1916-05-16 / 20. szám

kedvezményekhez jutottak.

Ugyancsak nemes intenciója van a kárpáti falvak felépítésére irányult nagy mozgalomnak is, amely szerint a nagy invázió folytán szenvedett falvakat felépitik s az o- kozott károkat lehetőség szerint pótolják.

Ezek szerint tehát az emberies érzés valamint az igazság érzet minden irányban oda kíván hatni, hogy a háború által okozott károsodások kiküszöböltessenek avagy azok a lehető legminimálisabbra szoriítas- sanak.

A háború által lehetetlenné tett iparok azonban sajnos eddig alig részesittettek valamiben úgy, hogy annak a jövőre nézve is lenne kihatása.

Az ipar hatóságok utján kaptak ugyan egyesek valamilyen kis segítséget, de nagyon szórványosan és csak abban a mértékben, hogy csak épen éhen nem pusztulnak, tehát abból valamit is rendezni lehetetlen. Kormányunk is gondoskodott a különböző moratoriumos rendeletéivel, a- melyek utján az adósok fizetési haladékot, részletfizetési kedvezményeket kaptak. Ezek a rendeletek azonban részint lejártak, vagy pedig a közel jövőben lejárnak, pedig a nagy háború befejezésének végét nem is sejtjük, hanem sokan azon a véleményen vannak, hogy talán csak most vagyunk a felén. Így, tekintet nélkül arra, hogy hadsereg szállitó-é valaki és nyert-e a háború utján egy pár milliót, vagy pedig az épitő iparosság valamelyik szakmájához tartozó olyan egyén-e, aki csak az iparhatóság száraz emlőjén rágódva tengeti napjait, fizetnie kell, mert már a moratórium szárnyai

Köszönjük meg a jó Istennek, hogy őket nekünk adta. Köszönjük meg, hogy annyi küzdelem után is, „megfogyva bár, de törve nem“ élünk és becsülettel tovább harcoljuk a harcot.

Köszönjük meg azt is, hogy országunkat földrajzi helyzetével már természettől fogva jól vé- deimezhetővé tette. A Kárpátok bérckoszoruja erős sziklafalunk. Áldva, szeretve öleli körül a kedves magyar tájakat. — De az erőszak, az ellen áttört bérckapuin ! —

A még mindig dúló világháborúnak egyik legvéresebb, de egyszersmind hősies küzdelmekben leggazdagabb jelenete a Kárpátokban folyt le. A Kárpátokban, mely mint valóságos védőbástya övezi hazánkat. — Az 1914—15. esztendőben voltak e nehéz küzdelmek. Milliós hadsereget indittott az orosz a Kárpátok ellen. El akarták foglalni hazánk legtermékenyebb részét az arany kalászt ringató Nagy Alföldet. Ezekben a küzdelmekben sokáig az volt a fő célunk, hogy a hegyszorosoknál megakadályozzuk az orosz haderők előretörését. A Kárpátok ormaira, lejtőire, völgyeire szegeződött minden magyar szem. — De a hősies bátorsággal szemben győzött a túlnyomó erő. A nagy támadások miatt a mieink kénytelenek voltak hátrálni, úgy, hogy az oroszok behatoltak Sáros, Zemplén, Bereg, Ung és Máramaros megyékbe.

A vadregényes tájakat ágyuk döreje verte föl. A madarak kis fészkeiket, a szegények házikójukat, az urak fényes termeiket rémülten hagyták el. Futott menekült minden ember. Hosszú szekerek megrakva asszonnyal, gyerekkel . . . Tehetetlen

alól is kifelé áll a szekere rudja. Nincs védelem, sőt irgajom sincs, vagy fizet az árva, vagy pedig nyaka köré csavarodik a kötél. S ez a kötél is nem azért csavarodik a nyakára, hogy azonnal végezzenek is vele, hanem azért, hogy majd máskor ne töltsék az időt a kötél csavargatásával, igazgatásával, hanem minél gyorsabban, szem- pillantások alatt tudhassanak vele végezni, mert a moratórium szerinti eljárás ma ez : lehet óvatolni, perelni, agyba-főbe kebelezni és foglalni, csak ép az ingatlant magát elárverezni nem lehet. Gyűl a költség, növekszik a kamat valóságos olyan lavinává, amely alatt csak teljesen összeroskadni lehet, de alóla szabadulni lehetetlen.

Ezt kikerülendő ne csodálkozzunk tehát, ha egy ilyen megszorított egyén 50 ezer koronás ingatlanát, mely a háború u- tán circa 100 ezer koronát is megérhet, ma oda adja egy lelketlen kufárnak 25 ezer koronáért csak azért, hogy a szent háború által nyakaköré csavarodott kötéltől visszafojtott lélegzettel, kibújhasson.

Ez volt tehát a célom, hogy erre az uj kinövésre reá mutassak s erre a közfigyelmet felhívjam s főként felhívjam bankjaink és más nemű hitelezők figyelmét arra, hogy adósaik kereset forrását és megélhetési viszonyait lelkiismeretes mérlegelés tárgyává tegyék s ha az illető a háborúnak a nyomorultja, ne indítsanak ellene megsemmisítő peres eljárást legalább is addig, a- mig a helyzet ide vonatkozólag is nem javul.

