Nagybányai Hírlap, 1916 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1916-01-04 / 1. szám

f

IX. évfolyam.

Nagybánya, 1916. január 4.

4 1. szám.

tArsa.dAlmi és saääpmosA^Mi uetiiíAP

Az Országos magyar Bányászati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki Osztályának és a Nagybányai Ipartestületnek Hivatalos Közlönye.

előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona negyedévre 1.50 korona; egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden kedden 8-ia oldal terjedelemben.

Felelős szerkesztő-tulajdonos: Or. AJTAI NAGY GÁBOR.

Lapkiadó:

Hermes könyvnyomda Nagybányán.

Szerkesztőség: Hunyady János-u. 14. sz., hová a lapközlemények küldendők

Kiadóhivatal: „Hermes“ könyvnyomda Nagybányán, Dégenfeld-háíban cinterem felől, hol az előfizetések és hirdetések fölvétele eszközöltetik.

1916.

Jóságos Istenünknek áldást hozó kegyelméből ismét legyűrtünk egy szomorú, hosszú évet és elértünk ismét egy újabb esztendőt. Az elmúlt évben bizony sok szomorúságnak, súlyos megpróbáltatásnak, és számtalan csapásnak voltunk osztályrészesei. Kinek férje, kinek fia, kinek szerető atyja maradt a csatatéren. De hála Istenünknek, ezek dacára megmaradtunk kitartóknak, türelmeseknek, mert mindnyájan tudjuk és érezzük, hogy az a nagy küzdelem, — amely ami jóságos Istenünknek hozzánk való különös kegyelme folytán ma már majd nem mindenütt ádáz ellenségeink birodalmának földjein folyik — igazságos. Ha visz- szaemlékezünk a tavalyi újévünkre, bizonyos jól eső érzés fogja el szivünket. Hiszen tavaly ilyenkor, a muszka Eperjes határáig nyomult és kitartó erővel állotta dicső hadseregünk leghevesebb ostromait. De alig hogy tavaszodott, kitartó erejük meggyengült és gyengült mind tovább-tovább

Hindenburg mint ember.

Részlet egy legközelebb megjelenő könyvből.

Irta : Radó István.

A világ előtt szereplő kiváló tehetségeknél, különösen, ha katonákról van szó, a közéleti tényező mögött rendesen elrejtőzik az „ember“. Pedig a közéleti nyilvánosság előtt véghez vitt nagy és kiváló tettek indító okait és magyarázatát mindig az emberi tulajdonságok, a magán élet adják meg.

Hindenburgról, mint emberről, keveset tudunk. Katonai pályáját, hadvezéri tehetségét már száz és száz hírlapi cikk ismertette, de az emberről még alig irt valaki.

Sigismund Rauh, neves német iró, a Das Neue Deutschland hasábjain Hindenburgnak három legfőbb tulajdonságát következőképen vázolja :

— Nagy Frigyestől örökölték Hindenburg operációi a hideg nyugalmat. Napóleontól kapták Hindenburg haditervei a művészi fölépítést és Moltkétől kapta a hadvezetést az egyszerűséget, a céltudatosságot.

Ez a három tulajdonság, amelyet Rauh a hadvezérről mond, jellemzi az embert is. Hideg nyugalom, fölény és céltudatosság. Ezek adják meg az alapkarakterét, amelyhez jóindulatú, meleg szív párosul.

Akik gyakran érintkeztek Hindenburggal, azok

úgy, hogy lelkes katonáink megsem pihentek addig, mig Lublin, Ivángorod, stb világhírű erős váraikból is, mint a kutyát kinem kergették. Ilyen körülmények között tehát szentül megvagyunk győződve arról is, hogy az 1917. uj esztendő még nagyobb örömet és teljesebb boldogságot, rejtett számunkra.

Hatalmas az Isten és csodálatos az ő kifogyhatatlan jósága. S bízunk is benne, hogy a végső és az igazi döntő győzelmet a mi fegyvereinek juttatja. Nincs tehát reménytelenség, nincs csüggedés lelkeinkben, hanem csak határtalan öröm.