Nagyon jól tudja azt az adós, hogy neki fizetnie kell, fizetni is fog azonnal,

öregek, gyönge gyerekek vonszolják magukat. — Mindenütt csak futás, menekülés, fáradtan kimerülve. Mint egy rémes, lélekriasztó villámütés, nyomában rettentő dörgéssel, irtózlatós jajjal. — csapott le közénk a vésznek Ilire: „Itt az orosz!“ — Azt hittük, ezután már kétségbeesés, a vég következik. Azt hittük : nők és gyermekek. De a férfiak nem felejtették el, hogy magyarok és a jó Isten sem feljtette el, hogy ő a magyarok Istene I —

Felhangzott a hivó szózat: Védeni a haza szent határát, megvédeni a hont, melynek Árpád vére győzelemmel csorga szent földjére 1 . .

Nehéz feladat, rettenetes küzdelem várt derék katonáinkra. — A hideg tél itt érte őket a Kárpátok fenyvesei alatt. Méteres hóban, dermesztő hidegben, ellenséggel s az ellenségnél is hatalmasabb természettel itt vívták szörnyű csatáikat. Három-négy hónapon át tartóztatták fel az ellenséget. — Külön dicsőség jár ki azoknak, akik ezt a csodálatos harcot végigküzdötték a Kárpátokban. — Sok, sok magyar hős alussza ott örök álmát.

De szenvedésük, önfeláldozásuk nem volt hiába. — Az orosz hordáktól megtisztult a Kárpát. Ma egy éve, május első napjaiban már futott, menekült az orosz sereg a Kárpátokból. A hegyeken fölfelé azonban nehéz volt a menekülés, a hegyszorosokban azonban megakadt az orosz tüzérség és gyalogság. — A Kárpát hegység az orosz hadsereg temetőjévé lett. Beengedte ugyan az oroszokat, de élve nem bocsátotta ki őket. —

Hazánknak azon részei, ahol az orosz-rövid időre bár — de mégis megvetette lábát, bizony

amikor szezonja megindul s nem csak fényes aranyokkal, de elismeréssel és hálával is.

A lövészárok.

A lövészárok ma igen fontos tényező a modern háborúban. Kezdetben katonáink még elegendő ásóval se voltak ellátva. — A természet taka- karásait igyekeztek felhasználni vagy rögtönöztek kis vakond túrást és azt hitték, hogy védve vannak.

— Az orosz pedig tizennyolc hónapos japán tanúsággal csinálta előre többszörös betonozott lövő árkait, mint éppen a németek. — Ezért azon a területen nem maradhattunk, vissza kellett vonulni, mely visszavonulás szükséges volt olyan terepre mint a Kárpátok, ahol a beásási tudás nem sokat használt a feleknek, mert a sziklába nem lehetett kényelmes fedezéket rövid idő alatt épitni. — A katonáink ezen visszavonuló deffen- ziv és offenzív harcok alatt, olyan fedezék készítők lettek mint az oroszok és az előre készített lövészárkokkal nem szembe, hanem keresztbe állítottuk a fron vonalat, igy az értéktelen lett. A túlnyomó erővel okadatolták a vissza vonulást. Ez lehet is ok, de nem i*. — Egy vitéz csapat, ha mint most beássa magát, jöhet tízszeres vagy húszszoros erővel, az ellen ereje kitünően beépített lövész csapaton megtörik. Visszavonultunk, mert mozgó csata volt, a deffenzivázó fél mi voltunk és igy deffenzivázó fél a haditörténelem tanúsága szerint átkarolásnak igen ki van téve.

Természetesen a mostani zárt front vonalnál, csak áttöréssel lehetséges a megkerülés.

— A lövészárok nem képez soha sem egyenes irányt azért, hogy az ellen tüzérsége soha se tudja a lövészárokra magát belőni, hanem csak mindig annak egy kis részére. — A kis részről pedig gondoskodva van, hogy minden négy lépésnyire félkör alakú 1—2 méteres kiugrók legyenek, melyek az ágyú hatását minimumra .redukálják, de nyitott ároknál ily építéssel a gépfegyver vagy ágyutüz oldal lövései is csak néhány lépésnyire

megérezték a rabló kozákcsapatok szennyes kezét, kegyetlen fosztogatását. A falvakat felégették, pusztítottak tüzzel-vassal, vak gyűlölettel, embertelenül,, vadul. Mindent feldúltak, kő-kövön nem maradt, nyomukban vér, szenvedés, nyomor maradt mindenfelé. —

Mikor aztán a vész elmúlt s a Kárpátok földje ismét szabad lett, az elmenekült lakosság is kezdett visszatérni otthonába. — De mi maradt meg az otthonukból ? — Csak füstös falak, magános kémények és romhalmazok. Odalett kedves otthonjuk .... odalett a templom, az iskola . . . . minden-minden, mit annyi fáradsággal gyűjtöttek, szereztek.

De az elriasztott madarak még nem is gondoltak a visszatérésre, mikor már bent, az ország szivében, távolabb a veszélytől, a bajtól, megindult a gyönyörű mozgalom, azzal a reménnyel: összetesszük filléreinket s a hontalanoknak otthont adunk újra ! Fölépítjük elpusztult falvainkat! Legyen nekik ismét hova menni „haza." Legyenek újból iskoláik, ahol azt a nagy honszeretet tanulják. Legyenek újra templomaik, hogy mindig közelükben érezzék az Istent.

A mozgalom megindult — a jótékonyság nagy hullámgyürükben egyre terjedt. És terjed ma is. A nagylelkűségnek, áldozatkészségnek olykor regébe illő szép példáit látjuk.

S már nem csak a fecskék, az emberek is rakják uj fészkeit a Kárpátokban.

Kedves Gyermekek ! és Kedves Vendégek ! —