Határtalan örömünkben ne felejtkezzünk meg azonban azokról ami kedves, dicsőségesen harcolt hős katonáinkról sem, akik drága életüket áldozták föl imádott hazánk szent oltárain; a csatamezőkön. Emlékezzünk tehát és lángoló betűkkel Írjuk fel azoknak neveit. Vigasztaljuk, támogassuk hátrahagyottaikat, Ki-ki a saját a- nyagi erejéhez mérten járuljon a szent célhoz, mert hiszen nincs magasztosabb cselekedet annál, amikor valaki a támasz nélkül maradottakon, az árvákon a haza szent nevében segít és gyámolitja azokat. És ha ez úgy lesz, vagyis mindenki anyagi tehetséges mérten lerójja, akár ilyen, akár olyan alakban imádott hazánk iránti szent kötelességét, lehetetlennek tartjuk, hogy a titá- ni küzdelem ne a mi végső és diadalmas győzelmükkel végződnék.

Addig is azonban, mig Istenünk szent segedelméből azt a boldog napot, órát vagy percet, — amelyben dicső hadseregünk a fényes győzelmet ki vívta,-elérjük, köszöntjük nyájas olvasóinkat és kívánunk édes mindnyájuknak békességes boldog uj- esztendőt.

Szilágyi Endre.

Árván maradtunk!

— Nyiltlevél Révai Károlyhoz. —

Kedves Károly bátyám ! Különösen fáj a Tőled való megválás, mert annak nyomán a lap elmúlásának gondolata kisért; jól tudod, hogy minden felette zokon esik, a mi egy dédelgetve ápolt gondolat kör megszűnését eredményezi, bár a„Nagybányai Hirlap“ eddig nekem csak

tudják, hogy kissé nyers külseje jó meleg szivet rejt magában. Igen érdekes bizonyíték erre a következő érdekes apróság: Magdeburgban 1870-ben a veteránok egyesületet alapítottak, amely jótékony adományait I. Vilmos császár születésnapján osztotta ki és ugyanekkor rendszerint társas vacsorát is rendezett. Mikor Hindenburg volt a mag- deburgi 4. hadtest parancsnoka, a veteránok elnöke egy alkalommal megkérdezte, hogy mikor tehetné tiszteletét nála az ünnepség részleteinek megbeszélése tárgyában.

Hindenburg erre Így felelt:

Ha arról van szó, hogy öreg harcosaimról gondoskodjam, minden órában rendelkezésre állok. Nem is kell kiöltözködnie, hanem úgy, ahogy a munkából jön, eljöhet hozzám.

Amennyi melegség és jósziv nyilatkozik meg ebben a nehány mondatban, ugyanolyan érző ember Hindenburg minden tekintetben.

Pedig külsejéről ítélve egészen más embernek lehetne őt tekinteni. Magas, szikár, vállas ember, olyan, amilyennek egy győztes hadvezért elképzelünk. A fényképek azonban, amelyek mostanában elterjedtek róla, nagyon kevéssé felelnek meg a valóságnak. A szigorúság nincs meg any- nyira Hindenburg arcában, amennyire ezek a fényképek mutatják és bajusza sem olyan harcias, amilyennek képeken látjuk.

Hindenburg valóságos megtestesítője az erőnek és az egézségnek. Távolról sem felelnek meg a valóságnak azok a mesék, amelyek arról szólnak, hogy Hindenburgnak ez vagy az a betegsége van. Nincs az orvosi tudomány által ismert betegség, amit Hindenburgra rá nem kentek volna.

Ezekre a lefogásokra Hindenburg egy hirlap- intervjuban maga válaszolt a következőképen :

— Nem, beteg ember nem vagyok. Azokból a képzelt betegségekből, amit tudniillik mások rólam elképzelnek, legtöbb gondot az epekövek o- koznak. Epeköveim ugyan sohasem voltak. Ez azonban nem segít rajtam. Mások jobban tudják és nem múlik el nap, hogy ne kapnék valamilyen receptet epekövek eilen. Némelyek mindjárt a port is elküldik, amelylyel gyógyítanom kell magamat. Természetesen mindazoknak a jó embereknek, akik igy aggódnak egészségemért, nagyon hálás vagyok, azonban hál Istennek, nagyon jól érzem magam és legjobb akarattal sem tudom mindazt a sok port, amit küldtek, lenyelni.

Hindenburg nem barátja a sok szónak, de ami elhagyja ajkait, az értékes és fontos. És ahogy uralkodik magán testileg, úgy uralkodik gondolatain és szavain is. Alantasai nagyon szeretnek vele érintkezni, mert nem az az érzésük vele szemben, mintha kényre-kedvre ki volnának szolgáltatva neki. Hindenburg nem durva, nem goromba, de mély basszushangon mondott szavai mindig nagyon komolyak. A bajtársak körében Hindenburg mindig jó pajtás volt. A bajtársai adomáin, tréfáin